Történetek

Szőke tanárnő 5 – Belelövelltem a magom

Teltek-múltak a napok, és az én tanárnőm délelőtt szigorú volt, de mikor esténként találkoztunk, maga volt a gyengédség tökéletessége. Általában a szerdai és pénteki napokat hagytuk meg találkozásnak, de rendkívüli esetben bármikor, mert volt olyan is , hogy nem bírtam nélküle, vagy fordítva.
Azt azért betartottuk, hogy odacsörögtünk egymásnak, nehogy zavarjuk a másikat. Történt is egy nap, hogy családi okok miatt nem tudtam bemenni az előadásra, és csak úgy, bejelentés nélkül felmentem hozzá. A szokásos, mintha már haza jönnék a másodikra…, a csengő berregését is ismertem…, egy rövid-egy hosszú, ez volt a jel, de most csak megnyomtam rendesen. Ajtót nyitott, s egy szál köntösben volt…, ami nem is lett volna furcsa, mert nem az első eset lett volna, csak a tágra nyílt szem, s a kérdés:
– hát Te?
Földbe gyökerezett a lábam, ilyen még nem fordult elő. Látva meglepetésem, – semmi baj mondta, csak van egy tanítványom itt akit korrepetálok, mert vannak dolgok, amik nem mennek neki, de nyugodtan gyere be. Láttam rajta, hogy átsuhant valami mosolyféle az arcán, ezt tudtam, valami turpisság, mert ennyire már ismertem.
Belépve a nappaliba, egy gesztenyebarna, hosszú hajú lányt találtam, aki igencsak lengén volt öltözve, mert csak a kis melltartója és a tangája volt rajta. Próbálta szegény takarni magát, de Eszterem rászólt:
– hagyd, ő is itt korrepetál, inkább ismerkedjetek össze, mert egy pár órát együtt fogunk gyakorolni.
A lány nem értve, vagy inkább nagyon is megértve a mondottakat, elpirult. Így még szebb volt. Ekkor hozzám lépett Eszter, és felszólította Anitát (így hívták a lányt) és ketten elkezdtek vetkőztetni szép lassan, komótosan. Minden egyes érintésükkel fokozták a megismerés vágyát a beteljesülés felé. Ahogy lekerült a felső ruházatom, Eszter csókjaival árasztotta el mellem, s bíztatva Anitát is erre .., haladtak lefelé, hogy övcsatom kioldva a nadrágomtól megszabadítsanak. Lecsúszott a bokámig a nadrág, és a boxeralsómon keresztül simogattak és csókolgatták egyre merevebb falloszom, közben suttogta Eszter:
– Anita így, meg Anita úgy…, mint aki oktat.
Nagyon jó tanítványnak bizonyult, mert az alsóból kibújó falloszomra egyből egy nagy cuppanósat nyomott. Eszter és Anita nyelvükkel táncot jártak a makkon, majd végigfutottak rajta, s hol egyik, hol a másik vette ajkai közé. Valami fantasztikus érzés. Ilyen kényeztetésben még nem volt részem, hát még a folytatás.
Hanyatt döntöttek, és mindketten négykézláb ereszkedve kínálták fel a puncit, amelyet felváltva kényeztethettem. Volt egy hamvas barack, mely magját kínálta, s egy mogyoróbarna domb, amelyen málna illatozott. Hol a barackosban járt nyelvem, s hüvelyét is rátűzve izgattam, s a másikat ujjaztam, a hüvelykkel meg a málnát pirosítottam, aztán váltottunk, ami nagyon tetszett a lányoknak, mert ölük egyre nedvesebb és forróbb lett. Anita bírta legkevésbé a kiképzést, mert hamar elindult nála a csörgedezés, s kérte, hogy ő kapjon a falloszból ízelítőt először. Rá is ereszkedett, magába engedve az egészet – bár nyögve, de azt éreztem, hogy ez a hang az élvezeté, nem a fájdalomé.
Eszter fölém guggolt, háttal Anitának és csodás kelyhét nyelvem játékának felkínálta. Anita vadul közlekedett le és föl, s közben előre nyúlt, és Eszter mellével játszott. Morzsolta a pattanásig feszült bimbókat. Annyira el voltam foglalva az összképpel, hogy csak egyszer azt éreztem, hogy Anita egy nagy sikollyal rám üríti kéjnedvét egy hatalmas orgazmussal, majd lecsúszva róla végigcsókolva, letisztítja és felkínálja Eszternek lovaglásra, akin szintén látszott, hogy a csúcs közelében jár. Hasa hullázott. Micsoda vihar dúlhatott belül, mert mikor eltűnt benne falloszom, akkor éreztem meg a vibrációt, amely teljesen más volt, mint Anitáé. Egy érett nő minden érzéki pólusával megáldott kéjérzet. Eszter érezte, hogy nálam is nagy a feszültség, így bejáratot váltott, és análisan fogadott magába. Mikor kilövelltem belé a magmát, egy időben velem jutott fel a csúcsra és kéjnedvét rám spriccelte, de legnagyobb meglepetésemre ebben a nagy élvezetben Anita is kivette részét, mert Eszterrel heves csókolódzásban forrtak eggyé.
Eszter, míg el nem ernyedtem a falloszomon ült és csókolta Anitát, akinek szörnyen tetszettek a feszes mellek, mert nem hagyott fel egy pillanatra sem simogatásukkal és a bimbók csavargatásával. Mikor szép lassan ernyedtem, és leszállt rólam az én legkedvesebb tanárnőm, határtalan könnyedség, lebegés vett rajtam erőt. Kicsavartak, mint egy citromot. A két nő huncut mosolya elárulta, hogy ők is észre vették ezt…
– No, hogy tetszett az óra fiatalok? – érdeklődött tanárnőnk.
Eszter ne haragudj, eddig nem volt alkalmam, hogy elnézést kérjek, hogy bejelentés nélkül rád törtem, de én személy szerint alig várom a közös konzultációt a trigonometria mélyebb titkainak megismeréséről.
Anita szem lesütve kijelentette, hogy eddig jobbára csak lányokkal volt dolga, és csak a szüzességét adta oda egy fiúnak, aki becsapta, de ez most más volt, és ha a tanárnő megengedi, akkor máskor is részt venne ilyen órán ő is.
Eszteren volt a sor…, – nos gyerekek én örülök legjobban, mert mindkét szenvedélyem egyszerre elégítem ki, és ezért hálás vagyok nektek. Összehangoljuk és jól megleszünk hármasban.
Megfürödtem és felöltöztem arra hivatkozva, hogy még dolgom van, de az igazság az, rajtuk látszott, még korántsem végeztek az aznapi tananyaggal.

Leave a Reply