Szex

Letérdelve a számba vettem, és szopni kezdtem

Ahogy zuhanyoztam hallottam, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja majd valaki elhuza a zuhanyzó ajtaját. Nem fordultam meg de éreztem ahogy hozzámsimul… Farka fenekemhez ért.
Egyik kezével mellem masszírozta a másikkal puncimat simogatta. Közbe csókolgatta nyakam. Halk sóhajok törtek fel belőlem. Élveztem a dolgot nagyon. Próbáltam én is kezemmel izgatni őt. Majd megfordított elém térdelt és elkezdett nyalni majd 1-2 végül 3 ujjal újjazni. Szinte majd össze estem keze alatt nehezen birtam tartani magam lábaimmal.
Éreztem h közel az orgazmus ezt ő is megérezte ekkor abbahagyta az újjazást húzva kinozva ezzel.
Ekkor én tédeltem elé számba véve himtagját vadul szopni kezdtem. Mikor már teljesen kőkemény volt abbahagytam. Felhúzott majd azt mondtam neki: Dugd szét a pinám! Erre annyira beindult, hogy odanyomott a csempéhez és Vadul belémhatolt…Lábaimat fölemelte, hogy még mélyebben lehessen bennem.Lábaimmal átkulcsoltam derekát úgy dugott tovább. Közbe elzártam a csapot hisz már mindketten csuron vizesek is voltunk… Kezemmel hátát karmolásztam. Ő csókolta a nyakam majd számat kezdte csókolni. Hangosan nyögtem alig birtam csókolózni vele szinte harapdáltam a száját… Suttogtam a fülébe erősebben mééég. Ahh ezazz.-Nyögtem. Nem bírtam már tovább elélveztem…Nem szállt ki belőlem hisz ő még hátra volt. Megforditott és úgy dugott tovább… Egyre gyorsabban és gyorsabban keféltünk majd hangos hörgések közepette elélvezett.
Kicsit még pihegtünk majd újra lezuhanyoztunk lemostuk egymás testét. Ettől ő újra beindult. De már nem hagytam a zuhany alatt újra. Kimásztam melőle megtörölköztem majd lementem a földszintre egy szál törölközőben. Ő utánnam jött derekán törölköző szintén. Megreggeliztünk majd leültünk a nappaliba gondoltuk kicsit filmezünk. Befészkelte magát az ölembe úgy néztük a filmet. Piszkáltam a lábát próbáltam kibirja e a 7 fogást.:) De ahogy kezem belső combjához ért megrándult és lefogta kezem ne vegyem el onnan. Törölközőn keresztül masszíroztam golyóit morzsoltam majd lerántottam róla a törcsit. Erre ő megfordult és felvettük a 69-es pózt igy kényeztettük egymást egy ideig. Megint elmentem a nyalásától és már ő se birta visszafogni magát. Most az számban érezhettem sós nedűjét. Lenyeltem minden cseppjét kicsit meg is tisztogattam makkját:) Majd fölé kerekedtem és hátulról ráültem kissé lankadt farkára. Ahogy elkezdtem mozogni rajta éreztem, hogy hihetetlen módon újra dagadni kezd mig végül teljesen ki nem töltött :) Kicsit előrehajoltam ő fenekemet simogatta majd hirtelen gondolt egyet és fenekem kezdte el izgatni. Felnyögtem hisz az a lyukam szűz volt. De tudtam, hogy ő az anális szexet is szereti és vele mindent kiakartam próbálni. Megfordultam elölről lovagoltam tovább de most kicsit lassabban. Majd megálltam és elkezdtem körözni rajta. Nagy nehezen tudta csak kinyögni hogy:
– Szeretném megdugni a popsidat is!
Azt mondtam neki, hogy de még ott se járt senki ahogy ezelött puncimban sem. Erre azt mondta, hogy szeretné elvenni a popsim szüzességét is:) Beleegyeztem. Leteritettem a szőnyegre egy takarót és letérdeltem. Könyököm alá párna. Szép lassan elkezdte izgatni nyalogatni ánuszom majd 1 ujjával tágitott. Kicsit felszisszentem a fájdalomtól. Benyálazta két ujját és mikor érezte h kezdek tágulni két ujjal ujjazott. Majd lassan elkezdte bevezetni farkát. Kicsit fájt de végül sikerült. -Ahh de szűk segged van-mondta. Pont olyan jó mint a puncid. Lassan kezdett el mozogni amig meg nem szoktam méretét. Végül egyre gyorsabban. Én közben csiklómat simogattam ujjaztam magam. Nagyon élveztem a dolgot. Majd ellökte kezem ő simogatott tovább. És vadul dugott… Igy is elélveztem…Nem sokkal később ő is elélvezett. Tele lőtte a picsám:P
Nagyon jó volt vele újra a szex még jobb mint legelőször nem is tudtam, hogy ennyire tudom élvezni a szexet. Lezuhanyoztunk de most külön majd megbeszéltük, hogy szeretnénk együtt lenni a távolság nem akadály és minden hétvégén együtt vagyunk. Hétköznap pedig ha megkivánjuk egymást kamszexelünk:P Sokszor megyek hozzá az albiba. Mindig meglepem valami jó kis dologgal.

Leave a Reply