Szerető

– Csinálsz amit akarsz!
Liv olyan hideg, amilyen lenni szokott. Egy ideig nézem a becsukott ajtót és magam sem tudom, miben reménykedem. Hogy visszafordul és azt mondja, beszélgessünk? Bejön, hozzám hajol, hagyja, hogy fénylő barna hajának zuhataga az arcomba hulljon, átölel és azt mondja, minden a régi lesz? Igen, ilyesmire várok. Már talán három éve. De nem történik meg. Ma sem. Kirekeszt. Az életéből, az életemből. Ma az sem érdekelte, miért jöttem haza későn. Gyerekek ágyban, étel az asztalon, ő pedig behurcolkodott a nagyhálóba, ahol elméletileg filmet néz. Szigorúan nélkülem. Érezteti velem, zavarom.
Úgy nyúlok a kocsikulcsért, mintha nem is én lennék. Kiürült aggyal bolyongok a kiürült utakon. Nem kellene itt lennem. Otthon kellene lennem, megrázni Livet és kikövetelni tőle a figyelmet, hogy ébredjen már rá, mi tesszük tönkre az életünket, nem az minket. Tennünk kellene valamit, hogy ne távolodjunk ilyen mérhetetlen sebességgel egymástól. Nem csak a gyerekek miatt, magunk miatt is.
Úgy kanyarodom az úton, mint egy holdkóros. Már harmadszorra kerülöm meg a háztömböt, mire ráébredek, hová is hoztam magam. Ez az a ház. Nyelek egyet, beparkolok a szélén, az orgonabokor mellett, ahol a legnagyobb a takarás. Felnézek. Nagyjából megtalálom az ablakot. Ég a villany. De lehet, hogy nem is az az ablak.
Előveszem a mobilt, bámulom. Vissza kellene mennem. De már nem fogok, érzem. Ujjam gyorsan megtalálják a betűket, már megy is az üzenet. Kellesz. Ennyi. Ilyen egyszerűen. Lélegzetvisszafojtva várok. Mégis mire számítok? De a válasz nem késlekedik. Hol vagy? Megnyomom a hívás gombot. Hangja mosolyog a telefonban. Megismétli a kérdést.
– Hol vagy?
Melegség jár át.
– A ház előtt. – mondom kiszáradó torokkal.
– Gyere fel! Ha berreg, lökd meg az ajtót.
Tudom, hogyan működik az ajtó. Szinte futok odáig, feszít belülről valami. Bejutok. A lift gyors, kényelmes, tágas. Vetek egy pillantást a tükrébe. Nem borotválkoztam, és egy régi csíkos póló van rajtam. Át kellett volna öltöznöm legalább.
Áll az ajtóban, ragyog a mosolya, a benti fény glóriát von köré. Átölelem, viszonozza. Megfogja a kezem, úgy húz beljebb.
– Gyere!
Lábbal lököm be az ajtót, a falhoz simul, csókolom. A szája meleg, dédelget, élvezettel keresi az ismerős szögeket. Hirtelen érzem, hogy felenged bennem minden feszültség. Jó itt, jó a karjában. Nem kérdez, így nem hazudok semmit. Beletúr a hajamba, ujjai simogatják a nyakamat, államat.
– Szúrok? – kérdezem bocsánatkérőn.
– Szúrsz. De finom.
Tenyerembe rejti arcát, simogatom a szemöldöke ívét, aztán újra csókolom, az arcát, füle mögött a meleg, érzékeny területet, a nyakát. Nyelvemmel, ajkaimmal kényeztetem, érzem, ahogy felgyorsul az érverése. Teste szorosan hozzám simul. Ujjaimat lesiklatom a mellére. A kis hetyke mellbimbó meredezve ugrik a tenyerembe. Három ujjam közé veszem, úgy simogatom, sodrom, a vékony pamut anyagon keresztül. Hálásan felsóhajt. Nézem az arcát. Lehunyt szemmel adja át magát a kéjnek, ajkai elnyílnak. Olyan izgató így, legszívesebben itt, most azonnal szeretkeznék vele, le sem véve a ruháját, csak félrehúzva a szoknyát és a bugyit, combra letolt nadrágban esnék neki. Ehelyett tovább gyönyörködöm benne, miközben lesimítom a válláról a blúz keskeny pántját, és nyelvemmel elindulok a melle irányába. Kihagy a lélegzete egy pillanatra, én pedig hagyom, had várja az érintést. Kicsit húzom, nézem az arcát és a remegő mellet. Nem bírom tovább, muszáj a számba vennem, látnom kell, ahogy megfeszül egy pillanatra az egész teste az élvezettől, aztán elernyed. Másik kezemmel a szoknya alá tapogatózom. Felemeli a lábát, térdhajlatomba helyezve az övét. Nincs benne cseppnyi szégyenkezés, gátlástalanul várja a kényeztető érintést. Élvezettel simogatom a bársonyos bőrt, érzem, ahogyan érintésemre széjjelebb tolja a lábait. Ajkaim közé szorított bimbóját szívom, miközben ujjaimat a bugyija pereme alá bújtatom. Felnyög, legszívesebben én is nyögnék, amikor megérzem, milyen forró és nedves az öle. Lenyűgöz, milyen hirtelen történik ez nála. Ujjamat élvezettel csúsztatom a síkos ajkak közé, közben hallgatom fojtott nyögéseit. Jobb szeretek egyszerre élvezni vele, de tudom, hogy most nagyon közel jár. Talán rossz néven is venné, ha most felkapnám és bevinném az ágyra. Kiesne a ritmusból, velem foglalkozna, engem vetkőztetne, csókolna, kóstolna, ahol érne, és elveszítené az esélyt erre a csodás magánorgazmusra. Simogatom hát, ujjaimmal bebarangolom az összes ismerős utat, amiről tudom, hogy élvezetet jelent számára. Gátja és a hüvelybemenet közötti síkos területet simogatom, közben nyelvem lesiklik melléről, elindulok lefelé.
– Ne! – sóhajtja, vagy talán inkább csak leheli, de olyan erőtlenül, hogy nem vehetem komolyan. Letérdelek elé, lesodrom a csípőjén a kis tangát. Ujjammal benne járok, nyelvem pedig a szétváló nagyajkak találkozásánál keresi a kis dombocskát. Nagy csiklója van, nagyobb, mint akikkel eddig találkoztam, felizgultan szinte kitüremkedik, nyelvem rátalál, lágyan simogatom. Érzem, ahogyan megroggyan a térde az érintéstől.
– Ne, kérlek! – suttogja zaklatottan. Erősen tartom a fenekét, miközben újabb támadást intézek a csiklót borító finom bőr ellen. Remeg a lába, lélegzetvételei hörgésbe csapnak át. Néhány lágy, kényeztető nyelvsimítás után egy gyors, kemény nyelvmozdulatot teszek. Halk sikkantás szakad fel belőle, csípőjét előre löki, remeg. Újabb finom érintések, mintha csak altatnám a figyelmét, aztán egy újabb támadás, ezúttal egészen lelököm csiklójáról a csuklyát. Felnézek rá, reszket, ajkai elnyílva, keze mellét markolja. Szinte végiglüktet rajtam a kéj, érzem, ahogy farkam megrándul. Visszatemetem a fejem a combjai közé, finoman kényeztetem a csiklóját, közben ujjaimat begörbítem, sebesen simogatom, kint maradt ujjaimmal gátját izgatom. Számba veszem csiklóját és megszívom. Végigráng a teste, ujjaimat szinte elroppantják a szorításai. Újra és újra szívom a kis gombot, nyelvemet jártatom a hegyén. Zihál, tehetetlenül vergődik, szorosan tartom, amíg élvezete el nem csitul. Lassan csúszik le mellém a földre, szeme hatalmas, tekintete párás.
– Jaj… – suttogja. Tudom, hogy ilyenkor nem találja a szavakat, és ez bántja őt. Gyorsan az szájára helyezem az ujjaimat.
– Tudom – suttogom a fülébe.
– Punciszagú az ujjad. – kuncogja halkan.
– Azt is tudom. – mondom mostmár normál hangon. Nincs miért suttognunk, kéjhangjait hallhatta az egész lépcsőház. Vigyorgok.
Magamhoz szorítom. Bújik ölembe, piheg. Szeretem ezt ilyenkor, olyan kisimult és hálás.
Feláll, lehúzza magáról a blúzt, elindul a szoba felé, menet közben szándékosan elejti a ruhadarabot. Nézem a hátát, karcsú alakját, a derekán ringó szoknyát, feneke félgömbjét, ahogy lépésenként kirajzolódik. Szép. Nem feltűnő jelenség, és ha hajlamos lenne rá, talán órákig hisztizhetne széles csípőjén, a hasát jelző kis dombon. De ő nem ilyen. Utána lépek, átölelem. Megfordul. Nézi a szemeimet, aztán csókol, lágyan, játékosan, évődve. Nem tudom elfojtani széles vigyoromat. Tudom, hogy most én következem, hogy most minden mozdulata csak értem van, azért, hogy minél nagyobb élvezetet láthasson az arcomon. Nem titkolom, jól esik a várakozás is, mert biztosan tudom, hogy megkapom, amire vágyom.
– Akarlak – kimondom, mert tudom, hogy szereti hallani. Hangom kissé rekedtes, nyelvemen az ő íze van még. Jóleső íz, ami csókja nyomán sem tűnik el a számból. Kecses ujjai szinte lesimogatják rólam a pólót. Élvezettel nézi a testemet, adonisznak érzem magam a tekintetétől, ahogyan lesiklik mellkasomon, megpihen a hasamon. Ajkai követik, lágyan, forrón csókol, ahol csak ér. Beleborzongok, bőröm csupa libabőr. Fürge ujjai kigombolják a farmeromat. Felnyögök, ahogy megszabadít a farkamat betonpáncélként szorító ruhadarabtól. Kilépek belőle, villámgyorsan lerúgom a zoknikat, mielőtt kis derültség kíséretében lesegítené rólam. Keze tovább siklik a testemen, fenekembe kapaszkodik, látható élvezettel simogatja a bőröm, körmével ábrákat karcol rá. Torokhangon nevet hozzá.
– Ez tetszik neked –mosolyodok el.
– Igen – vallja be szégyenkezés nélkül. – Tetszik a tested! Jó érinteni téged.
Csókol, miközben ujjai combomra siklanak. Farkam aprót bókol a mozdulatra. Meleg tenyerét rátapasztja a combom és a hasam közötti hajlatra. Várom, mikor érinti meg végre az egyre duzzadozó szerszámomat, de ő csak simogat, közben nyelve öleli nyelvemet, ajkaival szívja ajkamat. Feladom a várakozást, megfogom a másik kezét, és finoman a farkamra vezetem. Halk torokhangon felnevet.
– Helló!- köszönti, hangjában csöpp flörtöléssel, mintha különálló személyiség lenne.
– Már képtelen köszönni, elállt a szava! – mormolom a fülébe.
Felnevet. Tetszik neki a játék.
– Azt hiszem ebben az esetben beszélnem kell vele!
Olyan hirtelen térdel le elém, hogy egy pillanatig nem is értem az összefüggést. Persze nem is érdekel, forró szája farkam magasságában, az egyetlen, amire koncentrálni tudok, az a látvány. Legszívesebben belekapaszkodnék a hajába és dugnám azt a forró, édes száját, basznám, mint a gép, de tudom, hogy nem venné jó néven. Ő ennél kreatívabb játékokat kedvel. Egy ideig szemez a darabbal, aztán közel hajolva, becézve suttog neki. Szája milliméterről milliméterre egyre közelebb kerül hozzá, én meg őrjöngve várom a pillanatot, amikor végre eléri. Felnéz. Legszívesebben rákiáltanék, hogy vegye már végre a szájába. Rá van írva az arcomra, tudom, látom az elégedett tekintetéből. Gonosz módon villámgyorsan végignyal a combhajlatomon. Megrándulok, de tartom magam. Forró puszikat lehel a hasamra, gondosan elkerülve a lényeget. Megmarkolom a legalját, és a szájához irányítom.
Ismét felnéz rám, nem szereti, ha átveszem a kezdeményezést, elrontom a játékát. Kezét engedelmesen ráhelyezi, aztán nyelve hegyével épp csak megérinti. Mint egy furcsa nevű ismeretlen fagyit, amiről még nem tudja, milyen ízű is lehet valójában. Sóhajtok. Óvatosan ismét megérint a nyelvével, végigfuttatja a makk peremén. Ez már jobb, sokkal jobb, élvezem, ahogy a nedves, meleg női nyelv végigszánkáz a legérzékenyebb részen. Kis szünetet tart, nem nézek oda, úgyis tudom, mit tesz. Nedvességet csempész ujjaira, úgy siklatja újra farkamon őket, miközben ajkai végre megkegyelmeznek és forró sikamlós szájába engednek. Ujjai, ajkai, nyelve egyszerre kényeztetnek. Nyögök az élvezettől, marhára nem érdekel, ki hallja, kibírhatatlanul jó így, üvölteni is tudnék. Le sem kell tekintenem, lehunyt szemhéjaim mögül is látom, ahogyan ajkai siklanak a farkamon. Hajába simítom a kezem, érzem a bólogatása ritmusát. Tudja ő is, hogy túl jó, felhagy ezzel az őrült kényeztetéssel, nyelve kíváncsian rajzol végig egy eret a farkamon. Remegek, pedig ez csak a safety car-os kör. Magam ellen követek el erőszakot, amikor kezem a karjára helyezem.
– Gyere!
Finoman az ágy irányába tolom. Feláll, egészen szorosan hozzám simulva, melleivel végigsimítva combomon, farkamon, mellkasomon. Magamhoz szorítom, két lépés az ágy, szinte rádobom, majd rávetődök én is. Csókolom, próbálok rá koncentrálni, hogy kissé alábbhagyjon a gerjedelmem. Vele akarok elélvezni, egyszerre. Ehhez muszáj kicsit lassítanom. Elindulok a testén, kicsit játszom a melleivel, ujjaimmal lábai közé törekszem. Alig érintem, máris nyög, remeg. Lába között csupa lucsok, nocsak, elmondható, hogy élvezettel szopott. Egy pillanatra felrémlik bennem, ahogyan kényeztet, gyorsan másfelé terelem a gondolataimat. Most szétsimítom a nagyajkait, középső ujjamat lököm belé ritmikusan, miközben hüvelykemmel a csiklóját masszírozom. Csípője követelőzően lendül a levegőbe, miközben szájából artikulálatlan kiáltások hangzanak. Ez az, igen, innen már nincs számára visszaút. Rágördülök, az ágyra szorítom, csókolom, ahol érem. Csípőjét rázza, hiányolva az ujjaim kényeztetését. Feltolom az egyik lábát, térde szinte a vállát éri, és lassan, nagyon lassan beléhatolok. Körülölel a forró, feszes, lüktető punci, őrjöngeni tudnék, olyan jó, kényszerítem magam, hogy lassan, nagyon lassan kihúzódjak aztán iszonyatosan gyorsan újra be. Felkiált, ahogyan testének csapódik a testem. Egyik kezemmel bokáját tartom, másik a csiklója után tapogat. Nem tudom olyan pontosan simogatni, de azért mindent megteszek, ami tőlem telik.
Mint egy dugattyú, úgy mozgok benne, nagyon lassú kihátrálásokkal, erős, gyors, mély behatolásokkal. Minden behatolásnál halk kiáltással szakad ki belőle az élvezet. Hüvelye szorosan zár farkamra, aztán már nem érdekel az ütem, gyorsan, vadul mozgok benne. Csípőjével követi a ritmusom, bármilyen gyors ütemre váltok, velem mozdul, egyszerre lélegzünk, és egyszerre szakad ki belőlünk minden kiáltás. A gerincemből érzem kirobbanni a kéjt, felüvöltök, aztán vállába harapva fojtom el a hangot, hogy csak az érzésre koncentrálják. Remeg alattam, puncija észveszejtően szorít, együtt lüktetünk, csípőm tehetetlenül enged a lendületnek, újra és újra a testének vágódom, forró lávaként lövell ki belőlem az anyag, kéjjel perzselve fel az útját.
Percekig csak lihegni tudok, mozdulni is alig. Legördülök róla, nehogy súlyommal agyonnyomjam. Azonnal közelebb húzódik hozzám, átölel. Így fekszünk, jó darabig, csendben, harmóniában. Magamhoz szorítom, hogy érezzük egymást. Talán egy órát is így fekszünk, ő mozdul először.
– Menned kell. – mondja ki ő, hogy megkönnyítse. Hogy érezzem, nem haragszik. Megcsókolom a homlokát, rossz elszakadni a teste érintésétől. Egy percig még ülök az ágy szélén, csendben gyönyörködve a kielégültségtől sugárzó női alakban. Előkeresem a ruháimat. Kikísér az ajtóig, még egyszer megölel. Nem köszön, én sem akarok elköszönni.
A város ugyanolyan, az utcák üresek. A ház előtt rossz lelkiismerettel ellenőrzöm magam. Nincs rajtam nyom, nincs rajtam idegen illat, ruhám rendben, az arcom, tekintetem üres. Ugyanúgy, ahogyan elindultam. Halkan nyitom az ajtót, a nagyhálóból villódzó fények látszanak. Benyitok, Liv az ágyon, mindig hideg kék szemei lehunyva, nyugodtan, egyenletesen szuszog. Félig lecsúszott takaróját feljebb emelve betakarom, aztán kimegyek. Megnézem a kicsik szobáját, a gyerekőr halvány fényében úgy néznek ki, mint az alvó angyalok. Azok is. Szeretettel simogatom meg a lányomat, fiam izzadt kócos fürtjeihez nem nyúlok, mert rögtön felébredne, megriadna. Túlérzékeny mostanában. Érzi, nincs valami rendben. Milyen okos, mennyi mindent ért, már most, alig három évesen. Elgyötörten lehunyom egy pillanatra a szemem. Tisztába kellene tenni a dolgokat. Nem miattam, miattuk.