Történetek

Szösszenetek egy család életéből 1. rész

Marynek hívnak, 40 éves vagyok, igen csinos még mindig (mint ahogy azt többen meg is szokták jegyezni). Nem csoda, mert igen sok munkám fekszik benne. A napi esti kocogásokra és a heti egy alkalommal beiktatott edzőtermi látogatásokra gondolok, Barna vállig érő hajú, telt keblű asszony vagyok. 98-as mellbőséggel, 72-es derékbőséggel és 98-as csípőbőséggel megáldva. Melleim igaz, hogy már nem állnak úgy, mint 20-éves koromban, de azért nem is lógnak. Általában csak egy kis nyitott kosaras melltartót szoktam viselni, mert imádom mikor a férfiak szeme megakad a pólóm alól kikandikáló mellbimbóimon amik majdnem átszúrják a vékonyka anyagot. Férjem Tom is nagyon büszkén szokott sétálni velem a városban, dagad a melle, hogy ilyen szép kis asszonykája van, aki után még mindig megfordulnak az utcán a férfiak. Tom 42 éves, 180 cm magas, 10 cm-rel magasabb mint én. Sötétbarna haja van és helyes kis szőrös mellkasa amiben úgy imádok turkálni mikor meglovagolom. Ő középvezető egy kereskedelmi vállalatnál, külön szobával és külön titkárnővel, egész jó fizetéssel.
Így nekem elvileg nem is kellene dolgoznom, de hogy halálra ne unjam magam elvállaltam egy négyórás állást férfi ruhákat, öltönyöket árusító butikban. Sajnos nem mindig volt ez így, fel kellett küzdeni magunkat. Még középiskolás korunkban ismerkedtünk meg, egy iskolában jártunk, de más évfolyamon. Együtt jártunk, de semmi komolyabb dolog nem volt közöttünk, ahogy az akkoriban nem is volt szokás. Az érettségi bulin jöttünk össze úgy igazán az elfogyasztott alkohol hatása miatt rögtön a karjaiban és egy autó hátsó ülésén találtam magam, aminek meg is lett az eredménye kilenc hónap múlva. 19 évesen szültem az első gyermekemet akinek a Steve nevet adtuk. Nem bántam meg a dolgot, de így kimaradt a főiskola, egyetem – amit Tom a munka mellett kellett hogy elvégezzen. Jól bedolgozta magát, egyre emelkedő fizetéssel, így két év után úgy döntöttünk, jöhet a 2. gyerek. Kathy megszületése után úgy éreztem révbe értem, nem hiányzik semmi az életből. Volt egy szerető kedves, jól kereső férjem, aki eltartott, két szép gyerekem, akiknek a nevelésével kellett csak foglalkoznom. Mikor már Kathy is olyan idős korba került, akkor helyezkedtem el.
Steve tisztára az apja, érzéki ajakkal, villogó fehér fogsorral, aki után sok kislány epekedik. Ő most 2-éves az egyik jóhírű egyetemen itt a városban, így még itthon lakik.
Kathy mivel késett 1 évet most végez a gimiben, és tovább akar tanulni. Ha a lányomra nézek mintha csak magamat látnám fiatalkoromban. Igaz hogy a haja szőke, és hegyes kis mellei vannak, de azokkal is ugyanúgy tudja a fiúk tekintetét csalogatni akárcsak az anyukája sajátjával. Mindkettőjüknek volt már kapcsolata az ellenkező nemmel, de komolyabb hosszantartó egyik se volt, pedig Steve karcsú egyforma magas az apjával, és valljuk be, kívánatos sportos testtel, és valószínű termetes mérettel rendelkezett – ahogy a nadrágja kidudorodásán láttam. Hát igen, ebben is az apjára ütött, akinek szerintem legalább húszcentis farka van. Bár még sosem mértem meg, de mikor igazán bennem van, azt hiszem a számon jön ki. Az őrületbe tud vele kergetni. Kathy is elő tudja adni magát, mikor belebújik a szűk farmerjába, csak úgy feszül a fenekén a nadrág, hogy az embernek kedve lenne beleharapni, vagy legalább rácsapni egy jót. Melltartót sose szokott hordani, nem is volt rá szüksége még soha. Elég, ha csak kicsit gyorsabban jár, a cicijei, mint két kis gumilabda ugrálnak a ruha alatt. Mindketten délután öt-hatig szoktak a suliba lenni, és ha nincs egyéb programjuk, sietnek haza, ahol én várom őket, mivel nekem csak kilenctől egyig kell dolgoznom.
Tom teljesen kiszámíthatatlan, Ő akkor érkezik mikor a munkáját elvégezte, ami akár estig, vagy nagyon ritkán éjfélig is eltarthat. Sajnos ez az ára a jó fizetésnek. A viharos fiatalkori napi szeretkezések mára sajnos heti egyszer-kétszeri együttlétre csökkentek, amik panaszkodás nélkül mondhatom, hogy még mindig 2-3 orgazmust okoznak. Imádok szeretkezni a férjemmel, imádom azt a hatalmas szerszámát, ha csak hozzám ér bevadulok, teljesen elvesztem az önkontrolomat, és mocskos szavakkal biztatom mégnagyobb teljesítményre. Valószínű, sőt biztos, hogy ilyen szavakat a mindennapi életben soha nem használnék, de ki tudja megállni mikor egy nagy vértől duzzadó, kőkemény szerszám csúszkál a puncijában vagy éppen a számban érzem a hatalmas makkot, amiből az az isteni nedű spriccel ki, aminek az izét úgy imádom. Sose gondoltam volna, hogy ennyire rá lehet szokni. Szabályszerűen függővé váltam. Ha nem kapom meg legalább hetente az adagomat, addig ügyeskedek, míg Tomot rá nem veszem egy újabb szeretkezésre. Na akkor aztán csak az lehet, amit én akarok. Tom hibája az egész, ha nem erőszakoskodik fiatal házasként, hogy próbáljam ki, most nem tartanánk itt. Mikor viccesen a szemére vetem a dolgot, szabadkozik ugyan, de látom rajta, hogy nagyon is szereti mikor lenyelem a spermáját, ami bőségesen szokott előtörni belőle. Nem tudom hogy csinálja, de rengeteg szokott lenni, néha nem is tudom lenyelni mindet egyszerre, csak folyik kifele a számon, le az államon, végig a melleimen, Ilyenkor nagy örömmel kenem szét az ágaskodó bimbóimon. Ezek az együttlétek sajnos csak késő este jönnek össze általában, mikor a gyerekeim vagy nincsenek itthon, vagy már alszanak. Amúgy hétköznapjaim elég egyformán telnek. Reggel a gyerekek előtt kelek, megcsinálom a reggelit, elvinnivalót készítek nekik és a férjemnek, majd meló, utána bevásárlás, főzés, futás, TV, alvás és kezdődik minden elölről.

Az egyik nap munkából hazafelé menet azon gondolkoztam, milyen finom kajával lephetném meg családomat, de aztán elhessegettem a gondolatot, lesz még rá idő jelszóval, úgyhogy beálltam a garázsba és felmentem a lakásba. Itt azért meg kell, hogy jegyezzem a házunk egy eltolt szintes épület, a garázs egy fél szinttel lejjebb van a tényleges lakás alatt, ami alatt pince is van. Szóval lakás földszintje: nappali, nagy kanapéval hiper-super lcd 100 cm-es tv-vel DVD lejátszó, 5. 1-es Hi-Fi-vel (ami nekem nem sokat mond, de Tom ragaszkodott hozzá, mert hogy azzal milyen térhatású a hang. Hát legyen, ha Őt ez feldobja. ) Szóval a mai technológia csúcsa felsorakoztatva – állítólag. Van még egy-két kiegészítő bútor úgymint dohányzóasztal könyves szekrény satöbbi, konyha, természetesen a munkámat megkönnyítendő mindenféle elektromos kütyükkel, ami egy légtérbe van a nappalival. Van még fürdőszoba káddal, külön WC, előszoba stb. Az emeleten vannak a hálószobák, nekem és Tomnak egy, a gyerekeknek külön-külön. A gyerekeknek számítógép internettel és mindegyikbe van TV kábellel is, ami az úgynevezett felnőtt csatornákat is fogja (Tommal néztük már párszor) Hogy a gyerekek szokták-e nézni nem tudom, dehát már felnőttek, nem éreztem szükségét, hogy tiltsam nekik. Van 1 előszobaszerűség, amiből az összes többi helyiség nyílik, és van 1 fürdőszoba tusolóval. Szóval fel a lakásba, ordítozok:

– Sziasztok, itthon vagyok!

Aztán gondolkoztam, hiszen még csak fél kettő körül lehet, úgyhogy senki nincs itthon. Na jó, akkor előrébb hozzuk az esti kocogást, más dolgom úgysincs egyelőre. Felmentem az emeletre a gardróbból kivettem az edzőruhát. Vetkőzés közben megláttam magam a tükörben. Az alulról melltartóval alátámasztott melleim, karcsú derekam, tangával fedett borotvált puncim, ami még női szemmel is kiváló minősítést kapnának. Puncimat Tom kérésére fazonra borotváltam, csupaszon hagyva a szemérem ajkakat, és csak a vénuszdomb felett hagyva meg egy kis pamacs csíkot. Csak úgy mentem bele, megmondtam Tom-nak is, ha ő is fazonra igazítja a dzsungelt a lába között. Megtette, és így még nagyobbnak tűnik az amúgy se kicsi farka. Amint ezeket végiggondoltam, éreztem, hogy elkezdett bizseregni a punci. Tom nagy farkára gondolva végigsimítottam melleimet, a barna mellbimbóudvarral körülvett bimbóimat. Az érintésre a bimbók megkeményedtek, ágaskodni kezdtek. Minden egyes simításra egyre jobban kiemelkedtek. Nem bírtam megállni, két ujjam közé fogtam, elkezdtem morzsolgatni, dörzsölgetni őket. Ha Tom most itt lenne- gondoltam. De nincs itt, így megemeltem melleimet, számba vettem az egyik, majd a másik bimbót, és felváltva kezdtem el szopni őket. Szemeimet behunyva élveztem a saját szoptatásomat, majd egyik kezemmel benyúltam a csipkés szélű, vékony kis tangabugyimba, ahol már türelmetlenül várta a csiklóm a simogatást. A mutató és gyűrűs ujjammal szétnyitottam a punciajkakat majd a középső ujjammal megkerestem a csiklómat, ami már rendesen meg volt duzzadva, így igazán nem is kellett keresni, mert rögtön rátalált az ujjam. Elkezdtem simogatni, egyre erősebben dörzsöltem, miközben az egyik bimbómat szívtam, nyalogattam. A másik vörösen ágaskodott az ég felé kényeztetésre várva. Számbavettem azt is, és ha lehet még erősebben kezdtem szívni. Majd egyik ujjamat bedugtam a már lucskos faszra éhező puncimba. Egyre gyorsabban kezdtem el magamat ujjazni, bedugtam a második ujjamat is a forró egyre táguló pinámba.
– Nem ez még nem elég gondoltam zihálva, bemegyek a hálóba a pár évvel ezelőtt vásárolt műfaszért, de a lábaim nem bírtak mozdulni, így következett a harmadik, és utána a negyedik ujjam. Már négy ujjal basztam magam, pinám egyre lucskosabb lett, melleim már szinte fájtak a harapdálástól, szívástól. A nedveim folytak le a combomon, és én négy ujjal egyre beljebb és egyre gyorsabban basztam magamat. Térdemet felraktam a mosdóra, hogy minél mélyebben hatolhassak zaftos, létől tocsogó pinámba. Fejemet hátravetve zilálva élveztem a négy ujjamtól, és már csak egy hajszál választott el attól, hogy egész kezemet magamba nyomjam, mikor éreztem a vég bekövetkeztét. Éreztem a fejemből elinduló kéjhullám hogyan fut végig a gerincemen, hogy aztán a hüvelyembe hatalmas élvezetté alakuljon. Pinám belső fala görcsösen összerándult, rátapadt ujjaimra és mintha egy fasz járna bennem próbálta az életet adó ondót kisajtolni belőlük. A pihés szőrök felálltak a karomon, lábaimon, és remegni kezdett mindenem. Markom telelett orgazmusom eredményével, és ujjaim között folyt ki a bugyimba, és onnan a szélén le combjaimon a drága nedű amit Tom annyi élvezettel szokott pinámból kiszürcsölni. Ennyire bőséges kéjlevet nagyon ritkán tudok produkálni. Vajon milyen íze lehet? Ha férjem spermáját lenyelem, sőt szeretem miért undorodnék saját magamtól? Kezemet a számhoz emeltem és nyelvem hegyét beledugtam saját nedvembe.
– Nem is rossz gondoltam, majd elkezdtem lenyalni kezemről a ragacsos folyadékot. A ferromonok megtették hatásukat, és majdnem újra kezdtem a maszturbálást, mikor lentről hallottam, hogy csapódik az ajtó.

– Szia anya – hallottam Steve hangját lentről.

Gyorsan felhúztam átázott bugyimat nedves puncimra, combjaimon szétkentem nedveimet, úgyis megyek kocogni, majd utána lezuhanyozok. Magamra kaptam a pólómat és az edzőruhát és siettem lefelé.

– Szia kicsim – üdvözöltem Stevet. Hogy telt a napod?
– Semmi különös – volt a válasz. Mi van enni?
– Jaj drágám még nem voltam a boltba, és most futni készülök. Megtudod várni, míg megcsinálom?
– No promblem, nem vagyok nagyon éhes, majd addig nassolok valamit.
– Édes vagy. Na megyek is, minél hamarabb végezzek. Puszi.

Elkezdtem a szokásos köröket. Imádtam mikor a férfiak akik velem szembe futottak hirtelen irányt változtatva elkezdtek követni. Volt aki megelégedett formás fenekem látványával, és hosszú ideig csak mögöttem futott, volt aki merészebb volt és mellémérve melleimre tapadt szemmel, lihegve próbált beszédbe elegyedni velem. Azonban egy két szóváltás után gyorsítottam a tempón és otthagytam őket. Ma még a szokottnál is gyorsabban tettem meg a napi távot, hisz még dolgom volt. Hazaérve azonnal az emeletre mentem, ahol Stevet a számítógépe előtt találtam. Valami filmet nézet, amit gyorsan ki is kapcsolt ahogy benyitottam.

– Na már itt is vagyok – mondtam. Remélem nem haltál még éhen? Mit néztél?
– Semmi különös, csak egy amatőr felvétel volt – dadogta.
– OK, akkor most gyorsan lezuhanyozok és elmegyek a szupermarketbe valami kaját venni. Van valami kívánságod, valami amit szívesen ennél?
– Nem, nincs – dünnyögte, és visszafordult a gépe felé.

Bementem a fürdőszobába, és kezdtem levetkőzni. Zokni, nadrág, póló és végül a kéjnedveimtől még mindig nedves bugyi mind a szennyeskosárba landolt. Beálltam a zuhany alá, és engedtem magamra a langyos, frissítő vizet. A folyékony szappant élvezettel kentem a testemre. A nyakamnál kezdtem és haladtam lefelé a karomra majd a melleimre kentem. Eszembe jutott Tommal való utolsó szeretkezésünk, amikor a mellemre élvezett, és én beledörzsöltem a bőrömbe a spermáját. Most hasonló volt az élmény és bimbóim kezdtek megmerevedni. Gyorsan elhessegettem a gondolatot és folytattam mosakodást a hasammal, puncimmal és fenekemmel. A szappan a dörzsölés hatására habzani kezdett, ami megint csak a múltkori akciót juttatta eszembe. Így gyorsan lemostam a testem, még mielőtt újra felizgulok és megint maszturbálni nem kezdek. Gyorsan de alaposan szárazra dörzsöltem a testem és magamra kaptam egy tiszta bugyit, melltartót, és könnyű kis nyári ruhát. Mivel még csak augusztus vége volt, kellemes langyos szellő fújdogált. Imádtam az ilyen időt, mikor a szellő átfúj az ember lányának a lába között, megcsiklandozva a combjai belső felén a pihéket. Most meg amúgy is kocsival megyek, így nem kell nagyon kiöltöznöm.

– Mentem bevásárolni – ordítottam lentől, de válasz nem jött úgyhogy beültem az autóba és irány a market. Körülbelül 1 órát töltöttem el bevásárlással, mert nem kész listával jöttem, mindent ötletszerűen vásároltam. Végül a csirkemell mellett döntöttem és vettem hozzá rengeteg zöldséget köretnek. Volt köztük bébikukorica, bambuszrügy, gyömbér, egy üveg bor a vacsi mellé, stb. Valami gyors könnyű kínai kaját ütök belőle össze – gondoltam.
Hazafelé azon gondolkoztam, hogy remélem Tom ma hamar hazaér és a további akciókra éhes puncimat lerendezi. A garázsba érve, csak nagy nehezen tudtam összeszedni a rengeteg szatyrot és papírzacskót amibe vásároltam. Jöhetne Steve segíteni – morogtam magamban. Nem igaz ez a gyerek ha belefelejtkezik valamibe akkor se lát se hall. Hogyhogy nem hallotta meg az autómat? Na mindegy, már legalább a konyhába vagyok. Mindent ledobtam az asztalra, majd elpakolok, csak felmegyek átöltözni itthoni ruhába. Stevet még mindig a gépe előtt találtam, szerintem ugyanazt a filmet nézte mint mikor elmentem bevásárolni, vagy valami nagyon hasonlót. Nem nagyon láttam mert a feje félig eltakarta a monitort. Háttal ült nekem és az ölébe matatott valamivel.

– Szia nagyfiú – köszöntem rá újból. Összerezzent és gyorsan kikapcsolta a monitort.
– Anya máris itt? – kérdezte, de nem fordult meg.
– Sőt, a kaja is mindjárt kész lesz, csak átöltözök itthoni ruhába.

Bementem a fürdőszobába és előszedtem itthoni ruhámat, ami elég rövid volt ugyan, csak combközépig ért, és a melleim közé is szabad belátást engedett, de úgyse volt itthon senki (csak Steve, ő is a saját szobájába). Ilyen szép időben a főzéshez a párában nem kell nagyestélyi dünnyögtem csak úgy magamnak. A bugyi és melltartó maradt, két kis könnyű darab, nem sok vizet zavar.

– A konyhába leszek szóltam be menet közben Stevenek.
– Ok míg nincs kész a kaja addig én is letusolok. Jaaa anya amúgy telefonált Kathy, hogy ma nem jön haza, mert az egyik barátnőjével – mondta a nevét ugyan, de már elfelejtettem – mennek valami buliba, így ott fog enni, és ott is alszik.
– Na egy zavaró tényezővel kevesebb – gondoltam kajánul magamban.

Elkezdtem elpakolni a vásárolt cuccokat, közben kezembe akadt a bor is, amit a vacsihoz vettem. Nem vagyok valami nagy borszakértő, de úgy gondoltam, hogy a könnyű csirkéhez valami erősebb, testesebb bor dukál. Igy egy édes vörös bor volt a választásom. Hogy jó-e na azt mindjárt eldöntöm – kuncogtam, és már nyúltam is a dugóhúzóért. Az első pohár után megállapítottam, hogy nagyon jó választás volt. Édes, női szájnak való magát itató bort találtam. Miközben elpakoltam és előkészítettem a csirkét töltöttem még egy pohárkával, és mert kellemes bizsergést éreztem az ízlelőbimbóimon rögtön fel is hajtottam. A francba, elfelejtettem megkérdezni Stevet hogyan készítsem el a csirkét szecsuánis, csípős, vagy esetleg édes-savanyú, vagy pikáns legyen? Pedig akkor még nem is ittam. Na mindegy felszaladok megkérdezni – döntöttel el magamban.
Steve már nem volt a szobájába, de bekapcsolva felejtette a monitorát, amin már megint az a film ment. Közelebb mentem és döbbenten láttam, hogy én vagyok rajta a délutáni masztizos akcióm közben. Hát ez meg hogy lehet? A döbbenettől nem tudtam mit csináljak, megmozdulni sem tudtam, csak álltam és figyeltem magam ahogy 4 ujjal nyúlkálok saját magamban. Láttam kívülről saját orgazmusom. Nem mondom hogy nem volt izgató, de azért mégiscsak sok, hogy a saját fiam így kilessen engem, és egyáltalán hogyan csinálta ? Amint egy kicsit magamhoz tértem, elindultam a fürdőszoba felé, hogy kérdőre vonjam Stevet. Na itt jött a második döbbenet. A fürdőszobaajtó nem volt bezárva, csak behajtva, és ahogy beláttam Steve félig háttal nekem térdig letolt gatyával állt a fürdőszobában, egyik kezében mereven ágaskodott szerszáma, ami mint sejtettem is nem volt egy kis darab. Talán még az apja farkánál is nagyobb lehetett, ahogy megtudtam saccolni. Dolgozta is rendesen, húzogatta rajta a bőrt, miközben becsukott szemmel a másik kezében lévő délutáni nedves bugyimat dugta az orra alá.
A bugyim illata teljesen beindíthatta, mert az orrától levitte a szájához, és elkezdte nyalogatni a női nedvektől még mindig nedves láb közötti részt. A látványtól nem tudtam, mit csináljak. Szóljak rá, ijesszem meg, vagy csendesen vonuljak vissza? Egy biztos, hogy nem hagyott a látvány engem se hidegen. Az elfogyasztott bortól bátrabb lettem, és elhatároztam, kivárom a végét, és csak utána osonok vissza a konyhába. Közben Steve keményen gyűrte a szerszámát, a vérrel teli makk lilásan pompázott a farka végén, miközben gyorsan verte magának, és zihálva, lihegve felváltva szagolgatta és nyalta bugyimat. Kezdtem beindulni farkának látványától, felhúztam a ruhámat, hogy hozzáférjek a bugyimhoz, amit félrehúzva a pinámat kezdtem simogatni. Istenem csak egyszer add, hogy ezt a csodálatos fiatal erős faszt magamba érezhessem – gondoltam megkeményedett csiklómat dörzsölgetve. Két ujjamat újra és újra hüvelyembe mélyesztve maszturbáltam miközben fiam faszát néztem. Milyen csodálatos lehet, ahogy ez a kemény fasz szétfeszíti pinám bejáratát és nedves, baszásra váró barlangomba hatol. Igen ezt akarom, azt akarom hogy ez a hatalmas lilafejű kemény fasz ki-be járjon a pinámba, spriccelje tele ondóval, ahhh ez az mééééég… méééég!!!!! Lecsuktam a szemeimet és a fiam faszára gondolva élveztem el. Nem tudom, meddig tartott az orgazmusom – ma már másodszor – de a szememet kinyitva azt láttam, hogy Steve mereven bámul rám, miközben megpróbálja elrejteni bugyimat és farkát.

Már megint nem tudtam csendesen magamban elélvezni. A helyzet visszájára fordult, én akartam megszégyeníteni Stevet, és én kerültem ebbe a furcsa helyzetbe. Szégyenemben gyorsan a szobánkba futottam és leültem az ágyra gondolkozni. Most hogy mondjam meg neki, hogy nem helyes, ha kilesi az anyját, mikor az anyja az ő faszára gondolva élvez el, ráadásul fia szeme láttára. Ahogy ezeken gondolkoztam, halkan nyílt az ajtó és Steve dugta be a fejét. Bejöhetek – kérdezte. Én csak némán bólintottam. Farka már nem volt a merev, de a gyatyája dudorodásán láttam, hogy nem is lankant le egészen. Eléggé feltünően kitüremkedett, meg is akadt a szemem rajta, amit Steve észre is vett. Gyorsan elkaptam a tekintetemet.

– Anya én nagyon szégyellem magam – mondta miközben leült mellém az ágyra.
– Szégyelheted is magad – mondtam miközben arra gondoltam, hogy hogyan szégyellem én magamat azért, hogy rajtakapott. Hogy csináltad azt a felvételt ami a gépeden van?
– A múltkor vettem egy webkamerát, amit titokban felszereltem a fürdőszobában.
– Te az egész családot kilested?
– Na nem az egészet, csak Kathyt és téged – próbált meg viccelődni.
– Most nem vagyok vevő a humorodra – torkoltam le. Mégis hogyan gondoltad ezt?
– Nézd én már régen nem csak úgy nézek rád mint anyára, hanem mint NŐ-re, a nagybetűs nőre. Minden kapcsolatomban olyan nőt kerestem mint te vagy. Minden nőt hozzád hasonlítok, de egyik se érhet a nyomodba. Ezért nem is tartanak a kapcsolataim sokáig. Imádom azt a formás tested, a telt, nőies melleidet, a kerek kemény fenekedet – mondta és átölelte a derekamat.

Nagyon jól esett amit mondott, belül büszke voltam magamra, azért megpróbáltam kibújni az ölelésből, de szorosan tartott, és még közelebb húzott magához.

– Anya kívánlak nagyon, szeretném a melleidet a kezembe tartani, nyakad csókolgatni, tested minden porcikáját kényeztetni, feneked simogatni, pinádat kinyalni és jól megbaszni – mondta, és egyik kezét
lecsúsztatta a mellemre, míg a másikkal combjaimat simogatta. Szájával rátapadt a nyakamra, és én éreztem hogyan gyengül az ellenállásom. Jézusom – gondoltam, ha ezeket mind beváltja akkor teljesül a fél órával ezelötti vágyam és magamba érezhetem fiam faszát. Még megpróbáltam egy erőtlen kisérletet. Nem szabad, ne tedd ezt velem – mondtam, közben azt gondoltam: Igen Steve gyere basszál meg, mikor érezhetem már kökemény faszodat a számban és a pinámban.
Közben hanyat döntött az ágyon és nyakamat csókolgatva gombolta ki ruhámat. Elöbukkanó melleimra hajolt és szájába vette bimbómat. Nyelvével körbenyalta bimbóudvart, majd gyengéden a fogai közé vette megduzzadt bimbómat. Egyik kezemmel a mellem alá nyúltam, megemeltem, hogy jobban hozzáférjen, a másikkal a fejét simogattam, és enyhén nyomtam mellemre. Igen Steve szopd meg anya mellét, izgasd fel minnél jobban. Harapdál meg a bimbóimat, ez az, csináld fiam. Farka az oldalamnak feszült és örömmel tapasztaltam hogy még mindig nő. Elengedtem mellemet és megfogtam a farkát a nadrágon keresztül. Mit is mondjak? Ekkora hatalmas faszt életembe nem fogtam még. Most már biztos voltam benne, hogy nagyobb mint Tomé. De eltolta a kezemet és a mellem szopásáról áttért a hasam puszilgatására. Apró kis puszikkal haladt lefelé a puncim felé. Alig vártam, hogy szájával elérje csiklómat. Ekkor felhúztam lábaimat, jó szélesre tárva azokat megmutattam még bugyival takart pinámat. Steve lecsusszant az ágyról és elé térdelt, fenekemet megfogva kihúzott az ágy szélére, hogy puncim könnyen elérhető legyen. Lábaimat a vállára raktam, és úgy szétterpesztettem combjaimat hogy az már szinte fájt. Vártam, hogy Steve rábukik a puncimra, de ő a térdemtöl kezdve felváltva puszilta, nyalogatta, harapdálta hol az egyik, hol a másik combom belső felületét. Egyre közelebb került pinámhoz, amit már magamon kivűl vártam. Bugyimon keresztül kezdte puszilgatni, gyengéden a fogaival harapdálni. Pinám egyre jobban benedvesedett, bugyim a nyálától és a nedveimtől átázott.
– Ahh igen, ez nagyon jó, nyald ki a anya pináját – könyörögtem neki. Kérlek dugd nyelvedet anyád pinájába. Szeretném érezni ahogy nyelveddel izgatod anya pináját. Csináld kérlek mert megőrülök. Érezni akarlak a lábam között, basszál meg a nyelveddel. Steve félrehúzta a bugyimat és végre rátapadt lucskos pinámra. Először a nagyajkakat puszilta körbe, majd a kisajkak kerültek sorra. Mikor széthúzta őket és belenyalt a pinámba már hörögve dobáltam magam. Gyere Steve, kérlek ne várakoztasd meg anyádat, baszd meg jól anya lucskos pináját. De Steve egyelőre a csiklómat vette kezelésbe. Szájába vette, megszívta, majd a fogai között morzsolgatta. Kiengedte szájából, aprókat liheget rá, majd kezdte az egészet elölről. Ekkor élveztem el először. Elöntött a meleg, hüvelyem, méhem görcsbe rándult, kezemmel a fejét szorosan a pinámhoz nyomtam és másodpercekig csak élveztem. Stevenek erővel kellett a fejéről lefejtenie a kezemet, mert majdnem megfulladt. Éreztem, hogy a pinámból szivárog nedvem, Steve rábukott és felnyalta az egészet. Gyere, nem akarom, hogy te is kimaradj a jóból. Szopni akarok, szeretném a fiam nagy faszát a számba érezni – mondtam. Gyere kicsim, hagy szopjam meg azt a drága nagy faszodat, már nagyon kivánom, érezni akarom az én nagy fiam ízét.

Steve a fejem mellé térdelt és számba adta azt az gyönyörű nagy faszát. Úgy helyezkedett, hogy közben egyik kezének két ujjával széthúzta pinámat, középső ujjával pedig a tüzes csiklómat ingerelte. Másik kezével megfogta a fejem és szabályosan ráhúzta a faszára. Fuldokolva nyeltem a hatalmas szerszámot, miközben altestem vonaglott az izgatástól.

– Gyerünk anya szopd a fiad faszát – hallottam valahonnan egész távolról, de örömmel teljesítettem. Kihúzta a számból az annyira áhított farkat, és a számat kezdte el vele körbe dörzsölni. A lilás fejű fasz körbejárta a számat, beleütközött az orromba, majd tolakodóan hatolt a számba ismét. Egyik kezemmel megfogtam a beton keménységű faszt és a számból ki sem véve elkezdtem verni. A másik kezemmel a két feszes golyót morzsolgattam.
– Ez az, verd bele a szádba, nagyon jól csinálod anya – hörögte Steve. Szopd jó keményre a faszomat, hagy tudjam jól megbaszni azt gyönyörű lucskos pinádat. Imádom azt szép kerek melleidet, szeretném látni milyen mikor folyik rajta a geci. Ahhh ez igen, ezt szeretem mondta miközben a faszát a számból kivéve nyalogattam körbe. A hatalmas makkal kezdtem, körbenyaltam, majd az egyik golyóját vettem a számba és óvatosan, de határozottan szívni kezdtem.
Tojása kitöltötte az egész számat, de én még többet akartam. Nagyra tátottam a számat, és a másik golyót is a számba erőszakoltam. Mikor már majdnem megfulladtam, óvatosan kiengedtem őket fogságukból és újra neki álltam a hatalmas fasz verésének. Láttam, hogy már a cseppek már megjelentek a makk hegyén, ezért lassítottam a tempón egy kicsit és nyelvem hegyével lenyaltam az előváladékot. A makkot megszorítottam egy kicsit, igy a nyilása kinyilt, és én örömmel próbáltam a nyelvem beledugni.
– Kicsim gyere élvezz anya szájába, szeretném érezni a gecid ízét, szeretném lenyelni az összes spermádat, kérleg spricceld tele anyád száját – hallottam a hangomat, de mintha nem is én mondtam volna. Az agyam már nem müködött, az összes vér az altestembe áramlott, föleg, hogy Steve már a harmadik ujját dugta a vérbő pinámba.
– Gyere anya, állj négykézlábra, hagy basszam meg már végre ezt a csodás pinát.
Én rögtön teljesítettem kérését, kutyapózba kezdett el baszni az a drága nagyfaszú fiam. Először csak a makkot vezette végig szeméremajkaim között le és fel, nedveimmel síkosítva a szerszámát. Két kezével megfogta fenekem félgömjeit és úgy széthúzta őket, hogy azt hittem szétszakadok, de nem bántam, csak basszon már meg végre. Lassan bevezette a makkját, majd kihúzta, aztán újra be és újra ki. Már extázisban voltam a vágytól
– Steve, édesem baszd meg anyádat, baszd szét ezt a tüzelő szukát.
Végre, bevágta a farkát a vágytól lucskos pinámba, egészen a méhemig ért a makkja, méhszájamat döfködte hegye, golyói csiklómat verdesték, és előttem kezdett minden elsötétedni a kéjtöl.
– Ez az kicsim, nagyon jó, mééég… méééég basszál, tedd magadévá anyád tüzelő pináját. Spicceld tele gecivel anyádat, kérlek tölts fel teljesen. Akaroooom… akarooom, az összes ondódat lödd belém… ahhhhh, igeeeeen
– Isteni vagy anya, nefélj megkapod az adagodat, szétfogom kefélni azt a gyönyörű pinádat. Ahhhhh, most, anya most spiccelek beléd.

Egyszerre élveztünk el a fiammal, éreztem ahogy farkát tövig belémnyomja, pumpálni kezdi belém az ondót. Hüvelyizmaimat megfeszítve próbáltam az utolsó cseppet is kisajtolni a faszából. Minketten lihegtünk a kimerítő akciótól, de megért. Steve lassan kihúzta faszát szétbaszott puncimból, és én az oldalamra döltem, mert éreztem, hogy lassan kezd folyni kifelé belőlem a sperma. De az eredmény igy se lett jobb, mert most a combomon kezdett folyni. Igy hanyat feküdtem, combjaimat széttártam és kezemet lüktető pinámra szorítottam.

– Gyere ide kedvesem, hagy tisztítsam le ezt a drága szerszámot – mondtam, és Steve újra a fejemhez térdelt. Farkából még szivárgott a geci, és teljes hosszában habos sperma borította. Kéjesen a számhoz húztam lankadófélben lévő szerszámát, és ahogy ő csinálta, szétkentem a számon körbe ami még jött belőle, majd megfogtam a tövét, és elkezdtem a kezemmel kifejni belőle a maradékot, amit aztán ujracsak a számra kentem. Közben a puncimból kifolyó spermát próbáltam a kezemmel visszatartani, de szivárgot az ujjaim között, lassan folyt végig az ánuszomon, egészen izgató érzést keltve bennem. A fiam ondója a lepedőn a fenékvágatomnál kis tócsába gyült össze. Benyúltam a keféléstől vöröslő pinámba és két ujjal amennyi spermát csak tudtam számhoz vittem és lenyaltam ujjaimról. Mintha kikanalaznám fiam spermáját ujjaimmal magamból, próbáltam mégegyszer minnél többet a számba juttatni.

Ekkor szólalt meg a telefon. Biztos Tom az gondoltam, mert ilyen időben szokott rám csörögni. Az ágy melletti kagylóért nyúltam és a fiam gecijétöl síkos számhoz emeltem.

– Szia Mary – hallottam Tom hangját. Mit csinálsz?
– Éppen csinálom a vacsorádat, mindjárt kész – hazudtam.
– Szivem egy kicsit később érek ma haza, kb 2 óra múlva, ne várj meg vele. Egyél nyugodtan.
– Áááá én most éppen tele vagyok, most kaptam be valamit – mondtam kétértelműen, és magamban mosolyogtam. Mindennap szivesen elviselnék egy ilyen vacsorát – gondoltam.
– Akkor jó, később találkozunk – búcsúzott el.

Ideje rendbeszedni magam gondoltam, mert a sperma már rászáradt a számra, a puncimból meg mintha patakokba folyna. Adtam Steve fejére egy puszit és bevonultam a fürdőszobába. Megmostam a számat, és a puncimat megtöröltem vagy három papírzsebkendővel, mivel szerintem legalább fél liter ondó folyt ki belőlem. Tusolás későbbre halasztva, először Tomnak kell a vacsit csinálni, ha már azt hazudtam. Bugyi nem kell, nem koszoljuk össze, vissza a könnyű kis itthoni ruha és irány a konyha. Lefelé menet még beszóltam Stevenek, hogy zuhanyozzon le.

A konyhában minden a feje tetején állt, hiszen nem volt időm elpakolni semmit. Nekikezdtem hát, megpucoltam a zöldségeket, feldaraboltam a csirkemellet – de azt még mindig nem tudtam meg, hogy hogyan készítsem el. Viszont megtudtam, hogy a fiamnak mekkora hatalmas farka van, és milyen jól bánik vele a puncimba. Mosolyogva, és elégetten gondoltam vissza az előző óra eseményeire. Steve megkapta amire olyan régen vágyott, és valljuk be én is olyat kaptam, amilyet ezelőtt soha. Reménykedtem, hogy nem ez volt az utolsó, merthát mégcsak másodéves. Még van legalább 3 éve az egyetemből, és addig itthon fog lakni. Közben hallottam a víz csobogását az emeletről. Steve most mossa azt csodálatos szerszámát – gondoltam magamba.
Odaraktam a zöldségeket párolni, a rizst főni, és letakarítottam a konyhaasztalt a zöldség maradványoktól. Éppen végeztem, és ujabb pohár bort öntöttem magamnak, mikor megjelent Steve egy szál törölközőben, ami a dereka köré volt csavarva. Haja meg vizes, férfiasan összeborzolva, kissé a szemébe lógott. Felsőtestén vizcseppek szaladgáltak lefelé, két izmos melle között csillogott a nedves szőre. A törölköző alatt dudorodott vágyam kielégítője. Hozzám lépett, a nyalkam és vállam közé csókolt én a kis bozontos mellkasát simogattam végig.

– Kérsz egy pohár bort? – kérdetem, és megfordultam az asztal felé, hogy töltsek.
– Inkább mást kérnék – szólt, és a hátam mögé lépve a combjaim közé nyúlt megfogva a spermájától meg mindig lucskos puncimat.
– Imádom azt kis gecis pinádat – lihegte a nyakamba. Éreztem ahogy farka a fenekemnek feszűl, és elkezd dagadni. Szememet becsuktam, és éreztem, hogy újra elvesztem. Fenekemmel kicsi hátrébb toltam. Felsőtestemmel ráfeküdtem az asztalra, melleimet az asztallapnak nyomtam. Lábaimat nagy terpeszbe raktam, hogy minnél jobban hozzáférjen izzó barlangomhoz. Mindkét kezemmel hátranyúltam, ruhámat felhúztam derekamig, két kézzel megfogva fenekemet széthúztam, és boldogan kínáltam fel neki nedveitől tocsogó pinámat.