Történetek

Pisilős maszturbálásom

A busz sokat zötykölődött, én pedig egyre inkább éreztem, hogy nem bírom tovább. Még szerencsémre ülőhelyem volt a buszon, így a kezem a lábam közé szorítva, visszabírtam fojtani a pisilhetnékem. A húgyhólyagom már feszült, de muszáj volt tartanom. A busz már közel egy órája haladt, abban a lassú tempóban, amiben most is. Kinézve az ablakon, láttam, hogy közeledünk haza. Épp ideje, mert már nem bírnám sokáig. A sofőrnek nem merek szólni, ehhez én túl félénk vagyok. Sebaj, mindjárt megérkezünk! Izzadtság cseppek gyöngyöződtek a mellkasomon, és az arcomon, de nem zavartattam magam, hiszen nyár volt.
A buszon pedig elképesztően meleg, mások is izzadtak. Rajtam egy vékony kis top volt felül, alá nem húztam melltartót, mert attól csak szörnyűbb lett volna a hőség. Alulra egy kis tangát, és egy feszes sztreccs-nadrágot húztam. Egy újabbat zökkent a busz, és éreztem, hogy emiatt megcsordult a pisim. Lenéztem, ahogy elvettem onnan a kezem, pont a lábam között egy pici kis folt tűnt fel. De ezt állva senki sem látná, maximum, ha alattam feküdne, de reménykedjünk erre nem kerül sor…
A busz lassan fékezni kezdett, megérkeztünk! Én felpattantam rögvest, és az ajtó felé siettem, gyors lépésekkel. Elköszöntem a sofőrtől, és kiléptem a hűsebb levegőre. Sötétedett. Körbenéztem, és kerestem egy helyet, ahol leguggolhatok. Nem találtam… Kétségbe esetten elindultam hazafele. Út közben figyeltem minden bokrot, hogy talán ott. De bárhol akartam, mindig feltűnt egy személy, aztán valahogy nem tűnt olyan jó helynek, mivel nem takart annyit. Egyik lépésnél picit megcsúsztam a szandálomban, ettől hirtelen megcsurrant megint. Most már egy kicsit megfolyt lefelé, de még mindig nem vészesen. Tovább indultam ziháltan. Éreztem, ahogy a meleg pisitől átázott bugyim dörzsöli a csiklóm, és ez valahogy izgatni kezdett. Tovább siettem. Egyre jobban feszült a hasam, és egyre inkább fájt már visszatartani. Megpillantottam útközben egy játszóteret. Körbe néztem, és sehol senki. Gyors berohantam, és a közeli falnál megálltam, megfordultam, kezdtem már kigombolni a nadrágot, mikor megláttam, hogy szemből jönnek.. Gyors vissza, és leültem a játszótér melletti padra. Vártam, hogy a fiatalok elmenjenek. De a fájdalom egyre csak erősödött, ahogy így ültem, és a nadrág szorította a hasam, még inkább fájt. Hirtelen már nem bírtam tovább tartani, egy újabb kis adag kicsurrant a nunimból… Lenéztem, és láttam, hogy elől már az egész naci besötétült a pisitől… Teljesen forró volt, és nedves…
Ez a gondolat felizgatott, és ekkor a gondolattól megrészegülve véletlen elvesztettem a koncentrációt, és elengedtem magam… Egy újabb, de immáron nagyobb adag engedett ki. A nadrágom szárán végigfolyt, és lecsorgott a lábszáramon a talajra. Úgy gondoltam, itt már úgyis mindegy, és teljesen elengedtem magam… Figyeltem, ahogyan a pisi kibugyog felül a nadrág anyagán, majd végigcsorog le a lábamon… A dolog még jobban felizgatott… Felnézve, a srácok már elmentek… Gondoltam egyet, miért is ne! És megérintettem magam odalent…
Nedves volt, teljesen átázott a nadrág. Még mindig csorgott. Felálltam, és hagytam, hogy minden irányból besötétedjen, így ne bukjak le, ha látnak. Közben kigomboltam a farmert, és benyúltam a nacim alá, be a bugyi alá, be a pisisugárba… Forró volt, és izgató. Majd a csiklóm kezdtem körkörös mozdulatokkal izgatni, miközben a pisim folyt még… El sem mondható, milyen gyönyört éreztem! A pisisugár szép lassan elállt, de még utólagos spriccek jöttek. A csiklóm ingerlését folytattam… A pisi végleg elállt, én pedig beledörgöltem a bőrömbe, miközben nyögdécseltem. Ezután szépen bedugtam két ujjam a hüvelyembe, és ujjazni kezdtem magam. Közben nyögdécseltem, a puncim a nedvességtől, és a pisitől nedvesen tocsogott, cuppogott. A vége felé járva éreztem, hogy mintha pisilhetnékem lenne. Mint a szokványos orgazmus előtti érzések… Nem törődve ezzel tovább ujjaztam magam, egészen a csúcspontig… Mikor is, orgazmussal egy időben a puncim spriccelni kezdett… Pár percig még simiztem, majd visszagomboltam a nacit. Leültem, és újra a nadrágba pisiltem egyet, mivel orgazmus után mindig pisilhetnékem támad. Majd lesöprögettem a pisit ahogyan tudtam, hogy ne legyen láthatóan nedves, és elindultam hazafeé. Az eset máig nem ismétlődött meg, pedig szerettem volna. Hogy akkor mi spriccelt belőlem, pisi, vagy női spricc, nem tudom.

Leave a Reply