Spanyoltanár

Próbálom beszívni magamba a levegőben úszkáló frissességet, amit a lemenő nap utolsó sugarai még langyosan tartva simogatnak orrom előtt. Forog a világ, úgy érzem ezernyi kilométert tettem meg egyetlen másodperc alatt, pedig csak állok, és nézek az ég felé. Már nem is emlékszem mikor indultam el a tisztásra, amelytől néhány percnyi sétára lakunk az erdő szélén. Szeretek itt élni. Olyan nyugodt, csendes, és kedves. Jól esik a nagyvárosi forgatag után hétvégén a családdal itt kipihenni az élet nyújtotta fáradalmakat. De most nem tudok erre gondolni. Szeretnék megnyugodni, de állandóan ugyanaz tereli el a gondolataim. Leülök a fűbe, most már magam elé bámulok.
Hogy lehetek ekkora hülye? Mindig azt gondoltam, egy tisztességes lány vagyok, aki tud parancsolni az érzéseinek, megfontolt, és nem követ el butaságokat. Erre tessék, most aztán nyakig benn vagyok a slamasztikában.
– Én nem akartam… De igen, Betti, nagyon is akartad. Valld már be magadnak, hogy akartad, és igenis jó volt, jó lesz… Nem bánhatod meg.
Úgy érzem magam, mint valami elmebeteg. Nem beszélhetek saját magammal?! Hát ez van. Jó, gondoljuk át az egészet mégegyszer. Valahogy le kell nyugtatnom magam. Nem megy. Remeg a lábam, izzad a tenyerem, és még mindig zsibbad minden porcikám.
Alig pár hét van a nyelvvizsgámig, és néhány dolgot még át kellett néznem, ezért arra gondoltam szólok Ivánnak, a régi spanyol tanáromnak, ha ráér, megint átmennék hozzá a szünetben egy-két alkalommal, mint régen
– Tessék, Szentkirályi Iván!
– Szia! Betti vagyok. Figyelj csak, azért merészellek zavarni, mert a segítségedre lenne szükségem.
– Mondd csak, miben állhatok szolgálatodra?
– Arról lenne szó… szóval pár hét múlva nyelvvizsga, és van néhány dolog, amivel még mindig nem vagyok tisztában. Szeretnélek megkérni, ha van egy kis szabadidőd, most a tavaszi szünetben néhányszor átmennék órát venni.
– Persze, gyere csak, úgy is az egyetem óta nem tudok rólad semmit. Mikor jössz haza, és meddig maradsz?
– Ma érkeztem, két hétig maradok.
– Jó a délután öt óra nálam?
– Jó, persze, köszönöm.
– És idetalálsz még?
– Persze, hogy oda. Még egyszer köszönöm, ötkor pontosan ott leszek. Szia!
– Várlak, szia!
Kedveltem Ivánt. Még a középiskolában ismertem meg. Friss diplomásként, és meglepően jóképű fickóként a lányok kedvence lett. Nem különösebben figyeltem fel rá, pedig hetente kétszer jártam a csoportjába spanyol fakultációra. Akkoriban nagyon jól megvoltam Zsoltival.
Ránéztem az órára, fél három. Máris úgy éreztem késésben vagyok, kicsit össze kell kapnom magam, a délelőtti utazás és az elmúlt hét zárthelyi dolgozatai rámnyomták a bélyeget. Egy pillanatra elmosolyodtam. Én Ivánnak csinosítgatom magam? Persze tudtam, hogy spanyolról az első órán még szó sem lesz, jóban lettünk az évek alatt, hosszú ideje nem találkoztunk, úgy terveztem, először jól kifaggatom, megbeszéljük a további időpontokat, és hazajövök.
Bepattantam az autóba és Iván házáig meg sem álltam. Egyedül élt, szolgálati lakást kapott a suli mellett Kopogtam. Vártam, nem nyitott ajtót. Csengettem. Mikor már kezdtem feladni, a zár kattant, ajtó kitárult, de senki nem állt ott.
– Ne haragudj, vissza kellett rohannom a konyhába mielőtt leégetem a pitét, gyere csak be, tudod az utat.
– Te pitét sütsz? – nevettem hangosan, de a konyhába érve megcsapott a sütemény illata.
– Most mit nevetsz? Egyedül vagyok, nem telefonálgathatok 28 évesen még anyucinak, ha süti kell.
– Jólvanna, azért nem kell megenni.
– Téged nem is, de a sütit egy tea mellett megkóstolhatnánk.
– Rendben.
Tányérra rendezte a süteményt, teavizet forralt, kikészített mindent, és leült velem szemben a pici asztalnál. Most, hogy ennyi idő elteltével egész helyesnek tűnt megint. Szinte már el is felejtettem, hogy igazából ennyire jóképű.
– És milyen az egyetem? Milyenek a pasik?
– Mióta érdekelnek téged a pasik?
– Arra voltam kíváncsi, egy ilyen helyes lánynak hány udvarlója van.
– Óha. Ha már itt tartunk, miért magadnak főzöl még mindig?
– Mert a hozzád hasonló lányok most járnak egyetemre.
Furcsán néztem rá. Mindig jóban voltunk, de én inkább a tanárt láttam benne, mint a férfit, és azt hittem fordítva is így működött a dolog. Most viszont ellenállhatatlan vágy kerített hatalmába, hogy megérintsem. Szinte lángoltak a szemei, sosem éreztem, hogy valaki így nézne rám. Elhessegettem a gondolatokat, és beszélgettünk tovább. Egyszercsak egy pillanatra elakadt a szava, majd így szólt.
– Fel akartalak hívni a szünetben Betti. Hiányoztál.
– Hogy érted, hogy…?
– Úgy, ahogy mondom. Szeretek veled lenni, viccelődni, beszélgetni, gyönyörű és értelmes lány vagy.
Felálltam, és az ablakhoz léptem.
– A diákod voltam, és az is vagyok. Amellett, hogy barátok lettünk, ezt nem felejtheted el. És még ha úgy is lenne, ahogy mondod, egyszerűen…
– Egyszerűen mi?
– Nem tudom mit mondjak.
– Nem is kell mondanod semmit.
Odajött az ablakhoz és átölelt. Olyan közel éreztem magamhoz, mint sohasem. Rég éreztem ilyet. Talán még Zsolttal sem. Hirtelen megnyugodtam, mélyen beszippantottam illatát. Végigsimította hátam, a hajamat kifésülte nyakamból és közelebb bújt hozzám. Rá néztem, úgy csillogott a szeme, mintha ezernyi csillagszóró égne benne.
– Mi ez az egész?- kérdeztem tőle.
– Pssszt – tette ujját számra, majd kezével végigsimítva arcom hirtelen megcsókolt. Visszacsókoltam. Annyi időm sem volt, hogy végiggondoljam, mit teszek, elindultam arra, amerre ő. A hálószoba felé húzott. Az ajtóban megállt, és rám nézett.
– Nem tudom mit csinálok most, és abban sem vagyok biztos, hogy ez a helyes, de tudom, nem fogom megbánni, bármi is történjék. Csak kérlek, egyetlen esélyt adj, hogy bebizonyítsam, mennyire tudnálak szeretni.
Megcsókoltam, finom mozdulattal az ajtó túloldalára tessékeltem, majd becsuktam azt. Azt hiszem ez volt a legmeggondolatlanabb válaszom eddigi életemben, mert ott, abban a pillanatban nem gondoltam semmi másra, csak tudtam, akarom, akkor, ott és most, én is, ugyanúgy, mint ő, és életemben először egyáltalán nem érdekelt, ki mit fog gondolni, akkor először éreztem, SZABAD VAGYOK.
Önkívületbe esve kezdtem gombolni ingjét, szépen, lassan, fokozatosan fedve fel mellkasát, mellyel egyidőben az én terepem is egyre nagyobbá vált. Simogattam, csókoltam, ahol értem. Felhúzott magához, rám nézett.
– Nekem kell bizonyítanom.
Azzal átölelt, végigcsókolta a nyakam, milliméterről milliméterre haladt, kulcscsontomon elidőzve észrevétlenül kezdte felfelé húzni pólóm, később finoman megszabadítva tőle simogatta hasam, derekam, hátam, elérve melltartóm csatját, azt is lesegítette rólam. Finoman markolászni kezdte kebleim, masszírozta mellbimbóim, aztán megnedvesített ajkakkal a szájába vette először bal gombocskám, közben mosolyogva a szemembe nézett.
Eszeveszettül élveztem a helyzetet, a forróság a fejemből szép lassan végigcikázott a talpamig, visszafelé indulva megállt nőiességem csúcsánál. Kívántam.
Lejjebb haladva csókolgatta hasam, köldököm, kigombolta nadrágom és finoman lehúzta. Ekkor felállt a hátam mögé lépett, úgy karolt át. Szuszogtam. Csókolta nyakam, simogatta mellem, hasam, kezei lassacskán becsúsztak már átforrósodott bugyim alá, aztán hirtelen visszavándorolt hasamra, derekamra, fenekemre, majd ismét szeméremdombom kereste. A robbanáshoz közeli állapotban voltam. Óvatosan simította nagyajkaim kezével, leheletnyi érintéssel kutatta vágatom, befurakodott közé, és gyakorlott mozdulattal kezdte csiklóm izgatni. Felnyögtem. Ütemesen mozgott csiklómon, érezte, hogy lassan közeledem az orgazmushoz, ezért kihúzta kezét a bugyimból, leültetett az ágyra, hátra döntött, maradék ruhámtól is megfosztott, szétnyitotta lábam, és csak nézett. Ránéztem, mosolygott, felültem volna, hogy csókoljam, nem hagyta.
Visszazuhantam. A következő pillanatban finoman belecsókolt puncimba, markoltam a lepedőt, látta, hogy élvezem. Széthúzta nagyajkaim, egy jól irányzott mozdulattal két ujját lyukamba döfte, hasam megemelve felsikítottam. Visszazuhantam az ágyra. Erre várt. Nyelvével vadul csapkodni kezdett ajkaim közt, ezzel édes gyönyört okozva. Ujját iszonyatos tempóban mozgatta bennem, nyelve továbbra is kis gombomon mozgott. Egyre jobban sikoltoztam, éreztem, hogy édes nedveim csorognak belőlem, majd testem hirtelen megfeszült, iszonyatosat élveztem.
Magamra húztam Ivánt, vadul megcsókoltam. Száján éreztem saját ízem, még jobban felizgatott. Lerángattam ruháit, hátára döntöttem végigcsókoltam mellkasát, cirógattam, harapdáltam. Merev, kemény pénisze felé vettem az irányt, viszonozni akartam gyengédségét, számba vettem volna, megfordított, úgy, hogy puncim arcához emelte. Belenyalt. Újra éreztem azt a csodát, amit az előbb művelt. Mialatt kényeztetett, kezelésbe vettem kemény férfiasságát. Kívántam, hogy számba vehessem, mégis várattam magam. Finoman cirógattam, húzogattam a bőrt, csókolgattam ágyékát, majd lassan megnyalogattam makkját. Kirázott a hideg, nagyon jól esett, és éreztem, hogy neki is. Megremegett. Számba vettem, szopogattam, cuppogtam rajt, hosszúsága miatt nem tudtam teljesen számba venni, így kezemmel segítettem a méretkülönbségen. Éreztem, hogy egyre keményebb, lüktet, egyre jobban kitöltötte kezem, szám.
Egyik pillanatról a másikra lerántott magáról, hanyatt fektetett, cirógatott, csókolt, simogatott, becézett. Lassan fölém hajolt, a szemembe nézett, belém hatolt. Tekintetén láttam mennyire élvezi, áradt belőle a hála, a szeretet, az élvezet kavalkádja, lassan, centiméterről centiméterre engedte belém péniszét, pompásan kitöltött. Lassan, nagyon lassan mozgott, majd fokozatosan gyorsított tempóján. Kértem, lökjön erősebben, hát megtette. Altestem forrósodni kezdett, íveltem a magasba, az orgazmus felé. Simogattam, karmoltam, nyakát haraptam. Lelöktem magamról, hátára fektettem, most én akartam irányítani. Ölébe ültem, vadul mozogni kezdtem rajt, éreztem, hogy ő is lüktetni kezd, melleim markolászta, szuszogott, nyögdécseltem, fölé hajoltam, csókoltam, hörögni kezdett, hüvelyem összerezzent, újból elélveztem. Még hevesebben mozogtam rajt, láttam rajt, hogy neki sem kell már sok, pár pillanat múlva sűrű cseppekben belém spriccelt. Mellé zuhantam. Boldog voltam.
Életemben először éreztem úgy, hogy igazi szeretet vesz körül. Azt akartam, hogy örökre így maradjon, közben meg hibáztattam magam, miért nem vettem észre előbb ezt a csodát. A karjában aludtam el.
Éjfél körül ébredtem meg, éreztem, hogy fázom. Ösztönösen a takaró után nyúltam, amikor fejembe nyilallt a felismerés, nem otthon vagyok.
Nem, nem megint valami furcsa erotikus álom volt, atya ég, most tényleg itt van mellettem egy férfi. Mit egy férfi… A férfi. Mélyen aludt. Lassan összeszedtem szétszórt ruháim, felöltöztem, hajam lófarokba kötöttem, a konyhában egy cetlit hagytam: „Köszönöm”.
Lassan osontam ki a lakásból, fejemben zúgtak a gondolatok.
Sokáig tartott az út hazáig. Senki nem vette észre, mikor mentem haza, mindenki aludt, hát én is a szobám felé vettem az irányt. Egész éjjel forgolódtam. Egy percet sem aludtam. Éreztem a csókját, az érintését, egész testem izzott.
Reggel korán kibotorkáltam már kávét főzni, Anyukám is korán kelő, csatlakozott hozzám. Kérdezte hol voltam, motyogtam valamit a barátnőkről, látta, hogy zavarban vagyok, igazán jó lelkű, nem zaklatott tovább.
Kora délelőtt hívott Iván először, nem vettem fel. A nap további részét végigvegetáltam, ebéd után sétálni indultam.
Akkor kerültem ide. A mezőre… a kedvenc kis mezőmre, hogy megtisztítsam magam Ivántól, kiverjem a fejemből a férfit, aki most úgy felkavart, mint senki soha. Nem tehetem megint ezt. Nem mehetek bele egy távkapcsolatba, nem bírnám. Nem tudom mit csináljak.
Susog a fű. Nem, ez nem a szél. Jön valaki. Anyu biztos elindult keresni, talán túl sokat voltam távol. Nem nézek hátra, minek? Úgy is ismerek itt mindenkit, ha Anyu az, legalább kibeszélhetem vele magam. Közeledik a „vendég”.
Lehajol, a nyakamba csókol. Azonnal felismerem, mégis megijedek, Iván az. Hátra fordulok, és már nem érdekel semmi, nem érdekelnek a kételyeim, itt van, eljött, hát komolyan gondolja.
Megölelem, szorosan ölelem, megcsókol. Hanyatt dőlök a fűben, fölém hajol, arcomba simít.
– Szeretlek. És ne légy buta, nem lesz baj, megoldjuk. Találunk megoldást, együtt találunk…
– Szeretlek.
Szájon csókol, lefekszik mellém, együtt nézzük a legutolsó napsugarakat, ahogy rózsaszínre festik a felhők fodrait felettünk. Azt hiszem mindig is erre vágytam.