Prosztata

A prosztata a húgyhólyag és a végbél között elhelyezkedő mirigyes szerv. Körülöleli a húgycsövet, azt a vezetéket, amelyen keresztül a vizelet a húgyhólyagból a hímvesszőn keresztül kiürül. Szövettanilag simaizom sejtekből és mirigyhámból épül fel, melyet fibrozus tok vesz körül. A prosztata mirigyei tejszerű folyadékot termelnek. Szexuális aktus során az izmok összehúzódása ezt a folyadékot a húgycsőbe juttatja, ahol a spermiumokkal és egyéb váladékokkal keveredve létrejön az ondófolyadék. A prosztata a férfiak élete során számos változáson megy keresztül. Születéskor kb. borsónyi nagyságú. A gyermekkorban igen lassan növekszik, majd a serdülés időszakában hirtelen növekedésnek indul és a húszadik év táján eléri a normál felnőttre jellemző méretet és formát – leginkább egy szelídgesztenyére hasonlít. Negyven-ötven éves korig általában változatlan formájú, majd a legtöbb férfinál ismét növekedésnek indul. Ezt a folyamatot nevezzük benignus (jóindulatú) prosztata hiperplasiának, melynek hátterében a mirigyhám göbös jellegű szövet-újdonképződése áll

A betegség típusai
A prosztata három leggyakoribb megbetegedése:
· Prosztatatúltengés (BPH)
· Prostatitis (a prosztata heveny vagy idült gyulladásos megbetegedése)
· Prosztatarák
Ezen betegségek mindegyike más-más módon érinti a prosztatát. A továbbiakban a jóindulatú prosztatahiperplasiát tárgyaljuk részletesen.

Lehetséges szövődmények és megelőzésük Az obstrukcióra utaló tünetek olyan súlyosabb állapotok jelei is lehetnek, melyek megfelelő kezelés hiányában a húgyhólyag illetve a vese károsodásához vezethetnek. Igen ritkán előfordul, hogy ilyenkor sürgős sebészeti beavatkozásra van szükség. A prosztata megnagyobbodásban szenvedő férfiak kisebb hányadánál a vizeletelvezető rendszer fertőzéses megbetegedése alakul ki. Hólyagköveket találtak azon férfiak 1-2 %-ánál, akiknél a prosztata túltengés miatt műtétet végeztek. Egyelőre nem ismert, hogy a prosztata-megnagyobbodásban szenvedő férfiaknál a prosztatarák kialakulásának veszélye fokozottabb-e, az eddigi ismeretek alapján azonban egyik betegségnek sincs hatása a másikra. Ezek a betegségek a prosztata különböző részeit érintik, a prosztata hiperplasia a prosztata belső területén fejlődik ki, míg a rák többnyire a külső zónában alakul ki. Az utóbbi tíz év vizsgálatai alapján a prosztata megnagyobbodás nem növeli a prosztatarák rizikóját.

Rizikótényezők
Negyven éves kor előtt a férfiak mindössze 10 %-ánál található prosztata-megnagyobbodás, míg nyolcvan éves korra 80%-uknál fejlődik ki ez az állapot. A jóindulatú prosztatahiperplasia a férfiak leggyakoribb nem rákos szöveti szaporodása. Mintegy 14 millió férfi szenved prosztata megnagyobbodásban, de csupán kevesebb mint 5%-uk részesül megfelelő kezelésben. A betegség gyakrabban fordul elő az Egyesült Államokban és Európában, mint a világ többi részén, és gyakrabban érinti a házas férfiakat, mint az egyedülállókat, de ezen különbségeket eddig klinikai kísérletekkel nem bizonyították. Úgy tűnik, a betegség kialakulása szempontjából fokozott rizikót jelent, ha az egyén családjában már előfordult benignus prosztatahiperplasia. Egyéb rizikófaktorokra eddig még nem sikerült fényt deríteni.

Vizsgálatok

Rektális (végbélen keresztüli) betapintás
A megnagyobbodott prosztata a végbélen keresztül kitapintható. Ezzel a módszerrel meghatározható a prosztata nagysága. A vizsgálat segítséget jelenthet a prosztatarák, illetve a végbél izmaival kapcsolatos problémák kizárásában, amely betegségek hasonló tüneteket okozhatnak. Az orvos síkosított kesztyűs ujját a páciens végbelébe vezeti és kitapintja a prosztatát,
megállapítva annak nagyságát, felszíni eltéréseit, állagát és érzékenységét. A vizsgálat gyors és fájdalmatlan, de némelyeknek meglehetősen kényelmetlen és nem is teljesen megbízható, így semmiképp sem szolgál a prosztatarák megbízható diagnosztizálására. Mindazonáltal nagyon hasznos a prosztata méretének becslésében és segítséget nyújt a legmegfelelőbb terápia kiválasztásához.

AUA (Amerikai Urológus Társaság) tüneti index
A prosztata-megnagyobbodás mértéke nem feltétlenül áll arányban a panaszok súlyosságával. Jelentősen megnagyobbodott prosztata esetében is lehetnek minimális tünetek, és egy kevésbé túltengő prosztata is okozhat súlyos panaszokat. Az AUA tüneti index a betegek által elvégezhető teszt, amely a tünetek súlyosságának megítélésére szolgál és csakis arra. A teszt nem
használható a benignus prosztatahiperplasia diagnosztizálására.

Uroflowmetria
A húgyhólyag-obstrukció mértékének meghatározásához – ami egyik fontos oka a vizeletürítés zavarainak – a vizelet áramlási sebességét elektronikus úton határozzák meg. Ez a teszt az Uroflowmetria. A beteget felkérik, hogy vizeljen teljesen normálisan, majd ezt követően el kell mondania az orvosnak, hogy tapasztalt-e eltérést a szokásos vizeléséhez képest (A beteg zavartsága ugyanis erőlködést vagy vizelet-visszatartást is eredményezhet). Amennyiben volt eltérés, a tesztet meg kell ismételni. Az áramlási sebességet – a másodpercenként távozott vizelet mennyiségét – milliliterben adják meg. A legnagyobb áramlási sebességet (más néven Q max.) az obstrukció mértékének meghatározására használják. Emellett a terápia hatékonyságának objektív mérésére is alkalmas (minél nagyobb az értéke, annál jobb), bár nem szükségszerűen esik egybe a beteg saját értékelésével a tünetei súlyosságát illetően. A beteg korát számításba kell venni, mert idősebb korban az áramlási sebesség normálisan is csökken. Fontos megjegyezni, hogy a csökkent áramlási sebesség más urológia problémákat, így a húgycső betegségeit, más obstrukciókat, gyenge hólyagizomzatot is jelezhet, nemcsak jóindulatú prosztata hiperplasiát.

Egyéb tesztek
A legtöbb betegnél, függetlenül tüneteik súlyosságától, egyéb teszteket is elvégeznek, ezek azonban már nem diagnosztikus célt szolgálnak, hanem a megfelelő terápiás gyógymód kiválasztását, illetve egyéb betegségek kizárását segítik elő. Vizelés utáni maradék mennyiség meghatározása A vizelés után a húgyhólyagban maradó vizelet mennyiségét mérik meg ezzel a teszttel.
Amennyiben ez a mennyiség eléri a hólyag kapacitásának 25%-át, nagy valószínűséggel műtéti beavatkozás szükséges.

Vizeletvizsgálat
A vizeletvizsgálattal a fertőzés és a vér esetleges jelenlétét vizsgálják. Jóllehet a vizelet fertőzése fiatalokban ritka, igen gyakran fordul elő idősebb férfiaknál, különösen, ha jóindulatú prosztata hiperplasiában szenvednek. A prosztatagyulladás kizárására egy egyszerű, de 90%-os pontosságú vizsgálatot végeznek, ez az ún. Massage előtti és utáni teszt (Pre and Post Massage Test, PPMT). Ennek során két vizeletmintát vizsgálnak, amelyeket a prosztata massage előtt illetve után vesznek le. A vizeletvizsgálat segíthet a hólyagdaganat kizárásában is.

Szérum Kreatinin
Ennél a vizsgálatnál egy a vérben található anyagot, a szérum kreatinint határozzák meg, ami a veseproblémák kimutatására szolgál. A benignus prosztata hiperplasiás betegeknél átlagosan 13,6%-ban mutatható ki egyidejű vesebetegség is. (A tanulmányok 30 és 0,3% közötti értékeket találtak).

PSA teszt
Gyakran elvégzik a PSA tesztet is, amely a Prosztata Specifikus Antigén-szintjét határozza meg. Ezt a fehérjét a prosztata termeli, hogy az ondóváladékot folyékony állapotban tartsa. Ez a prosztatarák standard szűrővizsgálata, de jóindulatú prosztata hiperplasia gyanúja esetén is elvégzik. A teszt diagnosztikus értéke 70 év felett kérdéses, mert a prosztata-megnagyobbodás
maga is PSA emelkedést okoz. Emiatt egy újabb változatát, az ún szabad PSA szintet határozzák meg. Ennek értéke prosztatarák esetén alacsonyabb, benignus prosztata hiperplasiában magasabb. A jóindulatú prosztata hiperplasia bizonyos gyógymódjai, gyógyszeres kezelés illetve a húgycsőn keresztüli prosztataeltávolítás (TURP) csökkenthetik a PSA szintet, ezáltal elfedhetik egy esetleges párhuzamosan jelenlévő prosztatarák tüneteit, ha a teszt alacsony, vagy normális eredményt ad.
Azoknak a férfiaknak, akik kezeltetik prosztata megnagyobbodásukat és folyamatosan ellenőrzik PSA szintjüket, a kezelés előtt egy kiindulási PSA szint meghatározást kell elvégeztetniük, majd 6-12 havonta megismételni azt.

Képalkotó eljárások
Uretrocisztoszkópiát elsősorban akkor végeznek a jóindulatú prosztata hiperplasiás betegnél, ha sebészeti beavatkozás vált szükségessé, vagy ha egyéb vizeletrendszeri probléma is felmerült, pl. véres vizelet, vizeletfertőzés, hólyagrák, sérülés. Ennél a vizsgálatnál egy hajlékony vagy merev száloptikás csövet (endoszkópot) vezetnek a húgycsőbe, ezáltal az orvos láthatja a vizeletelvezető rendszer alsó részeit. Számos probléma jelenlétét állapíthatja meg ezáltal, beleértve a prosztata-megnagyobbodást, a húgycső vagy a hólyagnyak obstrukcióját, fejlődési rendellenességeket, hólyagköveket. A beavatkozás nem kockázatmentes. Ritkán előfordulhat az érzéstelenítőszer által kiváltott allergia, fertőzés, vérzés, vizelet retenció. Alkalmanként egy röntgenvizsgálatot, az intravénás pyelogramot is elvégzik, a vizeletrendszer obstrukciójának, elzáródásának meghatározására. A röntgenvizsgálatok és egyéb képalkotó eljárások mint pl. az ultrahang vizsgálat, nem ajánlott a benignus prosztata hiperplasia diagnosztizálására, hacsak egyéb probléma miatt nem kell ezeket elvégezni. A képalkotó eljárások, különösen az ultrahangos vizsgálat, ami pontos képet ad a prosztata méretéről és alakjáról, a sebészi beavatkozás megtervezéséhez, illetve a kezelés módjának meghatározásához nyújtanak segítséget.

Watchful Waiting (Óvatos várakozás)
Azokat a betegeket, akiknél a prosztata-megnagyobbodásnak nincsenek, vagy csak enyhe tünetei vannak (AUA index kevesebb mint 7), rektális betapintással vagy egyéb diagnosztikus teszttel évente ellenőrizni kell. Enyhe tünetek esetében 85%, közepes tünetek esetén 60% az esélye annak, hogy a jóindulatú prosztata hiperplasia kezelés nélkül sem rosszabbodik tovább, sőt néhány betegnél a tünetek még csökkenhetnek is. Egy négyéves vizsgálat során a súlyos tünetekkel bíró betegek 20%-a számolt be javulásról. A többiek vagy együtt éltek a tünetekkel, vagy kezelésre jelentkeztek. Sajnos egyelőre kevés adat áll rendelkezésre arról, hogyan befolyásolja hosszútávon a kezeletlen benignus prosztata hiperplasia a vizeletelvezető rendszert. A krónikus obstrukció okozhat valamiféle hólyagkárosodást, azonban jelenleg nincs bevált módszer annak meghatározására, hogy
súlyosabb problémák kinél fognak bekövetkezni.