Történetek

Magda naplója 3

Azt hiszem, életemben először láttam Ildikón, hogy zavarban van. Én sem nagyon tudtam, hogy mit mondjak, legalább annyira zavarban voltam, mint ő. A legutóbbi hármasban való találkozásunk óta, rengeteg megválaszolatlan kérdés keringett a fejemben és úgy tűnt nemcsak az enyémben. Barátnőm szótlanul kortyolgatta a kávéját, majd kivett egy cigarettát a csomagból, és rágyújtott. Nem nézett rám, én nem néztem rá. Mindketten tudtuk, hogy meg kell beszélnünk a történteket, de egyikünknek sem volt bátorsága belevágni. Ildikó 17 éves lánya már vagy 10 perce kiment az ajtón, azt mondta, valami buliba megy, úgyhogy nyugodtan lehetett volna beszélgetni, csak ketten üldögéltünk a konyhába.
Végül Ildikó törte meg a csendet:
– Khmm. Te Magdi, őőő… nos… az az igazság, hogy…őőő…nem igazán tudom, hol kezdjem…
Éreztem, hogy segítenem kell neki, bármennyire is nehezemre esett.
– Figyelj… megtörtént, és… hogy is mondjam… hááát…hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt jó… akkor, abban a helyzetben, abban a hangulatban… hmm… jól éreztem magam…
Éreztem, hogy enyhe pír önti el az arcomat, de megnyugtatott, hogy ugyanazt láttam az Ildikó arcán is. Mintha valami féle megkönnyebbülést észleltem volna a hangjában, amikor megszólalt:
– Örvendek, hogy nem haragszol – mondta, és először amióta megérkeztem, elmosolyodott.
Mindkettőnk problémáját ugyanaz a történés okozta. Eddig egyikünk sem csinálta nővel. Elismertem, hogy akkor, azon a fergeteges pénteki estén nagyon jól esett. Nem tudom, nem hiszem, hogy csak kettesben jól éreznem magam egy nővel, de úgy látszik, vannak helyzetek, amikor ez is belefér.
Végül is megértettem, hogy a kettőnk problémája nem teljesen azonos. Engem az a tény foglalkoztatott, hogy szeretkezés közben a barátnőm orálisan izgatott én pedig őt simogattam, ja persze, és a végén csókolóztunk. Ildikó problémája pedig az volt, hogy mit gondolok én róla ezek után, netán mennyire befolyásolja a barátságunkat. Elmondta, hogy ez már egy elég régi vágya, de nem gondolta, hogy egyrészt valaha sor kerül erre, másrészt pedig, hogy éppen velem. Ami pedig engem illett, elgondolkodtatott a dolog, azon tűnődtem, hogy mi ez, leszbikus hajlamaim vannak…? Valójában, ami a legjobban meglepett, és ami a legtöbb kérdést szülte, az volt, hogy hogyan lehet két találkozás után ennyire megváltozni. Az eddigi elveim, elképzeléseim, elvárásaim, határaim és fantáziáim mind hamisak, tévesek lettek volna? Ennyire nem tudtam felmérni mi az, ami érdekel, mi az, ami vonz? 41 évesen nem ismerném önmagam? Vagy mindaz, ami történt csak a pillanatnyi hangulat műve volt?
A beszélgetés után mindketten megnyugodtunk, mert úgy éreztük, hogy talán még közelebb kerültünk egymáshoz, még szorosabb lett a barátságunk.
Utólag minél többet gondolkodtam a történteken, annál inkább rájöttem, hogy végül is tetszik ez a fajta intimitás, izgatnak az ilyen helyzetek. Meglepetésemre sokkal hamarabb és könnyebben tettem magam túl az eseményeken és dolgoztam fel őket, mint az első alkalom után. Már nem is lepett, hogy kimondottan vártam és kerestem a következő alkalmat, aminek ők, mindketten örültek. Nem kockáztatunk fölöslegesen, de amikor alkalom adódott, kihasználtunk.
A találkozások közül egyet mesélek el, ami számomra valamiért különlegesebb volt. Talán ezért, mert nem volt előre betervezve.
Egy szombat reggel történt az esemény. Azelőtt egy nappal, este Ildikónál voltam, kettesben pletykáltunk. Kihasználtuk az alkalmat, hogy barátnőm egyedül volt otthon. Lánya valami táborban volt, a férje pedig… ki tudja, Ildikó szerint valahol ivott, Tamás pedig foglalt volt, igy nem volt lehetőség találkozni vele is, amúgy nem is lett volna okos dolog, mivel a férjem otthon volt, nem akartam nagyon későn menni haza, semmi értelme, hogy gyanút fogjon, vagy legalábbis feltűnő legyen neki valami. Eljövetelkor ott felejtettem Ildikónál a pénztárcámat és másnap reggel mentem utána. Csengettem az ajtón de nem érkezett válasz, a barátnőm nem nyitott ajtót, holott tudtam, hogy otthon van. Elővettem a telefonomat és felhívtam. Valójában így is kellett volna kezdjem, de valamiért nem csináltam így. Amikor megtudta, hogy én vagyok ajtót nyitott. Mondta, hogy hallotta a csengetést, de nem akarta kinyitni, mivel nem tudta ki lehet és nem volt egyedül. Tamás volt nála… Láttam, hogy éppen csak magára kapta a fürdőköpenyét, még össze sem volt kötve. Nevetve szólt be a szobába Tamásnak:
– Kijöhetsz te is, Magdi egyedül jött.
Mint szinte mindig, amikor Ildikónál voltam, most is a konyhába telepedtünk le, valamiért ott éreztük a legjobban magunkat. Tamás jelent meg az ajtóban, szintén egy fürdőköpeny volt rajta. Kacagva üdvözölt:
– Már azt hittük valaki más érkezik, még jó, hogy nem a férjed jött – fordult Ildikó fele. A számon volt, hogy megkérdezzem, nem tul nagy-e a lebukás kockázata, de végül is nem tettem, nem mondtam semmit. Nem akartam elrontani még véletlenül sem a jó hangulatukat. Sejtettem, hogy nem zavartam meg őket az ideérkezésemmel, már túl voltak a szeretkezésen.
Ildikó kávét főzött, Tamás pedig leült az asztal mellé.
A kis ördög motoszkált bennem, látva a férfi, néha szétnyíló fürdőköpenyét. Rövid gondolkodás után, egy cinkos mosoly kíséretében megkérdettem:
– Na, és hol szeretkeztetek, mielőtt megjöttem volna?
Nem sikerült meglepnem őket ezzel a kérdéssel, egymásra pillantottak, majd Ildikó kacagva válaszolt:
– Itt a konyhába… az asztalon.
Tamás Ildikóval csipkelődött, merthogy az Ildikó ötlete volt.
– Téged dugtak meg asztalon? – szegezte nekem a kérdést a férfi.
Mintha számítottam volna erre, nem lepődtem meg, de lehet, hogy elpirultam egy kicsit, talán inkább a gondolattól, érdekesnek találtam.
– Nem… – válaszoltam mosolyogva.
Közben Ildikó kitöltötte a kávét, mind a hárman rágyújtottunk, Tamás pedig folytatta a csipkelődést a barátnőmmel, én pedig éreztem, hogy nem utasítanám vissza az asztalon való szeretkezést.
Ildikó azon szórakozott, hogy a Tamás egyre merevedő farka, lassan kibújik a fürdőköpeny alól.
– Izgat a gondolat, hogy felfektessem Magdit az asztalra – mondta Ildikónak, miközben egyik kezével a combomat simogatta.
Elöntött a melegség, szaporábban kezdtem venni a levegőt. Nem is annyira a simogatás izgatott, habár az sem hagyott hidegen, hanem inkább a gondolat. Nem próbáltam palástolni az izgalmamat, jó néhányszor voltunk már együtt, nem éreztem úgy, hogy titkolnom kellene, mit gondolok. Ők is észrevették, hogy nagyon is volna kedvem a dologhoz. Tamás egyre határozottabban simogatott, ujjai már a puncimat izgatták. Széttártam a combjaimat, és élveztem a simogatását. Barátnőm közelebb jött, látni akarta mi történik. Köpenye kioldódott, meztelen teste láthatóvá vált, egyik kezével végigsimított a keményedő bimbókon, őt is izgatta a látvány. Tamás felállt, kioldotta a köpenyét, közelebb lépett hozzám, és a számba adta már teljesen merev farkát. Lassan kezdte kefélni a számat, farkát ki-be mozgatta. Nagyon izgató volt a helyzet, egyre nedvesebb lettem. Egyszer csak abbahagyta, kihúzta a számból a dákóját, és elkezdett vetkőztetni. Amikor már csak a kigombolt, ciklámen színű ing maradt rajtam, az asztal fele fordított, előre döntött, úgy, hogy melleim a hideg asztal lapjának nyomódtak.
Ildikó keze a vastag szerszámon munkálkodott, keményen verte, majd rábukott, és befalta. Másik kezével benyúlt a combjaim közé, simogatni kezdte a nedves puncimat, majd bedugta a középső ujját. Nagyon jól esett, izgatott, halkan nyögdécselni kezdtem. A barátnőm ujja helyett hamarosan a Tamás farka került a puncimba. Jóleső érzés töltött el, amikor belémnyomta a farkát, egy hangos áhhh-val díjaztam. Pumpálni kezdett hátulról, Ildikó pedig gyorsan leszedte az asztalról a kávéscsészéket és a hamuzót.
– Nézd milyen jó segge van, imádom baszni – hallottam a Tamás hangját a hátam mögül. A feszültség egyre nőtt bennem, de a férfi hirtelen abbahagyta, kihúzta a farkát belőlem, megfordított.
– Ülj fel az asztalra – mondta.
Széttárt combokkal feküdtem az asztalon, partnerem farka végig simogatta gyér szőrzetű puncimat, mielőtt belem hatolt volna.
– Ohhhh… kefélj meg – kértem Tamást, aki nem sokat teketóriázott, újra benyomta a kemény farkát. Ildikó a himbálózó melleimet gyúrta, majd ráhajolt, és csókolni, nyalni kezdte a mellbimbóimat. Beletúrtam vörös hajába, meztelen nyakát, vállait, hátát simogattam, és hálás voltam neki/nekük ezért a gyönyörért.
Az orgazmus szinte váratlanul ért, hamarabb, mint általában, nem volt olyan erőteljes, mint néhány más alkalommal. Testem remegni kezdett, puncim összerándult, hangos nyögések hagyták el a számat, erősebben markoltam bele Ildikó hajába, fejét a mellemre húzva élveztem el. Pár másodperc múlva Tamás is elélvezett, hörögve spriccelt belém, kellemes érzés volt, amint belémömlött a forró sperma.
Lassan húzta ki a farkát, majd megcsókolt mind a kettőnket és… és csengettek az ajtón…
Lehetetlen helyzet, mind a hárman meztelenül, én az asztalon, és valaki csenget, majd újra csenget. Ildikó nyerte vissza leghamarább a lélekjelenlétét, magára kapta a köpenyét, intette, hogy maradjunk csendbe, ő pedig kikukucskált, hogy megnézze ki az. Hamar visszajött, és csak annyit mondott, hogy a férje az. Én bepánikoltam egy kicsit, de ő intette, hogy nyugi, nem lesz baj. Tamást beküldte a lánya szóbájába, engem pedig úgy ahogy voltam meztelenül, a kezembe nyomott egy kis köntöst, amit főzéskor szokott magára venni. Felkaptam magamra, de azonnal láttam, hogy nagyon rövid. Amíg ő ajtót nyitott, begomboltam az ingemet. Benyúltam a combjaim közé, mert éreztem, hogy a Tamás spermája lassan csordogál kifelé belőlem. Leültem a székre, és reménykedtem, hogy ebből nem lesz balhé.
A férfi belépett az ajtón, pontosabban behozta egy másik valaki, aki gyorsan elköszönt, és elment. Nagyon részeg volt, szerintem azt sem tudta hol van pontosan, de Ildikót megismerte. Barátnőm egyenesen a háló fele irányította, és lefektette, majd mosolyogva jött vissza:
– Nincs semmi vész, olyan részeg, azt sem tudja melyik világon él.
Tamás is előjött a szobából, előkereste a ruháit, és felöltözött.
Lassan kezdtem megérteni Ildikót, egyrészt azért, mert szeretőt tartott, másrészt pedig rájöttem, hogy miért merte Tamást a lakásukra hívni. Tudta, hogy a férje olyan részegen fog hazaérni, már amennyiben hazaér időben, hogy úgysem fog semmit észrevenni.

Leave a Reply