Nekem egy faszra lenne szükségem

A nő magányosan ült egy bárban. Ivott, és ablakon keresztül nézte a kocsik áradatát az esőverte késő délutánban. Sóhajtott, és felhajtotta a koktélját. Kurvára egyedül érezte magát. A csapos alaposan megbámulta őt a szemöldöke alól, de a nőt – Bellának hívták – ez nem érdekelte. Az igaz, hogy szívesen kefélt volna most egy hatalmasat, de egészen biztosan nem a Tintás Oroszlán nyúlszájú kocsmárosával.
Zúgott a feje. Az ágyéka pedig tompán lüktetett. A pasijáról vagy egy hónapja nem hallott semmit. Azt mondta, kiugrik Ukrajnába, eladni néhány kamiont. Hát, lehet hogy azóta lelőtték. Vagy egy odesszai kurva szopja épp a fütykösét. A lényeg, hogy nincs itt. Neki pedig faszra lenne szüksége.
– Nekem egy faszra lenne szükségem – mondta ki hangosan Bella, majd a csapos arcát látva, azonnal elpirult. Zavarában a cigarettatárcája után kotorászott, a kocsmáros pedig hátat fordított, és törölgetést mímelt a mosdóblokknál.
Ekkor valaki a vállára tette a kezét. Bosszúsan fordult hátra, azt hitte, valamelyik lerobbant alkoholista lesz az, aki meghallotta a motyogását, és most fel akarja ajánlani vajsavas, hervatag csékjét a kisasszony szolgálatára.
Ehelyett egy jóképű, öltönyös fazont látott maga mögött. Alaposan felmérte a fickót, főleg kellemes érintésű kezeit: tiszta, ápolt körmei voltak.
– Mit akar? – reccsent rá durván a férfira. Maga sem értette, miért ilyen bunkó: egyből vonzódást érzett a titokzatos idegen iránt.
– Magát – felelte nyugodtan a férfi.
Mekkora közhely, bazmeg – gondolta a nő, aki mostanában kicsit több Sophie Kinsellát olvasott a kelleténél. És mégis, elolvadok tőle. Itt helyben elolvadok.
Szótlanul felállt, és elkapta a csapos félig irigy, félig gyűlölködő pillantását. Kit izgat, gondolta. Majd megdugja valamelyik elázott csirkét záróra után.
Nekem ez az idegen kell.
Kifelé menet megérezte a férfi kezét a fenekén.
Egy hotelszobában estek egymásnak, mint már annyi vadász és kiéhezett préda. Ajkuk mohó csókban forrt össze, miközben Bella kioldotta a férfi nyakkendőjét.
– Mi a neved? – kérdezte a nő zihálva.
– Edward – felelte a férfi mély hangon, és hagyta, hogy Bella lesimogassa az inget széles vállairól.
Az ágyra rogytak. Edward kigombolta a nő nadrágját, és elkezdte azt lehúzni karcsú lábairól. Bella közben ledobta a blúzát, és kikapcsolta a melltartóját. Meztelen keblein mereven ágaskodtak a bimbók.
Nem szoktam magam ilyen gyorsan odaadni, gondolta. Aztán hagyta, hogy agya elmerüljön a vágy örvényében.
A férfi már meztelen combjait csókolgatta. Bella a hajába túrt, és húzta feljebb, érintse már meg ott is. Edward félrehúzta a nedves tangát, és végignyalta a duzzadt ajkakat. A nő felszisszent.
Akkor a férfi felállt, kigombolta a nadrágját, és kilépett belőle. Bella nyögve feltérdelt, és a fekete bokszerben rejlő duzzanat felé kapott. Karcsú kezeivel megragadta az alsót, letolta, és a hatalmas, merev pénisz szinte egyből az ajkaihoz ugrott.
Nem teketóriázott. Bekapta, és mohón szopni kezdte. Edward nyögött, és melleit kezdte pofozgatni.
– Szívjad, te ringyó – búgta. – Erre vágytál, ugye?
Bella némán bólintott, szájával ütemesen cuppogva a faszon. Másik kezével közben legöngyölte magáról az alsóneműt, és a csiklóját kezdte dörzsölgetni. – Ó igen – lihegte a férfi – Játsz magaddal. Játsz a kiéhezett pinácskáddal. Jó most neked, igen, nagyon jó. Ha nem jöttem volna, akkor is megkúr ma valaki, igen. Csak talán egy Zöldpardonos nagyfaszú AIDS-es néger, kedvesem. Én nem vagyok beteg. A vérem immunis minden kórra.
Bella alig hallotta a szavakat a szopás ködén át. Annyit hallott csak, hogy az idegen furcsákat motyog. Had motyogjam, gondolta. Neki a farkára van szüksége, nem a szókincsére. És nem csak a szájában.
– Dugj meg! – parancsolt rá rekedten a férfira, és a hátára dőlt. Gátlás nélkül széttárta lábait, csupasz, nedves barlangját, még szét is húzta a hatalmas, de furcsa módon sápatag dákó előtt.
Edward egy macska kecsességével pattant föl az ágyra. Fura módon, mielőtt térdre huppant volna a nő combjai között, mintha egy pillanatig lebegett volna a levegőben.
Úristen, gondolta Bella. Már annyira baszhatnékom van, hogy hallucinálok?
További gondolatait azután elfojtotta a beléje nyomuló pompás, dúsan erezett, kőkemény fasz.
Edward igen tempósan kezdte döngetni a nőt. Bella szeme kitágult, ellágyult, befátyolosodott, mint mindig, ha kedvére való volt a szex. Ez igen, ez férfi, gondolta magában, miközben vagináját szinte lángra gyújtotta a hatalmas, ügyes mozgású farok.
A férfi megragadta a nő lábait a bokájánál, amennyire tudta széttárta, bódultan meredve közben Bella kiszolgáltatottan vonagló ágyékára. Bella úgy érezte, a saját farkára koncentrál, amint ki-be siklik az ő csöpögő puncijában.
Van ilyen típus, gondolta, miközben a férfi csípőjét markolva nyögdécselt. Ha most lenne mögöttük egy tükör, egyfolytában magát bámulná. Talán még a nyakkendőjét is visszavenné.
Nem tartott sokáig, amíg Bellát elborította az első orgazmus. Edwardon azonban még nem látszott, hogy robbanni készülne. Kitartóan, ütemesen, de mégsem monotonon kefélte tovább. Egy idő után pozíciót váltottak, hátulról dugta, aztán ő lovagolt rajta. A nő már a negyedik élvezést élte át, és azt hitte, mindjárt beszakad a hasfala és lángra gyullad a pinája, amikor Edward kikapta a farkát belőle, a melle fölé térdelt, és lőtt. Bellának, miközben a sűrű, bőséges ondó az arcára fröccsent, megint az jutott eszébe, hogy olyan, mintha pár centivel az ágy fölött lebegne. Ennél is meglepőbb volt azonban a szájába csurgó ondó. Nemcsak különös, fémes íze.
Hanem hogy hideg volt, jéghideg.
Kinyitotta a szemét. Meglepődött, mert a férfi nem volt fölötte.
Edward a motelszoba ablakánál állt, az üvegen túl fénytelenül derengett az esős, szürke ég. Egykedvűen tekintett kifelé, háttal Bellának. A nő csak most vette észre, milyen sápadt az egész teste. Nem sokat strandolhatott a nyáron, gondolta.
– Mi a baj? – kérdezte végül, és összezárta még mindig kitárt combjait.
– Semmi – mondta szórakozottan a férfi. – Csak esik az eső. Ilyenkor néha előjönnek a régi emlékek. Főleg, miután nővel voltam.
Tipikus, gondolta Bella, miközben felült, és felhúzta a bugyiját. Kefélés után jön az érzelgősség. Mindjárt jön az „akkor éreztem ilyet utoljára”, meg az „azt hiszem, belédszerettem.” Nos, neki nincs erre igénye, az biztos. Pillanatnyilag alaposan ki volt elégítve, és csak ez számított.
De a férfi mást mondott. Találkozásuk óta először hosszasabban beszélni kezdett, Bella mozdulata pedig, amivel a melltartóját szerette volna visszavenni, megakadt. A melltartó még akkor is elfeledetten csüngött az ujjai közt, mikor a férfi befejezte.
– A nagy háború idején voltam szerelmes először és utoljára. A kedvesem, egy német lány, Breslauban lakott. Az a helyzet, hogy a várost ma már Wroclawnak hívják – tette hozzá gúnyosan.
Edward elfordult az ablaktól, és Erikára nézett. A nő elámult, mennyire jóképű. És mennyire zöldek a szemei.
– Ingének hívták. Egy évig éltem együtt vele. Nem érdekelte, ki és mi vagyok. Őszintén szeretett. Nem lakhattunk együtt, de hosszú sétákat tettünk éjszakánként az Odera partján és hídjain. És a Dóm körül, a Kreuzstrassén, a Bürgerweder negyedben. És hajnalokat fagyoskodtunk végig összeölelkezve a Hauptbahnhoffon, sóváran nézve a Lipcse és Drezda felé kijáró vonatokat. Úgy terveztük, a háború után felszállunk valamelyikre, és északnak vesszük az irányt. Eljön velem olyan messze, ahol sohasem süt a nap. Ha nem jön az a fagyos, sötét tél 1944-45-ben, azt hiszem meghaltam volna. Inge is megbetegedett, alultáplált lett a csekély háborús fejadagoktól, nekem azonban ez nem okozott problémát. Ha jól emlékszem, utoljára 1910 körül ettem, hamburger Mündstücköt, Kielben. Négy napig hánytam tőle.
Bella enyhe csodálkozással, undorodva bámulta a férfit. Jézusom, már megint egy bolondot fogtam ki. Mit bolondot… ez komplett őrült. Remélem nem fog bántani.
A férfi nem adta jelét, hogy bántani akarná. Viszont beszélt tovább.
– Mindazonáltal boldogok voltunk. Loptam Ingének ennivalót, hogy kicsit összeszedje magát. Aztán kaptuk a hírt, hogy jönnek a muszkák. Mondtam Ingének, meneküljünk. „Én, ha kell, tudok repülni, ezt de te nem.” Ezt mondtam neki.
Bella gyorsan bebújt a melltartójába, és a nadrágja után nyúlt. El kell innen tűnnie mielőbb.
– Akkor azonban a Führer Festungnak nyilvánította a várost. A határait lezárták, és Inge nem menekülhetett. Túl nehéz volt, nem repülhettem el vele a hátamon. Aztán a muszkák szétbombázták a várost, majd betörtek. Minden nőt megerőszakoltak. Ingét is megpróbálták. Húszat legyűrtem közülük, kiszívtam a mocskos ázsiai vérüket, de aztán egyikük, aki fokhagymával ette a rozskenyeret, kifogott rajtam. Végül elkapták Ingét. Nem dugták meg, viszont elvágták a torkát.
– Hát… – mondta Bella, miközben felvette a kabátját – Ez nagyon szomorú, de most mennem kell. Köszönök mindent, nagyon kellemes volt… – A nő óvatosan mozgott, megpróbálta megbecsülni, kijuthat-e az ajtón anélkül, hogy a férfi elkapná, ha úgy dönt.
A férfi azonban nem támadt, csak sírni kezdett. A könnyek végigcsorogtak holdtsápadt orcáján.
– Te sem értesz engem. Örökös homályban tengetem életem, olyan nők közt, akiknek csak a testem kell. Lehet, hogy meg is filmesítenek! Mért nem haltam meg én is a város falai alatt… Szerelmem lelke vár rám a halhatatlanságon túl. De olyan hosszú az út…
– Aha. Próbáld magad túltenni ezeken a…a szomorú dolgokon. Tényleg mennem kell. Szia.
Bella kisurrant az ajtón, és hatalmas megkönnyebbülés töltötte el, amikor az ajtó bezárult mögötte. Szedte a lábát lefelé a lépcsőházban, amennyire csak sajgó lábai, puncija engedték. Lehet hogy a férfi bolond, vagy egy túlkoros emós, mindenesetre alaposan elintézte őt.
Mikor kiért a házból, nekiiramodott az esőben a legközelebbi villamosmegálló felé. Nem tudta azonban megállni, hogy vissza ne nézzen, föl az emeleti ablakra, ahol a Edward állt.
Az ablak nyitva volt, és a férfi kihajolt rajta. Bella megtorpant, és jeges zsibbadás markolt a szívébe, a lábába, amely megremegett a félelemtől.
A sápadt férfi az ablakban vigyorgott. Szomorú, magányos kutyavigyorral.
Hosszú, éles szemfogai voltak.
Úgy nézett ki, mint valami vámpír.
A nő lehunyta a szemét, és mélyet sóhajtott. Fülében vér dörömbölt és az utca forgalmának tülkölő zaja.
Mire összeszedte a bátorságát, hogy föltekintsen, a férfi (Edward?) már nem volt ott.
Bella továbbment. Átvágott a zebrán, és felszállt az első buszra, amely bűzös-nyikorgón arra vonszolta magát a szitáló esőben.
Az ablak mellett kapott helyet, onnan nézte rövid útján a szürke várost. Az őrültre gondolt, akivel kefélt. A hülye dumája. Azok a fogak. De végül is, ilyesmit lehet venni a búcsúban. Akár lőni is.
Bolond volt, nem vitás… de a szex, az remek volt vele. És végül is, mi fontosabb ennél?
Mire hazaért, második emeleti apró lakásába, besötétedett. Levetkőzött, lezuhanyozott, fogat mosott. Még érezte Edward hideg ondójának ízét. Tisztálkodás közben valami furcsát vett észre a nyakán: két pirosló, tűszúrásszerű nyomot. A férfi kiszívta volna a nyakát? Észre sem vette a gyönyör hullámainak tombolása alatt.
Ágyba bújt. Csak feküdten a sötétben, kielégülten sajgó testtel, és az eső verte, csukott ablakra bámult. Nem tetszett neki így csukva.