Szex

Szexuális vágyat ébreszt a feromonos parfüm

feromonEgyetlen vegyület elegendő ahhoz, hogy bárki hódító legyen – ez a feromon. Az úgynevezett viselkedési hormon, amelyet az emberi test is termel, már a parfümökben is megjelent. A hatása pedig óriási. A feromonok olyan kémiai vegyületek, amelyek eredetileg az élőlények közötti kommunikációt szolgálják. Egyaránt jelen vannak az állatokban, és az emberekben is. Szerte az élővilágban fontos szerepük van, hiszen ezek voltak a kommunikáció legelső formái és ma is ezernyi információt közölnek a fajtársak és a különböző fajok között is.
– Természetesen a feromon az emberek esetében is meghatározó, hiszen ez egy hormon. Ez a vegyület felel a nemi viselkedésünkért, azaz lényegében valóban nem tudatosan döntünk arról, hogy kibe leszünk szerelmesek, azaz kit érzünk majd igazán a társunknak. A feromon ugyanis az ösztöneinkre hat, egészen pontosan a fajfenntartási ösztönre, amely értelemszerűen szexuális késztetést is kivált. A modern társadalmakban azért változott meg a feromonok szerepe, mert a szaglásunk egyszerűen elsatnyult. Így tulajdonképpen a feromonos parfümök becsapnak bennünket, hiszen azt az énünket csalogatja elő, amelyik általában szunnyad bennünk.
– Érezni-e különbséget ugyanazon illatú hagyományos, illetve feromonos parfüm között?
– Nem, mert olyan alacsony koncentrátumról van szó, amit a szaglásunk már nem érzékel, vagyis az agy is csak tudat alatt dolgozza fel a kapott információt. Hozzá kell azonban tennünk, hogy a feromonos parfüm nem csak az illatával hat. Tény ugyanis, hogy aki meg van győződve arról, hogy egy titkos, csábító illat lengi körül, az sokkal magabiztosabban, csábítóbban viselkedik. Az ilyen pacsuli tehát az önbizalmat is erősíti, ami kétségkívül jól jöhet egy randin.
– Kíváncsiságból próbáltam ki a feromonos parfümöt, de nem vártam tőle semmi különleges hatást. Talán ezért is lepődtem meg annyira a visszajelzéseken – árulta el egy vállalkozó kedvű nő..
– Ugyanazt az illatot választottam ebből a változatból, amit egyébként is használok. Mikor magamra fújtam, attól kezdve állandóan dicsérték, hogy milyen jó illatom van. Volt, hogy még az utcán is megállított egy nő, mit használok, mert annyira tetszik neki. A sima parfümöm is ugyanolyan illatú, de arra nem kapok ennyi dicsérő megjegyzést, úgyhogy biztosan van valamilyen hatása az emberekre.
Mi a feromon eredeti szerepe? A társak azonosítása, a terület megjelölése, a nemi érdeklődés intenzitásának kifejezése.
Milyenek vannak? Kétféle feromon létezik, az androstenone és az androstedione nevű. Előbbi nőkben és férfiakban egyaránt jelen van, míg az utóbbi csak a férfiak izzadságában és vizeletében mutatható ki, és szó szerint mágnesként vonzza a nőket. A kifejezés egyébiránt görög eredetű, a phero (viselkedés) és hormone szavak összeolvadásával keletkezett, azaz annyit tesz: viselkedéshormon.
Feromonos parfümöt az Intim Centerben vásárolhatsz!

Az első szexshop üzlet Magyarországon, több mint 30 éve nyitva a budapesti szexbolt. A hazai szexuális forradalom úttörője, hitvallása a boldogság eszközeinek árulása, és szexuális informálás!