Szex

Lány a pékségből, csábítsuk el

Közben eszembe jutott, hogy ki lehetett az a csajszi. Van egy pékség, ahol szoktam rendszeresen vásárolni és van ott egy nagyok kedves, aranyos, mosolygos lány, aki már messziről megismer és édesen bazsajog, de csak és kizárólag akkor ha meglát Engem, Engem. Lehet, hogy tetszem neki?? Hhmm… Na majd ezt is ki kell valahogy derítenem. Nem is lenne rossz, ráadásul a fiúmnak is tetszik ez a felállás, vagyis tetszene ha végre összejönne valami izgi dolog. Mondta, hogy nagyon élvezné ha pl. ketten szopnánk, huuuuu hát ahogy ebbe én is belegondolok már megint nedvesedik is rendesen a kis puncikám. Eltudom képzelni ahogy ketten térdelünk elötte és csak úgy szopjuk mohon, egyszer Én, majd egyszer Ő, ezután mind a ketten nyalogatuk aztán a végén jól telibekapjuk a gecit, amin persze majd összeveszünk, hogy kinek jusson több, de a vége úgyis az lesz, hogy mindet lenyalogatjuk egymásról.  Aaah de jó is lenne, teljesen felizgatott még a gondolata is…  Össze kell hoznom ezt, drukkoljatok nagyon, aztán majd beszámolok!

Leave a Reply