Extrém,  Szex,  Szexhírek cikkek

Saját lányával szexelt

A fajtalan férfi és lánya bíróság elé került, miután bevallották, hogy hónapokon keresztül nemi életet éltek egymással. Stephen Patersonnak és lányának, Kirstynek már korábban is bíróság elé kellett állnia vérfertőzés vádjával. A bíróság óvadék fejében akkor elengedte őket, azzal a feltétellel, hogy többet nem lépnek kapcsolatba egymással.
A bizarr szerelmespár azonban ezután is folytatta a viszonyt. Pár héttel később ugyanis újra együtt látták őket, és ekkor már be is vallották, hogy azóta is együtt vannak. Kirstyt egyébként azután adták örökbe, hogy Paterson középiskolás barátnője életet adott neki, a férfi tudta nélkül. A lány 2008-ban eldöntötte, hogy felkeresi vérszerinti édesapját Girvanben. Apa és lánya idővel szoros kapcsolatba kerültek, és hamarosan bizarr szexuális viszonyba kezdtek.
Három hónapon keresztül titokban tudták tartani a dolgot, aztán egy nap lebuktak a férfi felesége előtt. Rosemary véletlenül belebotlott a pár egymásnak küldött üzeneteibe, így jött rá beteges viszonyukra. Ekkor újból bíróság elé kellet állni a vérfertőző apa-lánya párosnak. Azóta a férfi elvesztette családját, munkáját, és a helyi közösség is kiközösítette. A lány üdvédje a félresikerült nevelés számlájára írja, hogy a lány beteges szexuális viszonyba kezdett saját édesapjával.
[Családi]

Leave a Reply