Történetek

Már a táncnál benedvesedett a puncim

Az életben volt már részem néhány meglepetésben. Mégis, ha visszagondolok, a legnagyobb és legemlékezetesebb az, ami nem is olyan régen ért. Az előzményekhez tartozik, hogy december ötödikén van a születésnapom, és talán ez adta az ötletet barátomnak. A legutóbbi szülinapi bulimon ugyanis rendeltek nekem egy mikulást. Természetesen valódi, hús-vér mikulás volt. Piros ruhával, nagy szakállal és zsákkal a vállán. Mégis, alapvetően különbözött attól a mosolygós öregúrtól, akik a mesekönyvekben vannak, annak ellenére, hogy ő is mesébe illő volt. No, de ne vágjunk a dolgok elejébe…

Amikor ajtót nyitottam neki, még semmit sam sejtettem. Hallottam, sőt láttam is már hasonlöt, amikor a becsengető rendőr egyszer csak vetkőzni kezd, és a végén egyetlen tangában lejti az erotikus táncát. A mikulás azonban nem hagyta abba a vetkőzést. Hogy őszinte legyek, nem is bántam, mert egy rendkívűl jó alakú fiú került elő a ruha alól. Természetesen nekem táncolt, és amikor egy szál tangában átölelt, és hozzám símult, én már tudtam, ez a mikulás ma éjszaka az enyém lesz.
A tekintetéből éreztem, hogy én sem vagyok közönbös neki, így azután néhány pohár pezsgő után azonnal egymásnak estünk. A szoba közepén, tánc közben kezdődött minden. Vadul csókolózni kezdtünk, mindent elfeledve, szenvedélyesen. Ő belemarkolt a fenekembe, és az ágaskodó farkát hozzám dörzsölte.
– Micsoda szerszám – futott végig az agyamon, amikor megéreztem. Legszívesebben ott, rögtön ráültem volna, mert a puncim már nedves volt az izgalomtól.
Láthatóan őt sem feszélyezték a barátaim, mert egyszer csak minden előzmény nélkül elém térdelt, és hatalmas nyelvével bele nyalt a puncimba. A többiek éljenezni kezdtek, tapsoltak és követelni kezdték a folytatást. Valami kisördög bújhatott belém, vagy a pezsgő szállt a fejembe, de bele mentem a játékba. Megfogtam a fiú fejét, és a puncimhoz nyomva, mozgatni kezdtem a csípőmet. Csodálatos érzés volt, ahogy a szoba közepén, egy fiatal fiú, előttem térdelve nyalja a puncim. Teljesen felizgatott.
Már nem láttam és hallottam semmit. Én is leereszkedtem és elkaptam a hatalmas, vastag mikulás kukit. Mohón rávetettem magam, és szopni kezdtem olyan lelkesen, mint még talán soha azelőtt. Nem sok hiányzott, és rá is ülök, de barátnőim nem engedték. Ők is szerettek volna részt venni ebben a vad lerohanásban. Kitaláltunk hát egy játékot, ami mindenkinek tetszett. Négyen voltunk lányok, és a megbeszélés szerint mindenki kapott három percet, amíg szophatta a mikulásom farkát. Akinek a szájába élvez, az nyer. A jutalma az lesz, hogy a fiúk megdugják, és csak vele foglalkoznak addig, amíg csak akarja.

Egy kicsit izgultam, mert a barátnőm: Márta, remek szopógép volt, és biztosra vettem, ezt a játékot ő nyeri. Szinte oda sem mertem nézni, mikor széles szájából kéjesen kinyújtva vastag nyelvét közeledett a mikulás fiúhoz, és nagy élvezetel szopni kezdte. A fiú teste vonaglott az élvezettől. Féltem, hogy az első három percet sem bírja ki, de kibírta. És kibírta a másodikat is. A szerencse folytán én voltam az utolsó, aki elé térdelhetett, és mikor felnéztem, láttam, hogy megkönnyebbül az arca.
Valószínűleg nekem tartogatta a spermáját, és még Márta sem tudta kicsalni belőle. Nem bírta tovább, alig hogy a számba vettem a kukiját, hírtelen felnyögött, és a számat elárasztotta a forró sperma. Mintha egy csapot nyitottak volna meg, alig győztem nyelni, és még így is vékony csíkokban folyt a szám szélén a finom geci. Hálásan szárazra szoptam a ferkát, és diadalmasan, nagy taps közepette fogadtam az elismeréseket. Tudtam persze, hogy a győzelmemet a mikulásnak köszönhetem.
A fiúk boldogan dobálták le magukról a ruhákat, és már huzigálták is a farkukat. Elszabadult a pokol. Olyan kefélés kezdődött, amilyet még nem éltem át. A négy fiú és a mikulás nekem estek, és felváltva keféltek, de úgy, hogy egy-egy farok mindig jutott a számba is. Egyszer, amikor pont Márta barátján lovagoltam, valaki egy tubus krémet nyomott a fenekembe. Megborzongtam a gyönyörűségtől. Rég óta szerettem volna kipróbálni, milyen is az, amikor minden lyukamban van egy farok. Valaki újjal tágítanai kezdte a seggemet, és mire hátra néztem volna, már bele is tuszkolta a farkát. Alig mertem mozogni. Éreztem, ahogy csúszik belém, és feszít, szinte felnyársal.
Lassan, nagyon lassan mozogni kezdtem, a fiúk ügyesen felvették az ütemet. Ettől kezdve, a fenekembe is jutott mindig egy kuki. Fél ájult voltam, amikor abba hagytuk, és az egész testemen folyt a sperma. Mind a négy fiú elélvezett. Volt, aki töbször is. Aznap már biztosan nem volt kedvük otthon kefélni.
A barátnőim irígykedve figyeltek. Láttam a szemükban, szívesen cserélnének velem, … de ezen a napon én ünnepeltem. A mikulást megtartottam, rendszeresen feljár hozzám és éjszakákon át, megállás nélkül kefélünk azóta is.

Leave a Reply