Bulvár,  Magyar lányok,  Pornó,  Szex

Monique Covet, Visi Mónika újra pornózik öt fasszal

Úra pornózni kezd Monique Covet vagyis Visi Mónika. Mellékesként pedig Svájcban árulja a testét. Egy svájci bordélyház lapján bukkantak fel Monique Covet fotói. A Bors megkeresésére a pornóval híressé lett kebelcsoda nem tagadta, tényleg járt Svájcban, ahová vissza is utazik. De előtte leforgat pár felnőttfilmet.

– Öt színes bőrű férfival, egy kemény jelenetben térek vissza a filmvászonra – újságolta Monique, aki az elmúlt hetek megpróbáltatásairól is megemlékezett. – Genfben jártam, valóban én szerepelek a honlapon. Egy magyar barátnőm üzlete ez, én vagyok a vendégcsalogató. Igaz, két munkára így is vállalkoztam, pedig csak felejteni, pihenni mentem ki – magyarázta.
Monique egyelőre csak két hétre hagyta hátra a római luxus örömlányok zűrzavaros életét, de rövidesen visszatér a Genfi-tó partjára.

Monique-Covet

– Kiutazásom előtt két nappal összejöttem egy fiúval, akinek két barátja is kuncsaftom volt. Másnap egy szex-partiba csöppentem, két férfival és egy transzszexuálissal estünk egymásnak – én meg elmondtam az újdonsült páromnak. Persze utólag. Most azért tértem vissza Rómába, hogy tisztázzuk a kapcsolatunkat. Ha komolynak érzem a szándékait, megállapodom, hisz régóta erre vágyom. De néhány pornófilmet még leforgatok, és Svájcba is biztosan visszamegyek dolgozni még. Egyébként a divatszakmát tanulom, kitűnő eredményekkel vizsgáztam. Ősszel talán már ki is jön az első kollekcióm. Olaszországban már nem szeretnék dolgozni, itt sosem lehet tudni, mikor “jön össze” a szomszédjával az ember – magyarázta Covet, akit a vele reklámozó bordély árlapja szerint egy órára akár kilencvenezer forintnyi svájci frankért ki lehet próbálni – írja a Borsonline itt.