Celeb

Padma Lakshmi

Bár Magyarországon kevésbé ismert a kreol szépség – akit 16 esztendős korában fedezett fel egy modellügynökség -, nem árt megjegyeznünk a nevét. Több szakácskönyvet is írt – Easy Exotic and Tangy, Tart, Hot and Sweet – és a Top Chef című valóságshow társ műsorvezetője is. 2004-2007-ig a világhírű író, Salman Rushdie felesége volt és ő adta az ihletet Fury (nálunk Fúriadüh) című regénye főhőséhez is.

padma_lakshmi 

Madras-ban született 1970-ben, apja cégvezető, míg anyja öngyilkos hajlamú emberek kezelésére specializálódott ápolónő. Mindössze egy esztendős volt, mikor szülei különköltöztek, a következő évben pedig el is váltak. Később mindketten új házasságot kötöttek.
1984-ben, 14 éves korában egy vasárnap délután családjával tartottak haza egy Miami-ban található Hindu templomból, amikor autóbalesetett szenvedtek, ennek nyomát Padma mai napig a testén viseli: jobb karján egy hosszú forradás éktelenkedik. Szerencsére a tragédiát minden családtagja megúszta. Apja második házasságából születettek féltestvérei, egy fiú és lány, aki maga is színésznő volt, mielőtt gyermekei megszülettek. Középiskolát Californiában végezte, egyetemre pedig Massachusetts államba járt, ahol 1992-ben diplomázott.
Karreirje 16 évesen kezdődött, Spanyolországban. Egy kávéházban üldögélt, ahol felfigyelt rá egy modellügynökség embere, így ő lett az első india modell, akinek sikerült karriert építenie Párizsban, Milánóban és New Yorkban egyaránt.
A legnagyobb divatházaknak ( Emanuel Ungaro, Ralph Lauren, Alberta Ferretti, Roberto Cavalli, Versus) és leghíresebb lapoknaknak ( Cosmopolitan, L’Officiel India, Asian Woman, Avenue, Industry Magazine, Marie Claire , Harper’s Bazaar, Town & Country, Newsweek) dolgozhatott, szép fizetésért.
2009-ben megkereste az Allure magazin és a májusi szám címlapjára került, meztelenül.
Helmut Newton fotóművész egyik kedvenc modellje volt, aki munkái során gyakran kiemelte a jobb karján lévő sebhelyet. Első komolyabb filmes szerepe 2001-ben érkezett, ekkor a Mariah Carey nevével fémjelzett “Glitter” című moziban szerepelt, mely az év egyik legnagyobb bukása volt. 2002-ben kipróbálta magát a televíziózásban is: a Star Trek: Enterprise című sorozatban kapott szerepet, egyetlen rész erejéig. Következő évben egy indiai filmben szerepelt, ami nagyon sikertelen volt hazájában. 2005-ben Aishwarya Rai és Dylan McDermott mellett tűnt fel a “Szerelemmel fűszerezve” (The Mistress of Spices) című alkotásban.
2006-ban szintén egy sorozatban láthattuk, ez volt a “The Ten Commandments”, melyet az ABC csatorna gyártott. Még 2006-ban elvállalta a “Top Chief” főzőverseny második évadjának vezetését. Annyira megszerették a nézők ebben a szerepkörben, hogy egészen a széria végéig, vagyis a 6. évadig ő vezetette a műsort.
Írói pályája egész korán kezdődött, már 1999-ben díjat kapott első munkájáért, az “Easy Exotic”-ért, Versailles-ben. Második könyvére viszont egész sokat kellett várniuk az ízek szerelmeseinek, 2007. október 2-án látott napvilágot a “Tangy, Tart, Hot and Sweet” című munka.
Magánélete: 2004. április 17-én hozzáment az író Salman Rushdie-hez, azonban a frigyet 2007. július 2-án felbontották. Salman következő regényének hősét Padmáról mintázta (érdekesség, hogy a mű címe “Fury” ami nagyjából annyit tesz, hogy düh, fúria).
2009. október 1-jén – miután évekig küzdött méhproblémái miatt meddőséggel – bejelntette, hogy első gyermekével várandós, a baba édeasapjának kiléte egyelőre nem publikus.
[Babes]

Leave a Reply