Sáfrány Emese, a pornós négerekkel baszó Aleska Diamond gyereket szült
Sáfrány Emese szült, de már a kistestvért tervezi. Sáfrány Emese mostanában nem alszik túl sokat, de jelenleg a nehézségeket is örömmel éli meg.
„Nagyon nyugodt kisbaba, de mostanában csak két órákat alszik, ami azt is jelenti, hogy én sem alszom többet. Persze a meleg sem tesz jót, de megbirkózunk vele. Az etetést is tanuljuk, de szerencsére meg tudom szoptatni Nolent” – árulta el a Ripostnak, és arról is besztél, hogy párja a terhesség és a szülés alatt is végig mellette volt.
„Ádám a szülés előtt is jó társam volt, de a szülőszobán bebizonyította, hogy egy igazi hős. Amióta pedig, apuka lett messze felülmúlja önmagát. Éjszakánként velem együtt felkel, mindent együtt csinálunk. Felosztjuk a feladatokat, így pelenkáz, büfiztet, altat és a fürdetni is együtt szoktuk Nolent” – mesélte.
Előzmény: Szívesen nézne már anyai örömök elé Sáfrány Emese, ám a mostani helyzetben felelőtlenségnek tartaná, ha gyermeket vállalna: a volt pornós Aleska Diamond, most légtornász a koronavírus-járvány miatt nem vág bele a babaprojektbe.
Eddig is sok időt töltött együtt, ám az önkéntes karantén még közelebb hozta egymáshoz Sáfrány Emesét és párját, Ádámot, akiket a Nyerő Páros című műsorban is láthattunk. A légtornászra két évvel ezelőtt talált rá a szerelem a futballtréner oldalán, együtt tervezik a jövőt: már a családalapítást fontolgatják, ám a szülői örömökre még egy darabig várniuk kell. A koronavírus-járvány miatt ugyanis egyelőre nem mernek babát vállalni.
– Készen állunk a családalapításra, de a koronavírus miatt elbizonytalanodtunk. Részben ez most jó idő lenne arra, hogy ráfeküdjünk a dologra, de ha őszinte vagyok, felelőtlenségnek tartanám. Nem tudjuk, meddig tart ez a helyzet, de jelen pillanatban nincs munkánk, és fogalmunk sincs, mikor lesz újra bevételünk.
Be kellett zárnom, nem tudok légtornászként oktatni, a párom is edzőként dolgozik, így ő sem tud pénz keresni – mondta a Ripostnak Sáfrány Emese, aki az anyagiakon túl azért sem akar most belevágni a babaprojektbe, mert szeretne nyugodtan orvoshoz járni.