Történetek

Szomszédos albérlet

Harmadéves biológia szakos egyetemista vagyok. Harmadik éve lakunk egy albérletben Annával, aki gyerekkorom óta a legjobb barátnőm. Mindent megbeszélünk, mindent tudunk egymásról, természetesen a szexről is. Mikor, kivel, hányszor, hogy a legjobb.
Szerencsére szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy minden rendben van az alakommal, a pasik szemszögéből is szemrevaló vagyok, gondolom, ugyanis rendszeresen szemrevételeznek. Kapok is ajánlatokat, de az ilyenre nem bukom, elhajtom őket. Nekem azok a pasik jönnek be, akik kihívást jelentenek, akikért harcolni kell. Mikor mennyi idő szokott lenni, hol pár nap, hol egy-két hét, ritkábban több hónap. Rettentően izgat, ha nem könnyű a feladat, de általában fergeteges szexszel szokott beteljesülni. Van amikor ezzel vége is, de alakult már ki belőle kapcsolat is. Párszor buktam már el, nem sikerülhet mindig, hiába vannak meg a magam női csábítási fortélyai. Persze amikor hosszabb ideig tart egy vadászat, akkor is szükségem van a kielégülésre, a nemi életem ilyenkor is rendben van. Vagy magamat kényeztetem, van egy cuki kis vibrim, nagyon jó, bár én a valódi péniszre esküszöm. Ha pedig hús-vér farok kell, ott az évfolyamtársam, Balázs. Vele jól megvagyunk, megegyeztünk, hogy szükség esetén kisegítjük egymást, minden elkötelezettség nélkül, csak szex, abban ász a srác. Egyébként ő is egyike volt áldozataimnak, elsőben nem nagyon foglalkoztattam, ezért elhatároztam, hogy előbb-utóbb észrevesz, mint nőt. Hosszas előkészítés után egy évfolyambulin történt meg, ő volt egyik legnehezebb prédám.
Bemutatkozásom után nekikezdek a történetnek. Szeptemberben költözött a folyosónkra, a szomszéd lakásba egy új albérlő srác, Tamás. Nem valami beszédes, be sem mutatkozott, mi próbáltunk néha szóba elegyedni vele. Nem volt könnyű, túlzottan visszahúzódó. Annyit azért megtudtunk róla, hogy velünk kb. egyidős, fizikus szakos, az elméleti fizika érdekli, de kinézetre mégsem okostojás fejű. Miután Anna ismer, hogy a kihívások izgatnak, azt találta mondani, hogy itt egy kemény feladat, hódítsd meg Einsteint. Tetszett a gondolat, de be kell vallani, hiába igyekeztem flörtölni vele, ha találkoztunk, semmi haladás. Bő két hónap eltelt, esélytelennek látszott, már fel akartam adni. Egy novemberi nap viszont a liftből kilépve azt vettem észre, hogy a fenekemet stíröli. Új impulzus, innentől tudtam, hogy nyert ügyem van. A fickó tehát nem impotens, nem meleg, csak gyámoltalan. Ha akarom, meglesz, idő kérdése, de nekem kell tenni érte. Tudtam, hogy hosszú lesz, mégis nagyon izgatott. Télen szinte ki sem mozdult a lakásból, alig találkoztam vele, így esélyem sem volt közelebb érni a célhoz. Tavasszal viszont többször összefutottunk, és akkor már én is kicsomagolhattam magam a nagykabátból. A liftben váltottunk néha pár szót, egyszer-egyszer már a folyosón is leálltunk beszélni. És többször feltűnt, hogy lopva figyeli a dekoltázsomat, de nem paraszt módon, csak óvatosan. Ez tetszett, és egyre biztosabb voltam abban, hogy meglesz. Egy idő után annyira ez kötött le, hogy Balázsra nem is tartottam igényt, már hónapok óta csak magammal voltam, az ujjaimmal és rezgő kis barátommal.
Pár hete, a vizsgaidőszak vége felé, a nagy forróságban elszántam magam, hogy nem húzom tovább, nagy rohamot indítok, valami ürüggyel átmegyek hozzá, mert különben sosem jutunk el a célhoz. Nem terveztem, hogy aznap már legyen szex, persze az is benne volt, mint lehetőség, csak fel akartam piszkálni, hogy közelebb kerüljünk ehhez. Milyen indokkal menjek vajon át? Ez végül elég bénán sikerült, a hibásan működő távirányítóval kopogtam be hozzá, mondván, hogy fizikusként biztosan ért az elektromos berendezésekhez, de ha nem tudja megszerelni, este majd nála nézném meg a filmet. Hülye ürügy, de ez volt a legjobb, ami eszembe jutott. Az öltözékemről már sokkal határozottabb elképzelésem volt, egyik legcsábosabb ruhámat vettem fel. Felül egy fehér, pántos top, alá semmi, melltartó hiányában pedig a bimbóm majd kilyukasztotta. Alul pedig kedvenc farmer miniszoknyám, lábamon pedig egy szexi, kissé magasított papucs. Amikor Anna meglátott, azt hitte, bulizni megyek vagy Balázshoz. Nem akarta elhinni, hogy képes vagyok Einstein miatt ennyit készülődni, meg hogy szerinte negyed óra múlva egy megszerelt távirányítóval fogok visszajönni, mert lehet, hogy a fickó nem meleg, de úgysem fog rám moccanni, legfeljebb a látottak hatására utána majd kiveri magának. Az is valami lenne, mert azt jelenti, hogy be tud indulni rám.
Átmentem hát, sikerült meglepnem azzal, hogy én állok az ajtóban. Behívott, előszedett pár csavarhúzót és kezdte szétszerelni a távirányítót. Gondoltam, Annának lesz igaza, mindjárt kész és hazaküld, hogy most már működni fog. Közben viszont szóba elegyedtünk, és a tekintete többször is a topomra kalandozott, azt hiszem, tetszettek neki a melleim. Részben talán ettől, de kimelegedett, gyöngyözött a homloka. Felajánlotta, hogy hoz nekem limonádét, ha én is kérek. Természetesen igent mondtam, hiszen annyival biztosan tovább maradhatok. Aztán a jéghideg üdítővel hűtöttem magam mindenhol, homlokomat, arcomat, mellkasomat. Húztam az agyát, erre minden normális pasi beindul. Kicsit fészkelődött is a széken, biztos voltam benne, hogy kezd szűk lenni a nadrágja. Mintha véletlen lenne, érdeklődve hajoltam előre, hogy nézzem a kis vezetékeket, meg a távirányító áramköreit, mi mit mivel köt össze. Így aztán szabad belátást nyert felsőmbe, amit egyre több pillantással ki is használt. Keresztbe tettem lábaimat, ekkor már meztelen combjaimon is éreztem egyre mohóbb tekintetét. Korábban mindig úriemberként, lopva nézett meg magának, de most nem igazán tudott uralkodni magán. Ez nagy elégedettséggel töltött el, most már a markomban volt. Ez a szituáció engem sem hagyott hidegen, kicsit beizgultam, amit nedvesedő bugyimon éreztem.
Nem tudtam, mi lenne a jobb, lassan óvatos visszavonulót fújni és nem ráijeszteni, vagy tovább nyomulni és akár már ma megdugatni magam. Az utóbbi tűnt vonzóbbnak, mert vágytam arra, hogy végre faszt érezzek magamban. Tettem egy mozdulatot, attól tettem függővé a továbbiakat, hogy miként reagál. Éppen az ölében tartotta a távirányítót, én meg odanyúltam érte, de véletlenül a farkára is kapott egy kis simogatást. Apró borzongás futott át rajta, és megfogta kezemet. Így néztünk pár pillanatig egymás szemébe, majd hirtelen ötlettől vezérelve lesmároltam. Felálltunk, kiesett a távirányító az öléből, és meglepő módon melleimhez ért. Finoman simogatta a két halmot, isteni érzés volt a selymes anyagon keresztül. Én meg hasát kezdtem karistolni a pólója alá benyúlva, majd finoman átvezettem kezeit derekamra, a top alá. Elindult felfelé, emelve a topomat, viszont amikor a melleim szabadon kibukhattak volna, megállt. Nem értettem, biztatásként én lekaptam róla a pólót. Ő lehajtotta vállaimról a pántokat, és ott csókolgatott. Ha rajtam múlik, megsürgetem, de élveztem azt, hogy nem kapkodunk. A mellbimbóim az izgalomtól viszont már tűhegyesek voltak, és most már igazán kikívánkoztak onnan. Keze kalandozott a hátamon, hasamon, de a dombokhoz a maguk meztelen valójában még nem mert hozzáérni. Fülébe súgtam, hogy nyugodtan, már rád várnak. Annyira édes volt, ahogy félénken, remegő kézzel odanyúlt és felhajtotta az anyag alját, majd csókokat lehelt rájuk. Akkorát nyögtem, mintha kisebb orgazmus söpört volna át rajtam. Lábaim megrogytak, de elkapott, és beterelt a hálószobájába.
Nem volt makulátlan rend az ágyán, de gyorsan mindent lesöpört róla. A lepedő lesodrásával kilógott egy erotikus magazin sarka az ágy alól, tehát tényleg tökéletesen rendben van, bár efelől az előbbiek után már nem voltak kétségeim. Óvatosan lefektetett az ágyra, és végre megszabadított a felsőmtől. Gyorsan lerúgtam a lábamról a papucsomat, ő meg a melleimet csókolta és markolászta, gyúrogatta felváltva. Egyre szaporábban szedtem a levegőt, ziháltam, néha nyikkantam egyet-egyet, állati jól csinálta, ki gondolta volna, hogy ilyen ügyes. Átfordultam rajta, most ő került alulra, végigcsókoltam egész felső testét. Nem volt az a kigyúrt alkat, de kellemesen vonzó volt mellkasa, válla. Odaültem, ahol farkát gyanítottam, és bizony éreztem nadrágján keresztül, hogy már kőkemény. Azt kívántam, bárcsak ne lennének már rajtunk a zavaró ruhadarabok és végre belém hatolna. Elkezdtem kigombolni nadrágját, lehúztam sliccét, és végigsimítottam a remélt gyönyört nyújtó botján. Letoltam a nadrágot, és indultam vissza a boxerért. Most viszont ő kerekedett felül, ujjaival a szoknya alá nyúlt, és bugyin keresztül simogatta pinám bejáratát. Megérezte, hogy már csurom nedves vagyok, ezért befúrta oda a fejét, azt mondta isteni az illatom. Megkereste oldalt a cipzárt, lehúzta és lefejtette rólam a szoknyát. Fekete csipkés bugyimban vonaglottam, mert a szoknya lehúzása után bokámat csókolgatta, majd belső combjaimon haladt felfelé szájával és kezével. Szinte már sikítottam, pedig ott még hozzám sem ért, de nekem a bokám és térdemtől felfelé a combom erős erogén zónáim.
Összeölelkezve egymáshoz simultunk, csókolóztunk percekig, miközben persze dörgölőzött hozzám. Engem már nagyon zavart, hogy csak áttételesen érzem farkát, ezért kibontakoztam öleléséből és le akartam rántani róla a gatyát, de az árbócként álló rúd miatt ez nem ment azonnal. Amikor előbukkant, megelégedve láttam, hogy a méretei megfelelőek, jutalomként adtam egy puszit a tetejére. Megkért, hogy álljak négykézlábra, fenekem felől indulva lesimogatta rólam a bugyi, és lefelé, felfelé is kényeztette bokámat, combomat, hiszen látta az előbb, hogy ezt mennyire szeretem. Éreztem, hogy én már közel vagyok a csúcshoz, ezért úgy gondoltam, nem kérek az orális kényeztetésből, így nem engedtem oda nyalni, hátranyúlva igazítottam hüvelyemhez. Hirtelen megállt, eszébe jutott, hogy védekezni kellene, mert nem szeretné, ha baj lenne, viszont gumija nincs. Meglepett, hogy ő még ennyire észnél bír lenni, mert én már nem tudtam gondolkodni, csak arra koncentráltam, hogy kezdjen már el végre kúrni. Még szerencse, hogy a viszonylag rendszeresnek mondható nemi élet és a balesetek megelőzése miatt már vagy két éve szedek fogamzásgátlót. Megnyugtattam, hogy tablettázom, nem lesz baj, csak jöjjön már végre belém.
Őrjítő lassúsággal hatolt belém, majd amikor teljesen elmerült, megállt. Ezután hasonló lassúsággal kicsúszott, de csak félig, majd egyre gyorsuló sebességgel be és ki. Ezzel nagyon jó helyen és kiváló ütemben dörzsölt, így pillanatokkal később óriásit élveztem. A hatalmas orgazmus hatására összecsuklottam, hirtelen hason feküdtem az ágyon. Ő jött velem, bennem maradt, de csak finoman mozdult, hagyta, hogy átéljem a pillanat gyönyörét. Ritka gyengéd szerető, akinek elsődleges a partnere öröme, pont ezt képzeltem róla, hogy így viselkedik egy nővel.
Miután kicsit pihegtem, tudtam, hogy vele kell foglalkoznom, és akkor még én is kaphatok a jóból. Kézzel masszíroztam zacskóját, pénisze tövét, majd kihúzta és felültem. Hálásan öleltem, majd hátára döntöttem, és tetőtől talpig végigsimogattam. Neki térdhajlata és medencéje tűnt a legérzékenyebbnek, így azokon a helyeken kicsit jobban elidőztem. Nem követelőzött, de mozdulatai finom sürgetésről árulkodtak, szeretett volna ismét felnyársalni és elérni az őt jogosan megillető beteljesülést. Odaguggoltam a farka felé, és kezdtem magamba ereszteni. Először csak a makkját, és úgy köröztem rajta csípőmmel. Ettől odáig volt, sóhajtozott, közben fenekemet markolta. Igyekezett magára húzni, de ellenálltam és csak lassan csúsztam lejjebb. Minden centiméter után akkorákat nyögött, mintha ezernyi apró orgazmusa lenne, pedig a kéjpont még nem jött el. Amikor teljesen ráereszkedtem, megkért, hogy álljak meg egy kicsit, mert ez annyira szuper, hogy még élvezni akarja, nem szeretné, ha vége lenne. Némi csókolózás után szólt, hogy kicsit lenyugodott, úgyhogy folytathatjuk. Nagyon jól kitöltött, én meg mozogtam rajta fel-le, valamint körkörösen. Ez a többirányú mozgás mindkettőnket repített a csúcs felé. Nem tudom, hogy lehet ez, még mindig nem durrant el, ismét én élveztem el. Az összeránduló hüvelyizmok aztán benne is elindították a visszafordíthatatlant, felért a tetőpontra, felakadt a szeme, hörgött, nagy adagokban lövellt puncimba. Fantasztikus volt ez a belső forróság, ezért nem voltam hajlandó leszállni róla. Vagy negyed órát feküdtünk ott mozdulatlanul, kifulladva, boldogan.
A pihenő után felöltöztem, eközben meglepve láttam, hogy már besötétedett. Ő úgy ahogy volt, kikísért, előtte azonban még megkérdezte, hogy megismételhető-e vagy csak egyszeri és megismételhetetlen. Sejtelmesen bizonytalanságban hagytam, meglátjuk, de már tudtam, hogy ez olyan oltári jó volt, hogy egyértelműen lesz folytatás. Hazaérve Anna nem kérdezett semmit, csak sejtelmesen mosolygott, és azt kérte, meséljek. Mondtam, hogy teljesen ki vagyok merülve, zuhanyozom és bedőlök az ágyba, de reggel mindent elmondok.
Az azóta eltelt rövid idő alatt még további három aktust éltünk meg, a kedvéért nem hagytuk ki a szopást és nyalást, volt egy fergeteges zuhany alatti menet is, amit a közös fürdőszobafalon át Anna is élőben hallott, mint utólag kiderült. Ezek is élvezetesek és kielégítőek voltak, de az első volt az igazi. Lehet, hogy a meghódítási vágy hiánya miatt, hiszen megszereztem és ez az izgalom már hiányzik belőle. Azt hiszem leszünk még pár alkalommal együtt, vagy ha belemegy, Balázs helyett vagy mellett lesz egy újabb kisegítőm, ráadásul mindig a közelben.

Tomi: A nevem Tamás, de mindenki Tominak hív. Általános iskolás korom óta tudom, hogy fizikus akarok lenni, most vagyok negyedik éve ezen a szakon. Ha ezt komolyan veszem, akkor sokat kell tanulni, kísérletezni, bár engem inkább az elmélet vonz. Gimis szerelmem ezt három évig viselte el, tovább nem bírta és kidobott. Miután a neki vett lakásban laktunk, értelemszerűen költöznöm kellett.
Egy idegen környéken vettem ki egy kis lakást. Egy idő után feltűnt, hogy a szomszédban lakik két jó csaj, Anna és Bea. Anna arányos testalkatú, fekete hajú, méreten felüli mellekkel. Bea vékony, barna hajú, formás cicik, formás popsi, szerintem minden normális férfiember megdöntené. Én elég zárkózott vagyok, a szakítás óta még inkább. Évfolyamtársak kivételével másokkal nem is kommunikáltam senkivel, ezért volt meglepő, hogy Beáék időnként próbáltak beszélgetést kezdeményezni velem. Ráadásul az áprilisi jó idő beálltával kezdtek úgy öltözni, ahogy az a férfiak kedvére való, kirakták melleiket, Bea pedig előszeretettel vett fel testhez simuló nadrágot vagy szoknyát.
Nekem nyár óta nem volt senkim, lekötött az egyetem, de azért szükségem van a szexuális feszültség levezetésére. Rendszeres vásárlója lettem bizonyos erotikus lapoknak, internetről töltöttem le pornót, erotikus történeteket, és időnként néztem és olvastam ezeket recskázás közben. Ez nem ugyanolyan, mint barátnőmmel volt, egy nedves puncival nem ér fel a kezem. Az utóbbi időben arra lettem figyelmes, hogy kevésbé van szükségem a segédeszközökre, a magazinokban vagy filmekben szereplő nők helyett inkább Annára vagy Beára verem ki, elsősorban Bea feneke indította be a fantáziám. Tudtam, hogy ez úgyis csak vágyálom marad, mert egy ilyen csajnál szóba sem jöhet egy magamfajta, a náluk időnként megforduló fickók mind sportosabbak, izmosabbak nálam.
Pár hete meglepő fordulat történt. Bekopogott hozzám Bea, a tévé távirányítóját hozta megjavíttatni. Ott állt dögös ruhában, fehér felsőben, farmer miniben. Leesett az állam, beinvitáltam. Próbáltam a szerelésre koncentrálni, de észrevettem, hogy nincs rajta melltartó, és elgondolkodtam, hogy bugyi vagy tanga vajon van-e egyáltalán rajta. Így flangál odahaza? Az izgalomtól kiszáradt a szám, hoztam limonádét jégkockával mindkettőnknek. A poharat ide-oda görgette magán, majdnem betette mellei közé is, mindezzel vizes nyomot hagyott magán, amerre járt. Farkam ettől önálló életre kelt, kezdett felállni. Gondolataim elkalandoztak, mi lenne ha megkefélhetném ezt a nőt? Esélytelen volt ugyan, de abban a helyzetben erre vágytam. Ha elkészül a szerkentyű, hazamegy, én biztosan kiverem magamnak.
Egyszer csak egy véletlennek álcázott mozdulattal végigsimított tökömön. Most vagy soha, innen most már el nem megy úgy, hogy el nem ment. Nem vagyok az ilyen szituációkhoz hozzászokva, ezek után mégis úgy gondoltam, megfoghatom a melleit. Régen volt már ilyen a kezemben, nagyszerű érzés, főleg a Beáéi. Lekapta rólam a pólót, ekkor már tudtam, hogy ma nem önkielégítés lesz, hanem legalább egy kiadós petting, és mindez az istennő Beával. Hogy ne csak én legyek félmeztelen, levettem topját, és ott álltak didkói teljes valójukban, megcsókoltam őket, simogattam, majd felkaptam Beát és bevittem a szobámba.
Elég nagy rendetlenség volt ott, de ki számított látogatóra, főleg olyanra, aki az ágyamat is igénybe kívánja venni. Folytattam mellei kényeztetését, amit mellkasa szaporább hullámzása és a kibocsátott hangok szerint nem csináltam rosszul. Később rámült, simogatott és közben levette a nadrágomat. Az egyenlőség jegyében most rajtam volt a sor, levettem szűk kis szoknyáját. Kár érte, szexi volt rajta, de alatta a fekete csipkés bugyi még izgalmasabb. Lehúzás közben csókoltam lábát, ahol értem, és ezt felettébb élvezte, dobálta magát, édesen nyöszörgött, úgy tűnt, a bokájára különösen érzékeny. Bugyin keresztül simogattam nunáját, majd összebújva hemperegtünk.
Nem akartam siettetni, amikor úgy gondolta, eltávolította boxeremet, azt hittem bekapja. Nem tette, ezért kutyapózba állíttattam. Ott volt előttem álmaim formás feneke, ilyen szerintem nincs is, ez csak álom lehet. De meg tudtam érinteni, simogattam azt a feszes popót, ezzel el is lettem volna még jó ideig. Nem szabad csak a saját élvezetemre figyelni, ezért lehúztam a bugyit, az előbb kitapasztalt bokát megint megdolgoztam, meg persze azokat a gyönyörű, hosszú combokat. Már láttam, hogy el-elcsöppen, ezért be akartam nyalni, de nem engedte, követelőzően magába akart irányítani. Eddig csak pettingben reménykedtem, de ezek szerint eddig tartott az előjáték, most már jöhet az igazi szex. Épp az utolsó pillanatban megszólalt bennem a vészcsengő, óvszer kellene. Nekem az nincs, mert minek is lenne, akkor tehát lőttek a dugásnak. Nem baj, legalább kinyalom és ha jól sikerül, akkor talán kapok jutalom szopást. Kérte, hogy hatoljak már belé, szed gyógyszert, nem lesz baba. Kicsit ugyan kételkedtem, de az agyamon köd ült, meg miért is ne hinném el.
Behatoltam hát, szépen lassan, fantasztikusan ölelt körül a lucskos, meleg pina. Amikor elfogytam, megpihentem bent, kiélvezve a helyzetet, majd félig kijöttem, utána ugyanilyen lassan vissza. Ezt párszor megismételtem, de szükség volt a tempó gyorsítására neki is, nekem is. Gyorsuló sebességgel csúszkáltam benne, és egész hamar elérte a csúcspontot, kiáltott, sikoltott, farkam körül pulzált a hüvelye, és összerogyott. Azt hiszem ez a szerencsém, mert különben én is elélveztem volna, amit még nem akartam, így viszont hirtelen arra kellett figyelni, hogy vele maradjak. Nem húztam ki a farkamat, de nem mozogtam tovább, csak nyugtatólag simogattam.
Amikor magához tért, alámnyúlt, golyóimmal játszadozott, simogatta péniszemet. Ennél többre vágytam, és még adni is akartam, ezért felülve jeleztem, hogy máshogyan képzelném el a folytatást. Hátra lökött, egész testemet kezelésbe vette, megtalálta azokat az érzékeny helyeket például a térdemnél, amiket exbarátnőm csak évek alatt. Már nagyon be voltam indulva, eközben ő is új erőre kapott. Gyötrésem közben néha bekalandozott lyukába és apró ujjazásokkal készítette elő saját örömét is. Egyszer, mikor éppen csukott szemmel élveztem játékát, ráereszkedett makkomra. Váratlanul ért, de finom volt érezni a forróságot. Őrjítően körözött, kezemmel épphogy érintve csodálatos fenekét, követtem mozgását. Teljesen belé akartam hatolni, de nem engedett. Ahogyan az előbb én, most ő is csak lassanként engedett beljebb. Mindez az önkívület határáig sodort. Amikor teljesen elmerültem és egész farkamat körülölelte a semmihez nem hasonlítható gyönyörbarlang, meg kellett állni, mivel még tovább szerettem volna húzni ezt az érzést. Addig csókolóztunk, simogattunk, de már egyikünk sem bánta, hogy folytatódhat a menet. Istenien lovagolta meg a farkamat, fél kézzel mellkasomon támaszkodott, bombajó mellei csak úgy ringtak, ő meg nyögve, sikkantásokkal elélvezett. Ez már nekem is sok volt, én is nagyokat nyögtem, hörögve ürítettem belé teljes táramat, majd csak sóhajtozni bírtam, azt sem tudtam, hol vagyok. Hálásan öleltük egymást, hosszú percekig egybeforrva maradtunk, próbáltunk magunkhoz térni. Nem bántam volna, ha itt marad éjszakára, de felöltözött és hazament. Én viszont ahogy voltam, meztelenül dőltem be az ágyba és reggelig már semmire nem emlékszem.
Nem is értem, hogyan bírtam ki közel egy évet nő és női punci nélkül. Azóta párszor még átjött, de már nem kellett ürügy, illetve egyszer én mentem át hozzá, amikor láttam, hogy Anna hazautazott. Őrült jó vele a szex, igazi szexistennő, aki tudja mit akar és azt meg is szerzi, de a partnert sem felejti el megjutalmazni cserébe. Tudom, hogy ebből nem lesz komolyabb kapcsolat, de addig amíg nem jön valaki más, nem bánnám, ha minden maradna így, két ember kielégítik egymás egészséges vágyait, mindkettő nagy örömére.

Leave a Reply