Történetek

Szexuális kéjelgés a páholyban – erotikus történet

“A szék alattunk elég hevesen mozgott, de mi csak magunkkal foglalkoztunk. Csípőm érzéki táncolásba kezdett, ami hamarosan meg is tette hatását….”  Édesapám egy színházban dolgozik, és elintézte nekünk, hogy egy előadást, a legelegánsabb páholyból nézzünk meg a pasimmal. El is mentünk, de a darab elég unalmasnak indult, viszont mi az időt elég jól elütöttük. Mikor az előadás elkezdődött, a függöny felgördült, én kedvesem ölébe hajtottam fejem. Kigomboltam nadrágját, fütykösét, pedig kezembe vettem. Ujjaimmal masszírozni kezdtem golyóit, amitől fallosza rögtön ágaskodni kezdett. Mikor, pedig nyelvemmel kezdtem izgatni, úgy állt, mint a cölöp. Ettől én teljesen lázba jöttem. Egyik kezemmel őt izgattam, a másikkal, pedig magamat kezdtem kényeztetni.

Szexuális kéjelgés a páholyban - erotikus történetSzexuális kéjelgés a páholyban - erotikus történet

 Vágyom Rád…

Szoknyám alá nyúltam, bugyimat odébb toltam, és csiklómat kezdtem morzsolgatni. Párom egyre csak sóhajtozott, nyelvem munkálatait így díjazta. Nyalogattam farkát, tetejétől egészen az aljáig, majd szám rátapadt, és hevesen szoptam, égig érő dákóját. Az izgalomtól én is teljesen benedvesedtem, ujjam egyre hevesebben jártak ki-be hüvelyemben. Váltott gyorsasággal kényeztettem kedvesemet, hol érzékien szoptam pontról pontra minden idegvégződésén keresztül, hol pedig olyan vadsággal, mint aki az összes erőt ki akarja belőle szipolyozni. Kedvesem már alig bírta visszafogni magát, a kéj kezdett elhatalmasodni rajta, mire én visszafogtam magam, és fallosza tövét megszorítottam.
Szexuális kéjelgés a páholyban - erotikus történetSzexuális kéjelgés a páholyban - erotikus történet

 Szeret a puncim is

Majd szoknyámat felhúztam, és ölébe ültem. Érzéki testrészét egészében magamba fogadtam. Először finoman mozogtam rajta, amit mind a ketten halk nyögésekkel nyugtáztunk, majd egyre hevesebben mozogtam, és hatalmas lovaglásba kezdtem. A szék alattunk elég hevesen mozgott, de mi csak magunkkal foglalkoztunk. Csípőm érzéki táncolásba kezdett, ami hamarosan meg is tette hatását. Testünk nagyokat rándult, kedvesemből kitört forró nedve, mint a láva a vulkánból, amire én egy hangos sikollyal kikiáltott orgazmussal feleltem. Még szerencse, hogy az előadás befejezése előtt végeztünk, mivel elég ziláltan néztünk ki, és így gyorsan le tudtunk lépni, bár ezt az édesapám kicsit furcsállotta.

One Comment

Leave a Reply