Nagyon fáj

Nem hittem volna, hogy felhasználom ezt a képet valaha, de lementettem, amikor megtaláltam, mert magamra emlékeztetett. Csak összezavart, hogy nő a kezében lévő mellcsipeszeket másra akarja helyezni, a szemében pedig ott ég a hatalom és a határtalanság tüze. És éppen ez az, ami idegenné tette számomra. Az ember szinte elképzeli a lekötözött férfit, amint álló farokkal és remegő ajkakkal várja a kín és kéj kettősét, hiszen mindez ott csillog a nő kezében…

És most megláttam magamat, a kezemben ugyanilyen csipeszekkel. A szememben ugyanilyen tűzt véltem felfedezni, és fájdalmat akartam okozni. A különbség annyi volt, hogy én voltam a másik is, aki a képről hiányzik. És már nem gondolom, hogy onnan lemaradt az a bizonyos férfi. A fájdalomhoz nem kell másik ember, közben meg dehogynem kell! Hiába voltam magamtól kíváncsi, arra a hihetetlenül éles, csípős fájdalomra, amit az említett gyönyörűség okoz, szükségem volt egy másikra, hogy lássa, hogy neki csináljam, hogy megosszam vele az érzést. Nem a fájdalmat, azt csak magamnak akartam, méghozzá telhetetlenül, hanem arra vágytam, hogy a csillapíthatatlannak tűnő éhségemet lássa más is. Izgassa őt fel, irigyeljen, amiért én ezt teszem a testemmel, neki pedig nem lehet. Akartam, hog határok közé szorítsak egy másikat, amíg én a határtalanságom felé török. És közben, mindenekelőtt támogatásra vágytam, hogy „higgyen bennem”, mégha ez elég abszurd megközelítése is a dolognak. Mégis fontos, hogy ilyenor akarjon. Hogy meg akarjon dugni azért, hogy részesüljön abból, amit a saját szabadságomért teszek…

A dolog kevésbé romantikus oldala, hogy személy szerint sosem tudtam elképzelni más módot a saját magamnak okozott fájdalomra, mint a csipeszeket, de a korábban próbált ruhacsipesz ehhez képest semmi. Ez a fájdalom sokkal mélyebbre hatol, át a nedvességen, és bejárja a testem. A fantáziám toplistás mozdulatai közé tartozik a lánccal összekötött és bimbókra illesztett mellcsipeszek rángatása, de a kipróbálás után visszaesett pár helyet- hihetetlenül éles fájdalommal jár…

A kérdés csak az, hogy ha ilyen kínszenvedéssel jár, akkor miért csináltam, és miért akarom újra csinálni… Egyrészt, mert nem éreztem természetellenesnek, másrészt, mert szeretném, ha többet bírnék, szeretném ezáltal próbálgatni önmagam, a testem. Azért legközelebb egy csiklóra irányított, finoman rezgő vibrátorral fogom ellensúlyozni „az ékszert”… A mesterségesen gyönyörré alakított fájdalom viszont, úgy vélem, sosem lesz szükség számomra