Történetek

Szőke tanárnő 9 – Forró spermámmal töltöttem meg belsejét

Nehezen telt az idő, vagy csak nekem tűnt annak, de alig akart eljönni a szombat. Anitával a villamosmegállóban volt megbeszélve a randi, hogy aztán együtt menjünk ki a kertvárosba. Jött is pontosan a megbeszélt időre, és kaptam olyan forró csókot előlegbe, hogy bele remegtem. Éreztem, vagy csak bemeséltem magamnak, hogy szerelmes belém, de ezt nem vallja be, mert ahogy találkozunk, a szemei elárulják.
Felszálltunk a villamosra, és ahogy Viktória elmagyarázta, a végállomásnál le. Balra az első utca, aztán már a szám megmutatja hova kell becsengetni. Nos, megérkezvén csengettünk, de senki nem jött ki. No, Anita itt nincs senki itthon.
– Csak nem vert át így? Legalább menjünk be, és nézzünk széjjel, úgy látom nincs bezárva.
A kilincset lenyomva engedett az ajtó és kinyílt. Egy gyönyörű ápolt kertbe léptünk ahol a sövény vezette a látogatót a helyes irányba. A kerti út egy nagy teraszhoz vezetett, amelyen napozóágyak és napernyők voltak kis asztalkákkal, gondolom a hűsítőknek. A teraszra nyíló ajtó pedig nyitva. Egyszer csak bentről egy hang:
– gyertek beljebb, – ez Viktória.
Nem szólt a csengő, azért jöttünk be hívatlanul. Tudom, ez a tervem része, hogy meglepjenek bennünket.
Most már kezdett derengeni, mi is fog itt történni, vagy mégse? Viktória invitált beljebb bennünket, de észre vette, hogy a szemem kalandozik, és ezt konstatálta egy huncut mosollyal a szája szegletében. Aranyszőke haja folyamként omlott a vállára, amelyen csak hanyagul felvett köntös volt. Középen a megkötő lazasága miatt szétnyílt, ami láttatni engedte csipke fehérneműjét. Jól esett rajta pihentetni a szemem. Még akkor nem is sejtettem, hogy nem csak a szemem fog pihenni vagy mégsem?
Nehezen telt az idő, vagy csak nekem tünt így. Beljebb haladtunk Anitával. Hellyel kínált, és mondta, egy pillanat türelmet azonnal jön. Kiis idő múlva visszajött kezében egy köntössel, s mondta mi is öltözzünk át úgy, mint ő és üljünk le. Várjuk a vendégeinket, mert lassan itt az idő, hogy ideérjenek. Szívesen szót fogadtam és láttam Anitának sincs ellenére, mert valamit megérzett, vagy ő is készült valamire. Azt láttam, hogy szimpatikus neki Viktória.
Anitával ültünk a kanapén és néztük, amint háziasszonyunk járkál, italt hoz, és minden egyes mozdulatnál jobban és jobban szétnyílik a köntös. Ahogy közelembe ért, csábító parfümje úgy vonzotta hozzám, mint a mágnes. Egy mozdulattal átkaroltam formás popóját, és magamhoz húztam.A csipke bugyin keresztül egy hosszú csókot leheltem puncikájára. Mintha várta volna, mert nyomta számhoz izgató illatával. Az alsómból kezdett kifordulni falloszom. Ezt Anita is észre vette, és finom kis kezével elkezdte simogatni.
Nem csak simogatta már, hanem szájába illesztette, és forró leheletével, s nyelvével csodát művelt. Ilyen érzéssel még nem csinálta. Az ő hevületét átvéve közvetítettem Viki puncuskája felé, amelyről közben eltávolítottam a kicsiny csipkét, és ott ragyogott a gyönyörű kagyló, egyre nagyobb igazgyöngyével. Viki halkan sóhajtozott, és széttárta combját teljesen, hogy a bejáratot nyelvem hegyével magamévá tegyem. Erre tágult egyre jobban, és megnedvezve két ujjam mozgattam benne. Összerándulásai jelezték, hogy orgazmusa közeleg, ezt kéjnedve egyre vastagabb csíkja mutatta. Közben másik kezem Anita puncuskájában dolgozott úgy, mint Vikinél…, és ekkor egy mozdulattal Viki rácuppant a falloszomra. Háttal a bejáratnak, de gyönyörű melleivel felém, ami legnagyobb örömömre időnként a számmal találkozott. Viki újból élvezett,
– Anita most csak másodszerepet vállalt, a terepet inkább átadta Vikinek, habár szimpatikus volt neki, de most boldog volt, hogy a terepet előkészítette, és csókjaival tovább ingerelte a falloszom, ahogy járt ki-be Viki édenkapuján.
Anita szörnyen jól csinálta, hogy hol kedvesen morzsolgatta, hol ajkai közé vette, majd nyelvével izgatott. Viki szemei a távolban jártak, amit később tudtam meg miért. Ő már elképzelte, hogy körvonalazódik ki a kép, amikor a két tanár megjön, de csak a szemei voltak távolban. A teste és lelke ott mozgott a falloszomon, amely szörnyű sebességgel öntötte magából a spermát, forrósággal töltve el bensőjét. Viki hatalmasat élvezett, kéjnedve végigcsorgott rajtam, mint egy izgatóan simogató kis patak.
Lesiklott ölembe, de szám még mindig a gyönyörű mellbimbóival volt elfoglalva, mert az izgalomtól, mint egy érett eper, akkorára nőttek.
Pihegve tűrte a kényeztetést… Közben Anitához sem lettem hűtlen. Hosszú csókban köszöntem meg a sok kedvességet, amit az aktus alatt nyújtott.
Ezt majd nála bővebben meghálálom.
Lassan eljött az idő szedelőzködni, úgy látszik, egy újabb összeesküvést kell szervezni a visszacsapásra, mert nem jöttek el. Vagy nem vettük észre?

Leave a Reply