Meghajhajszoltam a szomszédot

Augusztusi, langyos nyári este volt. Hazafelé tartottam a délutáni műszakból. A falu felé vezető út kihalt volt így tizenegy óra tájékán. Nem törte meg a sötétséget egy autó fényszórója sem, nem kellett figyelnem túlzottan a vezetésre. Elgondolkodhattam az elmúlt nyolc hónap eseményein. A karácsonyt még együtt töltöttük. A férjem,a huszonöt éves fiam,meg én, a szűk család. Gyertyafény, szépen díszített asztal, finom vacsora. Akkor jelentette be a fiam, hogy el szeretne költözni. Önálló életet kezd barátnőjével. A férjem azon nyomban helyeselt. Természetesen fiam, menj, éld az életed, ahogy neked jó – én is azt szeretném tenni, élni az életem, ahogy nekem jó – mondta. Kérdőn emeltük rá tekintetünk mindketten. Nem szeretnélek tovább áltatni, mondta. Én is elköltözöm. Van egy lány akivel egymásba szerettünk,vele szeretném folytatni.
Néma döbbenet, belém hasított a fájdalom. Huszonhét éve voltunk házasok, tizenhét évesen a felesége lettem. Az övé volt a szerelmem, a fiatalságom. Úgy gondoltam, együtt éljük le hátralevő éveinket, együtt öregszünk meg. De ez mind felborulni látszott. Innentől kezdve gyorsan peregtek az események. Eladtuk a lakásunkat, ő a lányhoz költözött. Én meg vettem magamnak a közeli üdülőfaluban egy téliesített nyaralót. Szerettem ott lakni. Nyugalom, béke – csak a szomszédban lakó harminc év körüli fiatalember törte meg időnként a csendet. Olykor-olykor bulit csapott barátaival. Többször hívott engem is, ismerkedjünk meg, hiszen szomszédok vagyunk. Eddigi próbálkozásait elutasítottam. Nem egy korosztály, nem vagyok én közéjük való.
Pár szót azért váltottunk már. Legutóbb dicsekedve mutatta új Opel Astráját. Kényelmes, tágas kocsi, klímával és egyéb extrákkal. Nagyon büszke volt rá.
Itt tartottam gondolataimban, amikor mellém ért egy kocsi. Először nem ismertem meg, de lehúzta felém eső ablakát és átkiabált. Jó estét, hallottam a szomszédom hangját. Mosolyogva átszólt: „ki ér hamarabb haza?”, és beletaposott a gázba. Á, nem, nem megyek bele gyerekes ostobaságokba, gondoltam, de hirtelen másképp döntöttem. Gyengém a sebesség. Amikor megemelkedik az adrenalinszint, amikor a gyorsaságtól szabadnak érzed magad, fenséges jó, felszabadító, mámorító érzés. Ilyenkor a madár sem jár erre, hat hónapja egyetlen egy alkalommal sem találtam magam szembe senkivel. Én is ráléptem a gázpedálra.
Amikor utolértem, úgy tettem mintha nem tudnám megelőzni. 140-et mutatott a kilométeróra. Ő még növelte előnyét. Pár percen át hagytam, hagy élvezze, tudtam, az én tizennégy éves Astrám mit bír. Fürge, gyors autó, eco motor van benne. Elérkezettnek láttam az időt az igazi versenyre. Csutkán, amit bír, nyomtam neki, 180-nal elkerültem. Úgy suhantam, mint a szél, 200-220, tovább nem nyomhattam, hamarosan rá kellet fordulnom a bekötőútra. Utolért, de nem hagytam magam. Úgy helyezkedtem az úton, hogy ne tudjon elkerülni. Nevetve, jó kedvvel, felszabadultan értünk haza.
– Ezt megnyerte, igaz csellel, de magáé a dicsőség – mondta. – Valamikor ünnepeljük meg!
Két nappal később este a ház elé érve hangos társaság búcsúzkodása fogadott. Szomszédom észrevett, odajött hozzám.
– Jó estét! Nincs kifogás, jöjjön, koccintunk egyet, és letegeződhetnénk végre.
– Rendben – mondtam, miért ne.
Megfürödtem a munkahelyen, mielőtt hazaindultam, csak ágyba kell bújnom. És egyébként is, péntek este van, holnap ráérek felkelni, nem kell senkinek reggelit készítenem, egyedül vagyok, mint az ujjam. Leültünk a kertbe, a medence szélére felállított asztal mellé. Töltött. – – Fenékig, és ezentúl, szia!
Felálltunk, arcon csókolt. Nagyon zavarba hozott a közelsége, a férfias illata. Rég nem volt már férfi ennyire közel hozzám. Hirtelen elöntött a vágy. Zavaromban csetlettem, botlottam. Vissza akartam ülni székembe, de a lecsúszott papucsomban megbotlottam. Bele a medencébe. Házigazdám nagyon jól szórakozott rajtam.
– Gyere, segítek – nyújtotta a kezét. Kimásztam a medencéből.
– Ha már úgy is vizes vagy, gyere, ússzunk egyet! – kezdte ledobálni ruháit. Bokszeralsóban beugrott a vízbe. – Na gyere már, vagy segítsek?
Némi habozás után én is bugyira, melltartóra vetkőztem. Szégyelltem a testemet, nem voltam egy nádszálvékony alkat. Meg az idők során még rakodott is rám némi súlyfelesleg. Az ő hibátlan, kidolgozott testével szemben kimondottan hátrányban éreztem magam. De szeméből csodálatot láttam tükröződni. Elbűvölve nézte nagy melleim, előre meredező bimbóim. A nem éppen deszka hasam sem riasztotta el. Utánaugrottam.
Úsztunk volna, ha minduntalan nem akadunk egymásba, az egyszemélyes, kis medencében. Váratlanul szomszédom a medence falához szorított. Mélyen a szemembe nézett. Bizsergés járta át testemet, rég éreztem már, hogy valaki nőnek tekint. Puhán, lágyan csókolta a szám. Egy ideig ellenálltam, az eszem és a testem háborúzott egymással.
A csatát a testem nyerte több hossz előnnyel. Mint az oroszlán, mikor kiszabadul ketrecéből, úgy tapadtam szájára, követelődzőn. Melltartóm már nem jelentett akadályt, a víz felszínén lebegett, szabad prédaként hagyva melleim. Masszírozta, óvatosan harapdálta bimbóimat. A vér száguldozott ereimben. Nyakába csimpaszkodva, lábaimat a derekára kulcsoltam. Dörgöltem puncimat a felágaskodó farkához. Kéjes nyögéseket hallattam, nem voltam ura magamnak.
Ekkor a csípőmet megemelve kitett a medence szélére, a vízben állva szétnyitotta combomat és félrehúzta a bugyimat. Bele-belenyalt a nem csak a víztől csatakos hüvelyembe. Majd eszemet vesztettem. Egy-két nyelvcsapás és hangos sikollyal tudattam, lebegek a kielégültség tengerén.
Komótosan, ráérően kijött a vízből. Levetette alsóját, hanyatt fektetett, lehúzta a bugyimat. Hímvesszőjét belém csúsztatta. Csiklóm böködve ki-be húzgálta azt. Egyre gyorsabbá váltak mozdulatai, míg spermáját belém lövellve a csúcsra érkeztünk mindketten. Azóta időnként meglátogatjuk egymást, minden kötelezettség nélkül…