Történetek

Szexrabszolga lettem 2

szexrabszolgaÁron viharos távozása után abban sem voltam biztos, hogy álmodtam, vagy valóság mindez. Körülnéztem, és mivel ott voltak körülöttem a kellékek, rájöttem, valóság. Vajon látom-e még Áront? Nem sokáig kellett ezen gondolkodnom, mert pár perc elteltével ismét csörgött a telefon. Ő volt az. Suttogott, hogy milyen jól érezte magát és köszöni. Máris nagyon hiányzom neki, mi lenne, ha telefonon most mindketten közösen simogatnánk magunkat?

Ő már el is kezdte, és rám gondol közben. Szeretné hallani a hangom, és mondjam, hogyan csinálja? Mit tudnék vele tenni?
Hát, újra meglepett. Telefonszex, ilyet sem próbáltam még. Közben Áron olyan átéléssel beszélt, suttogott, sóhajtozott, hogy gondolkodás nélkül magával ragadott. Csak úgy dőlt belőlem a szó, olyan természetességgel mondtam el, mit szeretnék, tudnék vele kezdeni, mintha mellettem ülne.
Néha kedves hangon válaszolt, majd később már csak én beszéltem, mikor egy hangos sóhaj hallatszott a vonal másik oldaláról és ez:
– köszönöm.
Addigra annyira beleéltem magam, hogy hirtelen fel sem fogtam és beszéltem tovább. Elnevette magát és újra megköszönte, csak ekkor értettem meg, mit köszön. Jól eső érzés töltött el, hogy ilyen hatással voltam rá.
Kicsit beszélgettünk minden témáról még, és megállapítottam magamban, értelmes fiú, és aranyos. Végül mondta, felhív este, és valószínűleg találkozni is fogunk. Annyi rejtély volt körülötte, olyan egyénisége volt, hogy mikor később megmondta igazi nevét, és azt, hogy egy ismert sportoló, már meg sem lepődtem ezen.

Este talpig sportruhában jött fel. Edzésről érkezett. Még ez is jól állt neki. Szép a feje, formás, popsija feszült, fallosza pedig ismét mereven állt. Nagyon kívántam. Csókolództunk, közben a falhoz támaszkodtam. Felizgatott, számomra még mindig ő volt az elérhetetlen férfi, csupa nagybetűvel.
Lehúzta bugyimat, egyik lábam a fotel karfájára tettem. Már alig vártam, hogy belém helyezze termetes szerszámát. Behunytam a szemem, és csak akkor mertem kinyitni, mikor magamban éreztem. Teljesen kitöltött, nagyon finom volt. Már annyira ezt vártam, hogy szinte az ájulás kerülgetett, mégis kicsit félve néztem oda.
Nem tévedtem. Egy méretes, amorf bronzszobor volt bennem. Ma nyerte és felavattuk, mint mondta. Hát, én valóban fel is avattam.

Leave a Reply