Spartacus – A vörös kígyó

Egy hosszú hajú férfi ül egy földalatti helységben, kezei összeláncolva. Homokszemek peregnek rá. A feje felett pedig morajló hangzavar és kardcsörgés hangjai vehetőek ki. Hogy mi történik fenn? És egyáltalán hol vagyunk? Máris meglátjuk. Két gladiátor küzd egymással egy arénában. Jobban mondva egy. A másik egy hasonló hosszú hajú, kissé megviselt fickó, aki egy gladiátor ellen vívja élethalál harcát. A pajzzsal és sisakkal felvértezett gladiátoron látszik, hogy csak játszadozik, a mindössze egy karddal ellátott, ellenfelével. Egy támadása alkalmával megvágja a hosszú hajú fickót, akinek vére az aréna talajára fröccsen, majd a föld alá szivárog. Eközben az aréna alatt ülő rab felidézi múltját, megmutatva nekünk is azt, miként jutott el idáig.

Üvöltöző férfiak közé keveredünk, köztük ott van hősünk is, aki azonban csendesen szemlélődik. Egy idősebb férfi, valószínűleg népük vezetője csendre inti a harsány bandát, hogy a velük szemben álló tiszt, Róma képviseletében szóhoz juthasson. Az illető Claudius Glaber legátus, és szövetségre kéri fel a trák népet. Megígérve, hogyha Trákia szövetségre lép Rómával, egyesült erővel elsöprik az észak felől fenyegető getákat, amelyek gyakorta okoztak nagy veszteségeket a trák falvaknak. Főhősünk, akit imént még láncokon láttunk, megkérdezi, ugyan miért állna érdekükben szövetkezni az országukba betörő rómaiakkal. Hiszen minden alkalommal ugyanaz történt eddig, a geták feldúlták a trák falvakat, megerőszakolták a nőket és megölték a gyermekeket. De a trákoknak eddig is sikerült mindig visszazavarni az ellenségeiket oda, ahonnan jöttek. Mindezt önerőből, a rómaiak nélkül. Tehát ezúttal a szövetségért cserébe a célnak ennél ösztönzőbbnek kell lennie. A getáknak végleg pusztulniuk kell. A nagygyűlés után hősünk hazatér szemrevaló asszonykájához, aki férjétől értesül, hogy a szenátusuk döntött, háborúba lépnek a rómaiak oldalán a geták ellen. A nő aggódik férjéért, de hősünk azzal próbálja nyugtatni az asszonyt, hogyha sikerülne Trákiából legalább kiüldözni a getákat, akkor végleg letehetné a kardot. Sura, a feleség, kissé hitetlen mosollyal az arcán megkérdezi férjurát, hogy akkor mégis mit kezdene a hirtelen nyakába szakadó szabadsággal. Az Istenekhez imádkoznék, földet művelnék, lehetnének gyermekeink, és melletted maradnék örökre, feleli csendesen a férfi. A nő erre meghatódik és kisimít egy hajtincset a férfi arcából, és ágyba hívja urát.

Másnap Sura, a lehetetlen szépségű (értsd: CGI) napkeltében várakozik egy magaslaton, amikor megérkezik hősünk, hogy elbúcsúzzon. A férfi megemlíti asszonyának, hogy arra számított, együtt ébrednek fel, de a nő szomorkásan elmondja, hogy imádkozott az istenekhez, hogy óvják meg a férjét, az előtte álló sötét időkben. Erre pedig azért volt szükség, mert az istenek meglátogatták álmában és közölték vele, hogy hősünk sorsát nagyszerű és egyúttal szerencsétlen dolgok pecsételik majd meg. A férfi úgy tűnik nem egy hívő alkat, és inkább csitítatni próbálja a szerinte feleslegesen aggódó nejét. Ha már a vallás/látomás kártya kijátszása nem vált be, akkor inkább érdemes elővenni a szex kártyát. Amelyet a nő azonnal meg is tesz. „Az éjszakák olyan hűvösek. Mihez kezdek nélküled az ágyamban?” Érkezik az egyáltalán nem költőinek szánt kérdés. Gondolom itt sok férfitársam, hasonlóan gondolkodva, hagyná a francba inkább a getákat, meg a rómaiakat és visszatérne Sura karjaiba repetázni még párat.

Hősünk, úgy tűnik, ennél pedánsabb, és inkább letérdel asszonykája előtt, majd elővesz egy lila színű, fekete szegélyű szalagot, a nő jobb combjára köti és megkéri, hogy legyen mindig rajta. Majd egy utolsó szenvedélyes csókkal búcsúznak, és a nő, a később nem véletlenül híressé váló „Öld meg mind!” mondattal engedi útjára a férjét. Főhősünk, néhány 300-as snitt és CGI trükk segítségével, beleveti magát, az északon zajló, geták elleni csatába. A trákok remek harcosok. Hisz úgy tűnik ezúttal is sikeresen elbántak a getákkal. Nem kellenek ide a rómaiak, akik egyébként is csak a legvégén futnak be, csak hogy a látszat fennmaradjon. A harc után, este a trákok egyik hangadója, Drenis (akit az imént még az arénában láttunk) a koszt és kvártély miatt elégedetlenkedik, ami valljuk be érthető látva körülményeiket. Főhősünknek azonban ez nem tetszik, és emlékezteti, hogy a trákok szavukat adták a rómaiaknak, ezért jó lenne, ha nem keltene zendülést a sajátjai között. Pár becsmérlő szó után a két férfi egymásnak esik, és talán komolyabb verekedéssé is eszkalálódhatna a dolog, de Glaber legátus jó érzékkel épp ekkor érkezik. Egyúttal kijelöli őket felderítőnek, hogy megismerjék a visszavonult geták pozícióját.

Glaber a sátra melegébe visszavonulva egy gyönyörű, bár időnként idegesítő hanghordozású szőkét kap a nyakába. Ilithyia, Glaber felesége, és csellel vette rá a legátus embereit, hogy bejutassák őt a táborba, hiszen nőknek ott tartózkodnia eleve tilos. Amíg a szöszi az általa hozott fűszeres bort tölti ki, megkérdezi férjurát a háború jelenlegi állásról. A beszámolóból megtudjuk, Glaber ahelyett, hogy keleten hadakozna Mitridátész és seregei ellen, arra van kárhoztatva, hogy az északi határait védje egy olyan országnak, amely egyszerű barbár támadástól is összehugyozza magát. Ilithyia okos kislány és máris átlátja a lényeget. Mitridátész legyőzése hatalmas győzelem lenne, és elhozná az áhított dicsőséget férje számára. Azonban a legátus helyett, egy konzul vezeti a Mitridátész elleni sereget. Mivel a „taktikai megbeszélés” holtpontra jut, a szöszi úgy dönt ideje egy kis mókának. A mindössze egy bundát viselő Ilithyia elővillantja bájait, amelynek férje érthető módon nem tud ellenállni.

Hagyjuk is magukra őket, és nézzük meg mi a helyzet a két felderítőnkkel a hidegben. Felfedezik, hogy a geták visszavonulnak, de nem az északi irányba, ahogy az a trákok számára ideális lenne, hanem nyugat felé. A szoroson túl, pár napi járásra vannak az első trák települések. Mindenki tudja mit jelent ez. A getáknak ételt, utánpótlást és nőket. A trákoknak pedig halottakat és feldúlt, porrá égetett falvakat. Glaber is látja, mégsem érdekli, és amikor hősünk beszámol neki erről, az inkább feldúltan kizavarja a sátorból. A még mindig ott lebzselő Ilithyia hatására döntésre jut, míg nejét visszaküldi az otthonukba, a Rómához közeli Capuába, addig ő, a trákokat cserbenhagyva, Mitridátész ellen vonul.

Hősünk és a mostanra haverjává fogadott Drenis erről másnap értesül. Érthető módon idegesek lesznek a hír hallatán, és a fehér lován érkező Glabert kérik emiatt számon. A legátus ellentmondást nem tűrően kijelenti, hogy Mitridátész és a görögök kérdése előbbre való. Majd nagyképűen kinyilatkozza, hogy a trákokat a szövetségük Rómához köti, amelynek ő a teste és hangja, tehát keletre mennek és punktum. Hősünk azonban emlékezteti, hogy nem holmi görög hordák ellen szövetkeztek a rómaikkal. Amikor a legátus kardot emelve próbálja móresre tanítani főhősünket, az egy gyors mozdulattal megragadja és elszakítja a fehér paripa kantárját, melynek hatására Glaber lezuhan a földre és elájul. A római kíséretnek több se kell és rátámadnak a trákokra. A harcedzett trákok könnyedén győznek, azonban az egyik tribunus menekülőre fogja. Hősünk, aki mindeddig dermedten szemlélte a harcot, kiragadja egyik társa kezéből a lándzsáját és a gyáva tribunus után hajítja. Céloz, lő és talál. Egy rómaival kevesebb. A trákok ezután gyorsan tábort bontanak, az ájult legátust a sárban hagyva, nyugat felé veszik az irányt, hogy megvédjék az övéiket a getáktól.

Sura épp valamilyen téli gyümölcsöt szed egy fáról, amikor meglepi öt kiéhezett geta. Menekülőre fogná, de hamar elkapják és leteperik a földre. Azért a nő sem egy gyenge virágszál és a kezébe akadó nagyobb kővel ártalmatlanná teszi az egyik rusnyaságot. Azonban ez még kevés a boldogsághoz. De nini! A legjobbkor érkezik főhősünk egy lassított felvétel kíséretében, lobogó sörényével. Rövidesen a férfi és asszonykája szinte vállt vállnak vetve aprítják az ellent, majd a rosszfiúk legyakása után egy szenvedélyes csókban forrnak össze. Még arra sem jut idejük, hogy egymásnak örüljenek, amikor a falujukból rémült, elkeseredett kiáltozást és halálsikolyokat hoz feléjük a szél. De már értelmetlen lenne visszamenni. A porrá égő településen rövidesen úgyis a tűz vagy a kardpenge végez a még életben maradtakkal. Hősünk és neje nehéz szívvel tovább állnak és valahol letáboroznak éjszakára. A férfi magát okolja mindenért, míg a nő szerint inkább a rómaiak bűne, hogy a helyzet idáig fajult, majd azzal vigasztalja a magába roskadt férjét, hogy az megtett minden tőle telhetőt és visszatért hozzá. A feltételek adott egy szenvedélyes éjszakához, tehát, fél órán belül immáron a harmadik szeretkezésnek lehetünk a szemtanúi. A fiatalok mindent beleadnak, és bár fogalmam sincs hány menetet nyomnak le, de az biztos, hogy jó pár pozitúrát kipróbálnak.

A gyönyörű éjszakát azonban rút ébredés követi. Surát, szó szerint hősünk kezéből ragadják ki a rómaiak. Glaber pedig közli a dezertőrnek bélyegzett trákkal, hogy a parancsa szerint minden trákot összegyűjt és Sura innentől kezdve rabszolga, a férje tettei miatt. A bosszúszomjas Glaber még közli foglyával, hogy Róma árnyéka messzire elér és ezen árnyék alatt fog rövidesen elpusztulni. Ezzel leüti a trákot, aki nem sokkal később egy viharban hánykolódó hajó gyomrában, láncra verve, találja magát. Drenis köszönti az eszméletére térő bajtársát, és elmondja, hogy már halottnak hitte. Jelenleg az adriai tengeren vannak és Capua városába tartanak.

Elékeztünk Capuába. Ilithyia egy balkonon áll és nyugvó napot nézi. Glaber meglepi nejét, aki nagyon örül férjének. Ilithyia apja, Albinius szenátor, azonban egyáltalán nem lesz elragadtatva a túl korán visszatérő vejétől és az elvesztett háborútól. Ráadásul már a szenátusban is elterjedt a híre a legátus csúfos kudarcának. Szerencséjére a helyzet még nincs veszve, és a szenátor által szervezett, holnap kezdődő játékokra, igazi látványosságot ígér. Trák vér fog folyni az arénában, és a tömeg üdvrivalgása majd lecsendesít majd minden elégedetlenkedőt. Az Albinius családot éltető ünnepség nyitánya ezen este. Meztelen nők vonaglanak mindenütt, az asztalok pedig roskadoznak a drága ételek és a minőségi fűszeres borok tömegének súlya alatt. Ezek rómaiak tudtak élni, az egyszer biztos. A szenátor az est házigazdájaként üdvözli a Capua-i nemeseket, megköszöni, hogy jelenlétükkel emelik az est fényét, és kedvességüket ajándékkal viszonozza. Vízzel, amelyet egészen Rómából hozatott, ahol az Istenek segedelmével már elmúlt a szárazság, és vérrel, amely holnaptól az arénában fog folyni.

Ideje hát megmutatni mivel készült a szenátor a játékokra. Elsőként Quintus Lentulus Batiatust szólítja, aki két legjobb emberét hozta el. Az egyik egy közel két méter magas férfi, Barca akit Karthágó fenevadjaként mutat be. A másik pedig nem más, mint az eleddig legyőzhetetlen gall, Crixus. Ezután egy másik capua-i lanista Marcus Decius Solonius lép elő gladiátorai kíséretében. Batiatus, aki ekkora már elvegyült a tömegben a feleségével Lucretiaval beszéli ki az őket ért gyalázatot. Míg Batiatus csak két emberét jelölhette a játékokra, addig Solonius hatot. Lucretia azzal próbálja nyugtatni elégedetlenkedő férjét, hogy legalább holnap ők is pulvinuson ülhetnek a szenátor közelében. De a férfi szerint ez csak vigaszdíj.

Tehát gladiátoraink már vannak, már csak aprítandó ellenfél hiányzik. Ekkor hívja be Albinius szenátor Glabert. A legátus után érkezik hősünk, Drenis és még négy trák láncra verve. A római úgy mutatja be őket, mint dezertőröket a geták elleni háborúban és ezért büntésként „At gladium” azaz aréna általi halállal lettek sújtva. Lucretia szeme egyből felcsillan, és úgy véli ezt férje gladiátoraival is elvégeztethetnék. Solonius azonban megállítja őket és közli, hogy ezt a megtisztelő feladatot az ő emberei kapták. A két lanista láthatólag gyűlöli egymást, de azért bájcsevegnek egy sort. Solonius még arra is veszi a bátorságot, hogy nyíltan kikezdjen Lucretiaval, majd szóba hozza, hogy bár Batiatus harcosai jók, de csak arra, hogy töltelékműsorok legyenek a fontosabb harcok között. Solonius ezzel faképnél hagyja őket. Batiatus és a neje pedig megfogadja, ha alkalmuk nyílik rá letörlik az önelégült vigyort a konkurens lanista képéről.

A visszaemlékezésnek ezennel vége és visszatérünk főhősünkhöz, aki még mindig aréna alatt van leláncolva. Illetve csak volt. Őrök jönnek érte. Ő lesz a következő látványosság a halálig tartó gladiátor játékban. Drenis eközben láthatóan kezd kifáradni és egyre több sebből vérzik. De már nem sokáig. Ellenfele a következő pillanatban egy suhintással elvágja a torkát és Drenis élettelenül zuhan a homokba. Még szinte ki sem vonszolták a kivégzett trákot az arénából máris hősünkön a sor. Ahogy korábban elhullott bajtársait, őt is bármiféle pajzs vagy sisak nélkül, egy szál karddal a kezében küldik be a harctérre. Épp felkészül, hogy összecsapjon felvértezett ellenfelével, amikor felnyikordulnak a kapuk és még három gladiátor lép be az arénába. Albinus ezt kissé neheztelve nézi, hiszen az egyenlőtlen küzdelemben nincs semmi élvezet, de Glaber úgy gondolja így tudja legjobban megtorolni az őt ért sérelmeket. Solonius pedig volt olyan kedves és felajánlotta a legjobb embereit erre a küzdelemre.

A harc kezdetét veszi, tehát négy az egy ellen felállásban és hamar elég komoly sebeket szerez főhősünk az egyenlőtlen küzdelemben. Ekkor meglátja az egyik gladiátor pajzsán a vörös kígyót, amely Sura szavait juttatja eszébe. Azokat, amelyeket búcsúzásuk alatt mondott. „Öld meg mind!” A férfi ettől mintegy varázsütésre megtáltosodik és néhány másodperc alatt legyilkolja mind a négy gladiátort. Glaber, Albinius, Batiatus és többiek, nem akarnak hinni a szemüknek. A tömeg pedig eközben őrjöngve követel kegyelmet a bátor harcosnak. Glaber majd felrobban, de Albinius figyelmezteti, hogy még egy szenátornak sem bölcs ellentmondania a plebsznek.

Batiatus, azonnal meglátja a kínálkozó alkalmat, és azzal fordul Glaberhez, hogy ő megvenné a trákot. Egyértelmű, hogy fényes jövőt lát a trák harcos előtt egy alaposabb kiképzés után, de ezt nem fedi fel a legátus előtt. Inkább azzal érvel, hogy amilyen állapotban van a trák, és amilyen kemény képzés folyik a ludusában, még az újholdat sem fogja megérni. A szenátornak tetszik az ötlet. Úgy dönt kegyesek lesznek a harcossal, és cserébe Glaber megkapja az oly annyira áhított támogatását. Mikor Albinius a trák neve felől érdeklődik Glaber közli a szenátorral, hogy sosem jutott el odáig, hogy ezt megkérdezze. Ismét csak Batiatus az, akinek eszébe jut valami. Úgy véli hősünk úgy harcolt, mint a régen élt legendás trák király, Spartacus. A rész végén, a tömeg, Spartacus nevének skandálásával, az aréna új csillagát élteti.