Történetek

Nagy mellű és kövér, de megbasztam

A boltban láttam meg. Kövér volt, kifejezetten kövér, de genetikailag nagymellű, amire az addicionális háj csak rásegített. Olcsó ruhában volt, bűzlött a cigarettától. Nem tudtam elképzelni, milyen mellbimbója lehet. Nagy, de rugalmas kannái voltak, én a helyében nem hordtam volna melltartót.
Elém keveredett a sorban, kezében a farmerkabátja és a keksz, másik kezével a zsebében turkált, hogy pénzt vegyen elő. Hatalmas, zsíros, alma alakú seggén látszott, hogy ő bizony az evésben éli ki magát. Leejtette a pilótakekszet, felvettem, átnyújtottam. Zavarban volt, egyből az volt a benyomásom, hogy nem nagyon baszták még meg. Egyre jobban motoszkált a fejemben, hogy rá kéne élvezni a melleire. Milyen jó lenne, ha forró, folyós cuccom egészen az övvonaláig folyna.
Fizetett, és felvette a farmerkabátját, közben én is végeztem, siettem, nem álltam le dumcsizni a pénztárosnővel, aki körülbelül akkor moshatta ki utoljára kék köpenyét, amikor engem felvettek a bölcsödébe. Előreengedtem a kijáratnál, ezen is meg volt döbbenve – manapság unikum egy nőnek, ha egy férfi embernek tekinti őt, vagy – még kimondani is szörnyű – udvarias. Beszállt a kis kék Daewoojába, és elviharzott.
Megálltam, leparkoltam, a takarítónő éppen a lépcsőket súrolta. Narancssárgára festett, félhosszú, hullámos haján alig csillant meg az izzadtság, kesztyűben volt, küzdött egy kátrányszerű szennyeződéssel.
– Nem megy? – kérdeztem barátságosan.
– Nem akarózik neki – mondta, olyan furcsa hanghordozással, mintha szellemileg visszamaradott lett volna.
– Miért nem pihensz egy kicsit? – váltottam bizalmaskodásra.
– Töltök neked egy jó pohár fröccsöt.
– Nincs valami másod? – kérdezte minden erotikus felhang nélkül. – Egy kis tömény akad valahol – bíztattam. Le is vette a felszerelését, és jött egyből utánam. Kinyitottam az ajtót, előreengedtem, és arra gondoltam, hogyha ezt meg tudom baszni, akkor tényleg nagyon jó faszom lehet. De már nyúltam is a poharakért, mert ebéd előtt még el akartam menni a könyvesboltba. Pálinkát kért, vizespoharat töltöttem neki félig, csillogott a szeme, Koccintottunk, egyből leküldte az egészet, én csak nyammogtam az enyémen. Mindez 2 perc alatt háromszor megismétlődött, megmutattam neki a lakást, hogy mennyiért csinálna egy nagytakarítást, hümmögött, számolt. Sorolt a kifogásait. Közben a töltés mögül besütött a nap, nagyon hirtelen nagyon meleg lett, teletöltöttem a vizespoharát, el is fogyott a pálinka, és vártam a hatást. Kérdezetni kezdett, egyedül élek-e, hányszor kéne jönnie egy hónapban, a szokásos dolgokat.
– Nagyon melegem van – panaszkodott – ilyen melegben felárat kérek – és kacéran próbált meg rám nézni.
– Némi előleget tudok adni – mondtam, és ráhúztam a kezét a nadrágomra. Elcsodálkozott, de egyből masszírozni kezdte a farkam, keményen, határozottan, ahogy szeretem, és úgy, ahogy ezek a sokat látott, sokat szenvedett nők szeretnek foglalkozni a fasszal. Nekitámaszott a konyhaszekrénynek, és szépen elkezdett szopni. Lényegretörően, nem finomkodva, kevés nyállal, jó mélyen. Egyszer csak levette a felsőjét, melleit előretette a melltartóból, de nem vette ki őket, hogy legyen valami, ami ellenáll a gravitációnak. Fehér, finom bőre volt, de átszőtték az erek, mellbimbói kopottan vörösesek, nagyok és egészen biztosan nem erogének. Miközben lelkesen, de kicsit gépiensen szopott, simogatta magát. Ügyes volt, szépen felszopott. Felemelkedett, és a fejem a melleire húzta. Miért ne kúrnám meg, tűnődtem? Gyengéden csókolgatni kezdtem csöcseit, szívtam, nem volt sem rossz szaga, sem rossz íze, amitől egy másodpercig rosszul leszek, aztán nagyon felturbóz – semmi ilyesmi. Lehúzta a nadrágját és a bugyiját – agyonmosott, szakadozott mindkettő, gondoltam, nem a bevetési cucca, az ennél még rosszabb lehet, amikor egy kivénhedt nő még szexis is akar lenni. Benyúltam neki, erősen, ahogy szoktam, csillogott a szeme, hálásan nézett rám.
Négykézlábra állítottam, és minden ellenkező meggyőződésem ellenére natúrban elkezdtem kúrni.
– Nyugodtan élvezz belém, ki vagyok pakolva – lihegte. A kurva anyádat, hányszor baszhatnak meg így, remélem, nem kapok el semmit – gondoltam, és átkoztam magam. – Az biztos, hogy a melleidre élvezek – tájékoztattam szenvtelenül, és egyre keményebben dolgoztam rajta, szinte már fájt, olyan erővel csattant ágyékom a fehér, hájas-izmos valagán. Az a bajuk ezeknek a nőknek, hogy izomzat szempontjából nincsenek a topon, hamar fáradnak. Ezt fordíthatjuk úgy is, hogy a jót lássuk belőle – diktálhatjuk az ütemet, a legkisebb mozdulatra is hálás, mert ő már izzad, mint az állat, pláne, ha piált előtte, ugye.
Közben a kazemmel kentem be a segglukát a hüvelyváladákával, és hirtelen átraktam, jó mélyen betettem neki, durván, emberesen, ahogy a hegyi emberek csinálhatják Montenegróban.
– Fáááájt – lihegte, egyből ki is húztam, hogy utána újult erővel vághassam be neki, ugyanoda. Ilyenkor már nem fáj… Kezdtem unni, ahogy hörög, de nem akartam vele kibaszni, kezdte a rángatózásokat, szaporán szedte a levegőt, majd adta azt a torokhangot, amit minden nő kiad azelőtt, hogy átadná magát az orgazmusnak, remegett, mint a kocsonya, és szinte kilőtt magából a végén.
Megfordítottam, fogtam a bal mellét jobb kézzel, és megtöröltem vele a szaros faszomat. Főleg az alsó részével, ahol izzadt, hogy az izzadtság oldja a kemény, fekete szart. Kicsit kókadtam, de ráhúztam gyorsan a fejét, fintorgott egy kicsit, de szorítottam rá, úgyhogy szopott, erővel, szívta tüdőből. Kapaszkodtt a seggembe, majd ujjait benyálazta és gyengéden felnyomta a lyukamba. Hirtelen nem tudtam, hova kapjak, hova figyeljek. Aztán egyik pillanatról a másikra, ömleni kezdett belőlem a cucc. Nyelte szorgalmasan, de egy pillanatra nem állt meg, baszatta a száját. Már fájt, tűréshatáron voltam, de mindig annyira lassított csak, hogy bírjam.
A végén kihúzta, adott rá egy puszit, felöltözött.
– Köszönöm a fröccsöt – próbált kacérkodni.
– A lakást meg megbeszéljük legközelebb! – mondta, mire nagyot sóhajtva indultam el fürdeni.

Leave a Reply