Szadó-mazó vágyakba beavatás 1

Takarítónőként dolgoztam. Több mint egy éve, hogy az egyik kolléganőm Tercsi az egy munkahelyi buli után alaposan kiverte a meztelen fenekemet egy mogyoróvesszővel. Ettől kezdve minden nap kiporolta pucér hátsómat, egy hajkefével munkahelyemen, kivéve a pénteki napokat, amikor a lakásán kaptam hátsómra tőle és barátnőjétől kiadós verést, meztelenül és nádpálcával. Éppen most is Tercsi térdein feküdtem keresztben. A köpenyem a hátam közepéig felhajtva, és mivel bugyit tilos volt hordanom a munkahelyemen, a csupasz popómon csattogott a hajkefe.
Miután azon a napon több hibát is vétettem, kettőszáz ütés volt az aznapi fejadagom. Már túl voltam a százhatvanadik ütésen is, mezítelen fenekem már élénk vörös színben lángolt. Ahogy ott hasaltam Tercsi ölében, csak bal kezemen támaszkodtam a földön, így jobb kezemmel hátra nyúltam a puncimhoz és csiklóm izgatásával voltam elfoglalva.
Tercsi ezt nyilván észre vette, de őt annyira lekötötte, hogy minél jobban kiporolja a fenekem, hogy nem törődött vele. Így egyikünk sem hallotta meg, hogy feljött a lift az emeletre, ahol az én munkaterületem volt. Csak arra eszméltünk fel, hogy betoppant a szobába Gizi az egy éve kinevezett új csoportvezetőnk. Mikor meglátott minket, először zavarba jött, de aztán túltette magát rajta és Tercsire ripakodott, hogy mit csinál.
Erre ő elmondta, hogy én ma is elkéstem, és ráadásul a takarítást is nagyon hanyagul végeztem el, ezért úgy gondolta, hogy megbüntet érte. Gizi tudta, hogy a főnökük pártfogoltja vagyok, így megkérdezte tőle, nem fél-e, hogy beárulom a főnöknek?
Tercsi, csak legyintett és azt válaszolta, nem, mert nem első eset, hogy így elfenekel. Nyilván tudom, hogy megérdemlem a verést, mert még soha nem panaszkodtam érte senkinek. Gizit ez láthatólag megnyugtatta, de azért megjegyezte, hogy nem vagyok már kislány, hogy a térdére fektessen, és úgy fenekeljen el. Azt kértem tőle, amit most látott, az maradjon köztünk, mivel nem szeretném, ha az összes kolléganőm ezen pletykálkodna. Gizi beleegyezett, de csak azzal a feltétellel, hogy majd ő másnap megmutatja, hogyan kell megfenyíteni egy korombeli lányt.
A következő nap épp péntek volt, ezért a munkahelyemen nem járt nekem verés Tercsitól, csak majd munka után otthon várt rám a nádpálca. Így egy kicsit izgultam, vajon mit talált ki számomra Gizi?
A munkanapom kezdetén feljött hozzám, és rám ripakodott, hozzak be egy vödör vizet. Mikor odavittem neki, a nála lévő nylon zsákból kivett három vesszőnyalábot. Egy zacskó sót beleöntött a vízbe, majd a virgácsokat beleállította. Persze nem valami Mikulás-virgácsra kell ám gondolni, mert ezeknek a fenyítő eszközök mindegyike hét-nyolc szál hetven, hetvenöt centi hosszú fűzfavesszőből állt a vastagabb végüknél összekötve. A vékonyabb végüknél nem voltak vastagabbak másfél milliméternél. Én már kaptam annyi verést a fenekemre, hogy lássam, ezekkel a vesszőkkel, ha keményen használják azokat, komoly tortúra vár rám. Ezt csak fokozta a sós vízben való beáztatásuk.
Gizi azt mondta, ha végeztem a munkámmal, keressem majd meg. Mikor ez történt, már Marcsi is ott várt rám. Ezután mindannyian átmentünk és bezárkóztunk az egyik osztályvezető üres irodájába. Itt Gizi rám szólt, vegyem le a köpenyemet. Mikor ezt megtettem, ott álltam előttük egy szál melltartóban és papucsban, mert bugyit ezúttal sem viseltem. Gizi ezen egy kicsit csodálkozott, és szóvá is tette, miközben megkért, hogy feküdjek hason a nagy tárgyalóasztal tetején. Miközben elhelyezkedtem, elmondta csodálkozásának okát.
Úgy akart megfenyíteni, hogy először megbeszéljük a munkám és magatartásom hibáit, meghallgatom észrevételeit, és eközben, hogy mondandójának nagyobb nyomatékot adjon, valamint azt hangsúlyosabbá tegye, megvesszőzi fenekemet. Azt, hogy a beszélgetés alatt hányat kapok, nem döntötte el előre, de várhatóan ötven és száz vesszőcsapás között lesz majd.
Ezen ütéseket elképzelése szerint bugyiban kaptam volna, de miután nem volt rajtam, így természetesen az ütések mezítelen fenekemen csattannak majd el. Nyilván jobban fájnak, de nem olyan vészes a különbség. Büntetésem második része az, amit a beszélgetés után kapok majd, a tényleges fenyítés. Ezt viszont előre eldöntötte, hogy annak mértéke százötven vesszőcsapás lesz, és ezen nem is fog változtatni. A tervezett verésemnél úgy gondolta, ha akarom, visszavehetem köpenyemet. Ekkor viszont az eredeti büntetés dupláját, vagyis háromszázat kapok. Erről majd ráérek dönteni, ha a beszélgetésen túl vagyok.
Gizi ekkor szól Tecsinek, hogy fogja a két kezemet, és megkezdődött „beszélgetésünk”. Hosszasan ecsetelte rosszaságaimat és a nagyobb nyomaték kedvéért, gyakran húzott jó erősen a vesszővel előtte heverő meztelen popómra. Rettenetesen csíptek ezek az ütések a beáztatott vesszővel és kiverte az egész testemet a hideg veríték, mire végeztünk. Pedig, nem kaptam többet hatvan-hetven csapásnál.
Mikor idáig jutottunk megkérdezte, hogy mit választok a hátra levő büntetésnél? Maradok-e így, vagy felveszem a köpenyem?
Nem tudom, miért, Gizi gúnyos mosolya, vagy az eddig elszenvedett verés égő fájdalma, vagy a tudat, hogy a vesszőzés után még Tercsinél is vár rám egy alapos pálcázás, esetleg az jutott-e eszembe, ha felveszem a köpenyem, akkor annak erős vászon anyaga nagyon lecsökkenthetii a vékony vessző okozta fájdalmat?
Szóval azt választottam, hogy visszaveszem a köpenyemet. Mikor visszahasaltam a tárgyalóasztalra, még az alsó két gombot sem gomboltam be, hogy az egyébként feszes köpeny lazábban takarja a popómat, ezáltal is csökkentve a vesszőzés hatékonyságát.
Ekkor Gizi megkérdezte, hogy akkor a háromszáz vesszőcsapást és a köpenyt választom-e?
Igent mondtam. Ekkor szólt Tercsinek, aki elővette a zsebéből a már általam ismert négy kötéldarabot és kezeimet-lábaimat a tőle megszokott akkurátus módon odakötözte a tárgyalóasztal négy lábához. Mindegyik kötelet úgy meghúzta, hogy a két és fél méter hosszú asztalon a testem teljesen kinyúlva feszült és odasimult az asztallaphoz.
Ezzel még nem volt vége a kikötözésemnek, mert, Gizi a zsákból, amelyikben a vesszőket hozta, elővett egy hatvan centi széles és huszonöt centi átmérőjű lószőrrel keményre tömött párnát. Olyat, amilyent a régi időkben az ágyvégbe tettek. Intett Tercsinek, aki megragadta derekamat és fölfelé emelt, hogy Gizi a lószőrhengert ölem alá tudja tenni. Egyáltalán nem akartam ellenkezni, de annyira ki voltam feszítve, hogy még Tercsi hathatós segítségével is alig tudta a párnát alám préselni. Ettől azután a fenekem lett a legmagasabb az asztalon.
Közben sajnos, az amúgy is rövid köpeny, amit olyan „okosan” nem gomboltam be alul, felcsúszott rajtam annyira, hogy a fenekem és a combjaim találkozásánál, jó öt centis sávot nem takart el. Az jutott eszembe, hogy mikor a vesszőcsapásokat kapom, amelyek kicsit lejjebb találnak el, azok úgy fájnak majd, mint azok, amit eddig kaptam a pucér hátsómra.
Épp gondolkoztam magamban, szólni kéne Tercsinek, húzza lejjebb a köpenyt rajtam, de azután elvetettem az ötletet. Nem akartam, hogy azt higgye, annyi fenekelés után, amennyit tőle kaptam, még mindig ilyen mimóza vagyok. Tercsinek úgy látszik, már az is sok volt, hogy a köpenyen keresztüli vesszőzést választottam, mert odalépett mellém, és a köpenyemet felhajtotta jócskán derekam fölé, és erős kezeivel lefogta azt. Mégpedig úgy, hogy az újból lemeztelenített fenekemet mozdítani sem tudtam. Mikor én hangosan tiltakozni kezdtem az eljárása miatt, csak annyit mondott, mit akarok?
A köpenyem rajtam, van, és ne féljek mind a háromszázat megkapom majd. Be kellett látnom, ugyan becsaptak, de amit tesznek az jogos, hiszen azt egy szóval sem mondta senki, hogy a köpenyemet nem hajtják majd fel.
Megkezdődött hát vesszőzésem. Gizi lassan, de határozottan ütötte pucér popómat. Minden egyes csapás után hátra lépett és az újabb vesszőcsapásnál egy gyors előrelépéssel, fokozta a lesújtó vesszőnyaláb lendületét, erejét. A meztelen fenekemen csattanó vesszők vékony végei belemartak felemelkedő, megfeszülő popómba, és égő fájdalommal töltötték el. Minden egyes ütésnél, hiába voltak beáztatva, letört valamelyik szálnak a végéből egy-egy kis darab. Ilyenkor fölsértve a rengeteg fenekeléstől edzett hátsómat. A verés során megvallom sírtam, jajgattam, ahogy a torkomon kifért. Giziéket egy csöppet sem hatotta meg, nem törődtek a zajjal, mert az osztályvezető bezárt irodájának párnázott ajtaja mögül úgysem szűrődött ki a nesz. Az épület még üres volt.
A megveretésem nagyjából harminc-harmincöt percig tartott, és meg kell mondanom, hogy ez a jó félóra nem tartozott életem legkönnyebb időszaka közé. A vesszőket Gizi százütésenként cserélte, mert azok addigra, már vagy tíz-tizenöt centit rövidültek mezítelen fenekemmel vívott harcban.
A fenyítés végén testem az elszenvedett veréstől verítékben úszott, megkínzott popómat sötét bíbor-, és lila színű vékony csíkok borították szinte összefüggően, és sok helyen szivárgott belőle a vér. Ott ziháltam az asztalon, amíg Marcsi eloldozott.
Csak fátyolosan hallottam, ahogy Gizi kijelenti: „na, valahogy így kell megfenyíteni az ilyen magaviseletű lányokat”.
Azt már tisztán hallottam, mikor fúlemhez hajolva súgta: igyekezzek, szedjem rendbe magam, mert aztán indulunk hozzájuk a szokásos pénteki fenekelésre. Nem akartam hinni a fülemnek, egy ilyen alapos vesszőzés után alig egy óra múlva, újra verni akarja pucér fenekemet. Persze ellenszegülni nem mertem, így negyedóra múlva már úton voltunk feléjük.
A villamoson könyörgőre fogtam a dolgot. Kértem, halasszuk el a verést szombatra, vagy vasárnapra. Tercsi viszont kijelentette, hogy arról szó se lehet, mert barátnője mára hívott vendégeket. Barátnőit, akiknek elmesélte, hogyan szoktak engem megleckéztetni. Ha most nem megyünk, barátnője marad hazugságban. Különben is a mai alkalom kedvéért vett egy lovaglópálcát is. Beláttam, nincs kifogás, mindenképpen kiverik pucér fenekemet ismét. Sőt az a tudat, hogy most több, számomra idegen nézője is lesz elfenekelésemnek, határozottan izgató volt.
[Domina történetek]