Nyilvános BDSM forgatás Budapesten Black Yasminnal

 
Tovább a teljes sorozatra>>

Budapest a pornó európai Hollywoodja
A különtudósító mindenekelőtt elkalauzolja az olvasókat egy 33 éves újgazdag magyar – féltucatnyi budapesti bár és étterem tulajdonosa – kívül-belül harsány ízléstelenségről árulkodó gödi villájába, amelyet „pár dollárért” kölcsönadott egy pornófilmes forgatócsoportnak. A folyosón David Perryvel, a tíz legfelkapottabb európai férfi pornószínész egyikével találkozik, aki halálra unja magát, mielőtt rá kerül a sor, hogy néhány óra alatt letudja a napi „gonzót”, vagyis a mindenféle cselekmény nélküli 10-20 perces pornófilmet.
A gödi forgatásban semmi rendkívüli nincs, az ilyesmi része a magyar hétköznapoknak – folytatja a tudósító, aki szerint Magyarország már tíz éve büszkélkedhet a pornó európai fellegvárának kitüntető címével. „Menjen be bármelyik párizsi, berlini vagy londoni videoüzletbe, és emelje le a polcról bármelyik pornókazettát; azt fogja látni, hogy tíz közül kilencet Budapesten forgattak, de legalábbis a filmben szereplő színésznők magyarok” – mondja David Chryso, egy pornófilmekkel foglalkozó francia magazin munkatársa.
Az iparág budapesti fellendülésének okait minden szakmabeli jól ismeri. „A pornófilmek nézői mindig új lányokat akarnak látni, márpedig csak Magyarországon lehet havonta tíz szép, új lányt találni” – magyarázza Kerekes Sylvia, egykor maga is pornószínésznő, most a legnagyobb budapesti ügynökség vezetője. Nem mintha a francia lányok csúnyábbak volnának, csak éppen ők akkor is jól meg tudnak élni, ha mással foglalkoznak. „Nálunk, iskolai végzettségtől függetlenül nem sok esély van arra, hogy valaki többet keressen havi 200 dollárnál. Egy pornójelenet forgatása egy nap alatt kétszer enynyit hoz” – fűzi hozzá.
Kerekes beszámol arról is, hogyan fedezi fel az új tehetségeket. A hétvégeken egy köteg névjegykártyával a zsebében végigjárja a főváros legelegánsabb üzleteit. Ha meglát egy szép ismeretlent, akiről az a benyomása, hogy könnyen a hálójába kerülhet, néhány pillanatra félrevonja, átad neki egy névjegykártyát, majd továbbmegy. „Azoknak a lányoknak a 80 százaléka, akiket megszólítok, három napon belül jelentkezik az irodámban, és tíz közül kilencen vállalják is a munkát” – mondja.
Az okok másik része szociológiai-erkölcsi természet?. A riportban idézett egyik francia fotós, számos európai erotikus magazin budapesti tudósítója szerint „Csehországgal vagy Lengyelországgal ellentétben itt a keresztény vallás már régen elvesztette hatalmát a lelkek fölött”.
Budapest mint forgatási helyszín értékét növeli az is, hogy az X-kategória producerei a tökéletesen felszerelt és jól képzett technikusokat alkalmazó „klasszikus” stúdiókat is megkereshetik, nem kell attól tartaniuk, hogy bevágják az orruk előtt az ajtót. És mindehhez jóval olcsóbban jutnak hozzá, mint bárhol az Európai Unióban.
A tiszta kapitalizmusnak persze megvannak az árnyoldalai is. A francia fotós szerint hosszabb forgatások esetén előfordul, hogy a színésznők aznap reggel telefonon mondják le a fellépésüket, arra hivatkozva, hogy már foglaltak. „Valójában az történik ilyenkor, hogy egy gazdag pasas száz dollárral többet ajánlott nekik ugyanilyen munkáért, mint amennyit a tervezett jelenet forgatásával kerestek volna.” E párhuzamos prostitúció miatt nemcsak a forgatókönyveket kell az utolsó pillanatban átírni (bár ez a cselekmények minőségén sokat nem tud rontani), de a halálos vírus megjelenésének a veszélye is nagyobb. Természetesen mindegyik produceriroda vezetője a szívére tett kézzel esküszik meg arra, hogy valamennyi szereplőtől három hetesnél nem régebbi AIDS-teszteredményt követelnek meg. De mi a biztosíték arra, hogy valaki nem két nappal azelőtt kapta meg a vírust? Davidnek lakonikus válasza van erre: „Nem vagyok hajlandó ilyesmire gondolni. Máskülönben búcsút mondhatok a munkámnak.”