Összetörte a szívem a csaj…

“Kórházban születtem. Szüleimet nem ismerhettem meg. Édesanyám belehalt a születésembe, legalábbis ezt mondják. Koraszülött voltam, ezért nem nőtt még be a fejem lágya.
Testvéreim vannak, én vagyok talán az 5. a sorban. Ismerem őket, de a kapcsolatot nem tartom velük, mert a pénzem fontosabb volt nekik, mint én. Amikor 18 lettem, hozzájuk küldtek az intézetből, egy darabig náluk laktam, de csak kb 1 hétig, mert hamar rájöttem, hogy nekik csak a bankszámlám a lényeg.
Ellógtam tőlük, mondván, hogy sétálni megyek, soha többé nem mentem vissza hozzájuk.
Nagykanizsára vitt az utam, ahol felvehettem a pénzemet (350000), aztán meglátogattam a haverokat Letenyén. Igyekeztem vigyázni a pénzemre, nem adtam, belőle senkinek. Volt ott lány, aki velem járt egy suliba. Akkor már együtt élt a párjával, jött a gyerek, náluk laktam, fizettem a szálásért 1-2 hétig. Adtam nekik pénzt, hogy legyen a gyerekre, meg nekik is.
Zalaegerszegre mentem, már nem volt sok pénzem, a párnak adtam a legtöbbet, s a maradékot is hamar elköltöttem.
Az utcákat jártam, már nem volt pénzem szállásra. Az utcán is aludtam, nem volt egy felemelő élmény. Már jobb idő volt, tavasz fele jártunk, de még így is hideg volt az éjszaka.
Húsvét volt, locsolásból kerestem egy kis pénzt, vettem kölnit, jártam a házakat, kb 5000 jött össze. Fura volt, mert előtte soha nem mertem locsolni.
Találkoztam egy lánnyal a buszmegállóban, ő bemutatott a szüleinek. Ott jó volt, megetettek, beszélgettünk, elmeséltem nekik az életemet, ők segítettek abban, hogy bejutattak egy szállóra, ahol egy éjszakát töltöttem el. A lány száma megvolt, rendes is volt meg minden, de aztán elmaradt a kapcsolat.
Feljöttem Pestre. Itt már nem érdekelt semmi, hogy mi lesz, mi fog történni velem a jövőben.
Találkoztam egy sráccal megint egy buszmegállóban a Deák térnél, velem egyidős lehetett a tag. Segített nekem egy kicsit, hogy mit hol találhatok meg a nagyvárosban, hol lehet ingyen kajálni, lenni, meg ilyenek.
A Deák lett a törzshelyem, mert nem ismertem a várost, nem voltak barátaim, rokonaim, helyismeretem, csak ültem ott az aluljáróban, és nem vártam már semmire.
Bementünk az újdonsült barátommal a West End-be, ahol ő cigit adott el, abból lett ennivalónk. Később vele is megszűnt a kapcsolat, mert akkor már ő sem volt fontos nekem. Ma is látom néha, normális ember, de már nem kellett valahogy nekem.
Egy gyorsétteremben kaptam állást, sikerült is ott dolgoznom egy darabig. Itt ismertem meg a barátnőmet, s rajta keresztül egy lelkész családot, akik később még nagyon fontos szerepet fognak betölteni az életemben.
A barátnőmet abban az időben, kb 4-5 éve kirúgták a szülei otthonról. Albérletben laktam ekkor, de a lányt nem vihettem fel az albérletbe, nem akartam, hogy egyedül legyen az éjszakában, vele tartottam. Tél volt ekkor már, lépcsőházakban aludtunk, albérletem megszűnt, visszafele már nem volt út.
A munkahelyünk is megszűnt. Találtunk pénzt a buszon, az utolsó fizetésünk is kitartott egy darabot. Volt mit ennünk. A barátnőm megcsalt egy barátommal, mire bevertem az orrát, azonnal véget ért a kapcsolatunk. Ráadásul kiderült, hogy terhes a barátnőm, de nem tőlem. A barátomnak volt egy állandó kapcsolata, a lány nagyon nehéz helyzetbe került. Egészen a szülésig meg voltam győződve arról, hogy tőlem van a baba, a szülés előtt mondta el a lány, hogy megcsalt, és nem is tőlem van a gyerek. Rosszul lettem a hír hallatán, úgy vittek ki a kórházból. A barátnőmnek megtiltottam, hogy dohányozzon a terhesség alatt.
Találtunk egy nagyon kedves segítőt , ő is mindenben támogatott minket.
Ő intézte el a barátnőmnek az anyaotthoni elhelyezést.
A barátnőm javasolta, hogy keressem fel a lelkész családot, akiket már említettem, de őt hagyjam békén.
A család azért fogadott be, mert azt hitték, hogy én vagyok a gyermek apja. Hozzájuk költöztem, megosztották velem az otthonukat. Újra elhelyezkedtem, megint egy gyorsétterem következett.
Egy év telt el, munkahelyet váltottam, de maradt a gyorsétterem.
Kaptam fényképet a barátnőmről és a piciről közvetlenül a születés után, másnap bementem a kórházba meglátogatni őket. Vittem virágot a lelkész asszony javaslatára, aki végig a barátnőm mellett volt a szülés alatt.
A lelkészcsaládnál végre egyenesbe jött az életem, normális családom lett, mely soha nem volt korábban.
Két évig élhettem velük, de jött a harmadik babájuk, kinőttük a lakást.
Összedőlt újra a teljes életem, mert mindent elvesztette, ami addig fontos volt számomra.
Minden pénzemet elköltöttem, munkahelyemet elvesztettem, mindenkivel összevesztem.
Most egy utógondozó otthonban élek a lelkész család javaslatára, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot.
Lassan talán újra magamra találok, dolgozom, megpróbálom helyre hozni a hibákat, amelyekkel lázadásból, dacból követtem el.”