Nemes célból elkövetett vérfertőzés

Miért került sor a Lót és leányai közötti szexuális kapcsolatra? Művészettörténész szerzőnk az okokat kutatta a legnagyobb festők segítségével. Az Ószövetség bővelkedik pikáns történetekben. Mint ahogy egyes forrásokból kiderül, az egyház bizonyos korokban úgy ítélte, hogy jobb, ha ezeket a passzusokat a laikus hívek, s különösen a fiatalkorúak átlapozzák, nehogy helytelen gondolatok, asszociációk ébredjenek bennük.
Mondanunk sem kell, hogy ugyanez a veszély még inkább fennállt, ha egy-egy ilyen sikamlós történetet vizuális formában is megjelenítettek. Joggal merül fel a kérdés, vajon betölthették-e feltételezett erkölcsi példázat szerepüket például a Lót és lányai-témát megörökítő, nemritkán kifejezetten erotikus 16-17. századi jelenetek. Amikor még az is kérdéses, hogy valójában milyen morális tanulság vonható le a Mózes I. könyvében olvasható történetből.
Mint ismeretes, a jámbor és istenfélő Lót, családjával Szodomából menekülve egy barlangban húzta meg magát. A tilalom ellenére hátraforduló felesége még útközben sóbálvánnyá változott, így lányai attól tartva, hogy kihal az emberiség, illetve, hogy magva szakad a családnak, leitatták idős apjukat, és egymást követő két éjszaka vele háltak, és teherbe is estek. A bibliai szöveg minden különösebb kommentár nélkül, tényszerű objektivitással írja le az eseményeket, semmi útmutatást nem kapunk tehát arra nézve, hogy a történetnek mi is a tulajdonképpeni tanulsága. Lót és lányainak története netán arra akarna figyelmeztetni, hogy az érzéki csábítások, illetve a részegítő ital még a legerényesebb embert is bűnbe viszik? Nem könnyű egyértelmű választ adni.
Történet tanulság nélkül?
Jellemző egyébként, hogy az említett esemény interpretálása még az egyházatyáknak, és a későbbi moralistáknak is komoly problémát okozott. Szent Jeromos, majd később Rotterdami Erasmus és mások is, mindenesetre azzal igyekeztek felmenteni Lót leányait, hogy ők korántsem bűnös, érzéki vágytól hajtva, hanem kizárólag az utódnemzés céljából csábították el apjukat, s e nemes cél érdekében még legféltettebb kincsüket, az ártatlanságukat is hajlandóak voltak feláldozni.
Mindez bár igen szépen hangzik, de akárhogy nézzük, végső soron mégiscsak előre megfontolt szándékkal, többszörösen elkövetett vérfertőzésről van szó. Nehezen képzelhető el, hogy ebben bárki és bármikor követendő példát látott volna. A lányok megtévesztették, és csalárd módon bűnbe vitték apjukat, s ez a tény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy idővel ők is visszatérő szereplőivé váltak a németalföldi irodalomban és képzőművészetben egyaránt igen népszerűvé váló „Női cselek” névvel illetett sorozatoknak.
Lót, bár a történetben többé-kevésbé alárendelt szerepet játszott, szintén nem mentesíthető teljesen a felelősség alól, még akkor sem, ha a bibliai szöveg utalásai szerint mindkét alkalommal annyira leitta magát, hogy másnap reggel semmire sem emlékezett. Nyilván nem véletlen, hogy később számos moralista, így Sebastian Brant 1494-ben megjelent A bolondok hajója című, a kor világnézetét összefoglaló műve is a mértéktelen italozás veszélyeit taglalva utal Lót és lányai esetére. Diószegi Bónis Mátyás, 1649-ben Leidenben kiadott A részegesnek gyűlölséges, utálatos és rettenetes állapotja című művében ugyancsak A részegség a paráznaságnak barlangja című fejezetben említi a szóban forgó ószövetségi történetet.
Akár egy pogány bacchanália
Annyi már e rövid, vázlatos áttekintésből is kiderülhetett, hogy Lót és lányainak tettét koronként és egyénenként igen eltérő módon interpretálták.
Ha mindezek után a téma képzőművészeti ábrázolásait vesszük szemügyre, kiderül, hogy a művészek fantáziáját többnyire a történet pikáns mozzanatai izgatták elsősorban. Jól érzékelteti ezt többek között a jeles németalföldi grafikus, Lucas van Leyden 1530-ban készült metszete is, ahol bár az italozás motívuma is fontos szerepet kap, a figyelmet mégis az előtérben látható ruhátlan, enyelgő alakok vonják magukra. Akár egy pogány bacchanália ábrázolásának is vélhetnénk a jelenetet, ha nem tűnnének fel a háttérben a lángokba borult Szodomából menekülő Lót és családtagjainak apró figurái.
Lót és lányai Van Leyden metszetén
Az ital hatására fellobbanó érzéki vágyak Peter Paul Rubens 1611-es festményén (nyitóképünkön) is igen érzékletes formában jutnak kifejezésre. Bár az apjukat leitató lányok ezúttal még fel vannak öltözve, az idős Lót mozdulata és kéjsóvár pillantása nem hagy kétséget afelől, hogy hamarosan mi fog történni.
Rembrandt körében készültek azonban a témának olyan feldolgozásai is, ahol nem a pikáns részletekre, hanem sokkal inkább a leitatott apa részegségére helyeződik a hangsúly. Ennek az ábrázolástípusnak az egyik markáns példája Jan Joris van Vliet 1631-es rézkarca, ahol a földön heverő, részegen kurjongató Lót már szinte komikus benyomást kelt. Tágabb értelemben véve, Lót és lányai (akárcsak például Zsuzsanna és a vének ) kiválóan illeszkedtek az „össze nem illő párok” néven ismert tematikába, s ennek is szerepe lehetett abban, hogy ezek a jelenetek rendkívül népszerűvé váltak az európai képzőművészetben.