Teen

Majdnem szűz puncim kalandjai

Az elmúlt nyáron egy házibuli volt nálunk… elég sokan eljöttek, ott volt két barátnőm, Júli és Anita, és két srác, akiket az előző héten ismertünk meg a diszkóban. Rolinak és Zolinak hívták őket. Jóképű fiúk voltak, de kicsit nyuszinak tűntek… aztán persze kiderült, hogy a legkevésbé sem azok.
A buli elég átlagos volt… rengeteg pia, és rengeteg tánc, ami felforrósította a hangulatot. Éjfél után a vendégek szépen elszállingóztak… folyamatosan kísérgettem ki őket. Az utolsó bulizóktól elég sokáig búcsúzkodtam. Végül bezártam az ajtót, és elindultam az emeletre. Tudtam, már csak barátnőm és a két srác van odafönn.
Mikor felértem, különös hangokat hallottam. Izgatott, buja lihegést. Testem elöntötte a forróság. Mit csinálhatnak ezek? Belestem a szobába, és megdermesztett a látvány.
Júli és Anita meztelenül hevertek a szőnyegen, és a mellettük térdelő, szintén pucér fiúk farkát szopták. A látványtól be is nedvesedtem egyből, és kezem szép lassan a bugyimba csúszott. Figyeltem, ahogy Anita egyre vadabbul szívja ajkaival Zoli farkát, aki sóhajtozva túr a hajába. Ujjaim ekkor elérték a csiklóm, és dörzsölni kezdtem magam. Láttam ahogy Zoli teste megfeszül, és telepumpálja a barátnőm száját. Két ujjam durván felnyomtam magamnak, és feljajdultam a kéjtől…. Ekkor vettek észre a többiek.
Elmosolyodtak, és magukhoz intettek… én pedig mentem, menet közben dobálva le magamról a ruháimat. Roli fölállt, átkarolta a derekam, és gyengéden négykézláb kényszerített. Aztán makkjával simogatni kezdte a hüvelyem bejáratát, combjaim közt húzogatta a kemény húsrudat, amelyre szinte csorogtak a nedveim. Annyira kívántam már, hogy csak nyöszörögni tudtam:
– Dugj meg keményen, dugj meg! – Roli pedig belémvágta a faszát, és felsikkantottam.
Közben láttam, hogy Júli, akit Roli magára hagyott, sértődötten néz rám, és a saját csiklóját dörzsöli. Szememmel intettem, hogy jöjjön hozzám… nem is kellett neki több. Elém feküdt, széttárta combjait, közéjük temettem arcom, és nyalni kezdtem. Roli addigra erős lökésekkel baszta a fenekem, amitől a puncim majd szétszakadt… de csodás érzés volt. Szemem sarkából láttam, hogy Anita felpattan Zoli farkára, vad lovaglásba kezdenek, és nyögdécselnek kéjesen.
Én pedig nyaltam, szívtam Júli punciját, ujjaimat lyukába mélyesztve, amitől hangosan elélvezett. Roli a fenekem marcangolta, körbe-körbe, ki-be mozgatva vastag rúdját a pinámban. Majd amikor már mindenütt nedves voltam, kihúzta, és az ánuszom kezdte nyalogatni. Csodás érzés volt. Hüvelyem nedveivel és nyálával síkossá tette az utat, aztán fenekembe nyomta a farkát. Felsikoltottam, nyelvem mélyen Júliba mélyesztettem, aki görcsberándulva élvezett ismét. Én lihegve rángattam a csípőm, éreztem a popóm feszítő vastag faszt, aztán Roli ujjait, amiket alám nyúlva a pinámba dugott élvezni kezdtem, sikongattam, vonaglott a testem.
Amikor visszatértem az élvezetes kábulatból, azt láttam, hogy Júli és Anita Zoli farkáról nyalogatják le a spermát. Úgy tűnik neki is sikerült elélveznie. Összebújtunk mind a négyen, csókolgattuk egymást, és a végén Anitát is kinyaltam.
Csodálatos este volt, de azóta nem történt velem hasonló… viszont!
Van már egy barátom, akivel együtt szoktunk tanulni… amikor épp nem szeretkezünk. Néha el kell mennünk a könyvtárba is, de oda is csak mindig együtt.
Egy alkalommal suli olvasótermében magoltunk, bújtuk azokat a nagy, unalmas könyveket, amikor hirtelen ránk tört a vágy. Barátom mellettem ült, és hirtelen nagyon csábítónak éreztem parfümje illatát. MINDEN PORCIKÁJÁT MEGKÍVÁNTAM. Tudtam, itt nem lehetünk egymáséi, de valami módon azért talán mégis.
Barátomra néztem, és láttam, neki is pajzán gondolatok járnak a fejében. Kicsit közelebb bújtam hozzá, és a térdére tettem a kezem… továbbra is úgy tettünk, mintha tanulnánk, de én közben cirógatni kezdtem a combját. Barátom lopva beleharapott a fülembe, belesuttogta hogy imád, aztán ismét a könyv fölé hajolt. Nem sokan voltak a könyvtárban, de semmiképp nem akart feltűnést kelteni.
Engem viszont ez már nem érdekelt. Matató kezem elérte barátom ágyékát, és simogatni kezdtem a farmerján keresztül. Éreztem milyen kőkemény a duzzanat.
Picit tétováztam, aztán elkezdtem kigombolni a nadrágját. Barátom megmerevedett, és idegesen nézett körbe. Úgy tűnt neki, senki nem vette észre, mit csinálunk. Én viszont láttam, hogy egy velünk szemben ülő fiú belát az asztal alá, és nagyokat nyeldekel.
Felizgatott a helyzet. Előcsomagoltam barátom méretes péniszét, tenyerembe zártam, és lágyan cirógatni kezdtem. Másik kezemmel saját szoknyámat gyűrtem föl, és térdemig letoltam a bugyimat.
Barátom, aki sokkal szégyenlősebb nálam, égő arccal sütötte le a szemét a könyvére, míg én egyre hevesebben kényeztettem a péniszét. Közben saját kezem is becsúszott a combjaim közé, és izgatni kezdtem a csiklómat. Láttam, a velünk szemben ülő fiú sem bírja már tovább, lehúzza a sliccét, és előveszi a farkát. Hatalmas farka volt, nagyobb a barátoménál is, és ez teljesen izgalomba hozott. Jobb kezem fel-le járt a meredő, pulzáló szerszámon, éreztem, ahogy ujjaim síkossá válnak az előnedvektől. Bal kezem pedig a puncimra tapadt, mutatóujjam tocsogó vaginámba mélyedt.
Közben a fiú velem szemben – akit a barátom észre sem vett – verni kezdte a saját farkát, miközben szemét lábaimra tapasztotta. Ekkor csintalanul feljebb húztam a szoknyámat, hogy jobb belátást kapjon. Teljesen széttártam combjaim, láthassa vörös, nedvesen kitárulkozó lyukam.
A helyzet egyre forróbb lett, igyekeztem visszatartani barátom orgazmusát, aki már kapkodta a levegőt. A farka égette a kezemet. Az én combjaim alatt is tócsába gyűlt a nedvesség, már két ujjamat dugtam fel magamnak, másik kettővel pedig, teljesen széthúztam ajkaim, hogy a másik srác mindent láthasson. Szemeztem vele, és néztem a farkát is, ahogyan húzogatja, és elkapott az érzés. Mutatóujjammal vadul dörzsölni kezdtem a csiklóm, ujjaimat pedig szélsebesen dugdostam a pinámba. Éreztem jövök… láttam, a szemben ülő srác ujjai közül spriccel a sperma, és akkor barátom vállába haraptam, hogy ne sikoltsak. Csodás volt, ahogy ujjaim elöntötték nedveim, másik kezemet pedig barátom gecije. Vonaglottam a széken, és fennakadt szemekkel élveztem hosszasan.
Barátom csak a végén vette észre a fiút, aki épp elcsomagolta a farkát, és zavartan pakolgatta könyveit. Azt hittem, mérges lesz, de csak elvörösödött az édes. Később persze elmentünk a barátomhoz, és hatalmasat basztunk.

Leave a Reply