Szex

Reklámkampány twitteren és facebookon?

A legtöbb hazai ügyfél azt sem tudja, eszik-e vagy isszák a twittert és a facebookot, érdeklődési körük legfeljebb az iwiwig terjed, amit még maguk a tulajdonosok is leginkább afféle elektronikus telefonkönyvként értelmeznek. Pedig a közzöségi szájtokban iszonyatos erő van, a felhasználók egymás közötti beszélgetései, információcseréi felbecsülhetetlen értékűek, és aki nem tudja ezt kihasználni, az néhány éven belül komoly hátrányban lesz azokkal szemben, akik idejében meglátják a lehetőségeket a social network oldalakban. Bár átütő sikerű kampány még külföldön sem volt, azért néhány cég már kezdi pedzegetni a témát, az első fecskék már kiröppentek. Nem sokkal ezelőtt a Philips csinált egy kifejezetten a twitterre szabott – egyébként nem igazán sikeres – kampányt az új 16:9 képarányú tévéjéhez, és a Nike is a twittert használta fő felületül a Tour de France alatt szervezett chalkbotos reklámhadjáratához.

Ezúttal egy ausztrál cég, a Tooheys örvendezette meg fogyasztóit egy érdekes ötlettel. Legújabb, almából készülő Extra Dry 5 Seeds cider termékükhöz egy promóciót szerveztek, amelynek keretében nagy almákat rejtettek el Sydney különböző pontjain. Arról, hogy pontosan hol találhatóak az almák, amelyek megtalálói értékes ajándékokat kapnak egyedül a twitteren és a facebookon árultak el részleteket azoknak, akik feliratkoztak a followerek közé, illetve akik csatlakoztak a termék rajongói csoportjához. Egyszerű, kifejezetten ezekre az oldalakra szabott ötlet, ami akár működhet is.

Adódik a kérdés, hogy itthon érdemes-e efféle kampányba kezdenie egy cégnek. Már csak azért is jogos a kérdés, mert az iwiw penetrációja lassan tényleg a telefonkönyvhöz mérhető, a hazai facebookosok száma a statisztikák szerint már a félmilliót nyaldossa, és a szittya twitterezők tábora is több tízezerre tehető. Ráadásul ezeken az oldalakon az újdonságra fogékony rétegek jelentek meg először, akiket érdemes időben magunkhoz édesgetni. Talán érdemes lenne elgondolkodnia a döntéshozóknak azon, hogy ezeket a lehetőségeket is kiaknázzák. Kíváncsi vagyok, ki lesz az első? Vagy akár már tudtok is hasonló kezdeményezésről?

Leave a Reply