Erotika,  Szex Dr

Szex és Marihuána

Sose próbáltam még betépve szexelni. El kell mondjam, hogy ennél jobb nincs. Rám legalábbis gerjesztően hat és szerencsére a pasimra is.
Ez azt jelentette nálunk, hogy random szeretkeztünk egyet, majd tekertünk és szívtunk. Beálltunk, miközben valami jóféle filmet néztünk. Iszonyat jó így filmet nézni. Istenem.
Egy óra múlva már szexeltünk is. De még milyet… Istenem! Eltelt újabb egy óra…igen, szexxel. Némi pihegés után az én ötletemtől vezérelve cigizés után tekertünk megint. Megint. Ez volt a második. És miután a szobában kötöttünk ki megint, mivel sikeresen rámásztam a kedvesre szívás után, újból dugtunk. Akkor már harmadjára. A nap így telt el. Gondtalanul, beszívva. 7, azaz hétszer szexeltünk.
A végén már én dugtam meg őt, totál leharcolta magát. Azt hiszem a fűtől totál ellazultam, nem érdekelt semmi, hangosan nyögve élveztem, hörögtem szinte. Minden egyes orgazmus után remegett minden porcikám, folyt rólam a víz. Igazából az élvezet új erőt adott. Azt éreztem, hogy megtelik a testem energiával, felszabadultam. Semmivel nem cserélném el ezt az extatikus eufóriát (jézus, micsoda ragozás). És lényegében nem érdekel, hogy a fűtől élveztem ennyire vagy sem, mert eddig is eszményi volt a szexuális életünk.
Éjfél körül már aludtunk is. Másnap csodálatos volt. Ennyire kisimulva sosem éreztem még magam. Reggel nem dugással nyitottunk ugyan, ahogy szoktunk, de nmem is ez volt a lényeg…
[Lolita]

Leave a Reply