Történetek

Testvéri szeretet

Tavaly nyáron a szüleim kettesben mentek el nyaralni, mivel nekem is és a bátyámnak is, Levinek más elfoglaltságunk volt. Ketten maradtunk otthon. Nagyon jóban voltunk mindig, ezért tudták a szüleim hogy nem lesz gond.
Nagyon helyes fiú, az összes barátnőm bele van zúgva. Egyik reggel fura dolog történt velünk. Levi a teraszon ült és a horgászbotját szerelgette, mert azt tervezte, hogy lemegy a tóhoz, én pedig napozni készültem. Felvettem a fürdőrucimat és kimentem hozzá a teraszra. Amint kiléptem, éreztem, hogy valahogy most másként néz rám, mint szokott. Odaléptem hozzá, és megsimogattam a vállát. Erre ő egy hirtelen mozdulattal az ölébe rántott, majd megcsókolt. Nagyon megijedtem, mert még sohasem tett ilyet, és nem tudtam hogy helyes e. Csókja olyan édes volt mint a méz, egyszerűen nem tudtam neki ellenállni.
Engedtem a csábításnak, és hagytam, hogy a vágy magával sodorjon. Lehámozta rólam a fürdőruha felsőmet és az egyre jobban keményedő mellbimbómat kezdte el csókolgatni.
Először csak gyengéden nyalogatta, majd fogai közé szorította és morzsolgatni kezdte. Ez annyira jó volt, hogy halk sikoly hagyta el ajkamat. Mikor már teljesen fel voltam izgulva, Levi lecsúszott a széken, levette rólam az alsómat, majd fölé guggoltam és nyalni kezdte lucskos puncimat mint egy kiéhezett kutya. Remegtem az élvezettől. Forró nyelvével először apró köröket írt le a csiklóm körül, majd nedves barlangomba dugta és játszadozni kezdett bennem. Miközben belülről nyalt ujjait a duzzadó csiklómon táncoltatta.
Már majdnem elélveztem, amikor kicsúszott alólam megfordított, megragadta a csípőmet és egy erőteljes mozdulattal belémvágta kőkemény farkát. Az érzéstől egy nagyot sikoltottam. Levi egyre mélyebbre nyomta belém férfiasságát. Éreztem ahogy egyre jobban elönt a kéj, ezért kértem hogy még gyorsabban csinálja. Nem is kellett neki kétszer mondani. Nem is kellett több, izmaim vad táncba kezdtek, majd remegni kezdtek, majd egy hatalmas sikoly kíséretében el is élveztem. Levinek sem kellett már több ő is másodpercek múlva belém lövellte forró magjait.
Nagyon furcsa egy nap volt. Nem nagyon mertünk utána egymáshoz szólni. Este megtört a jég és megbeszéltük, hogy nem csinálunk belőle nagy ügyet, és ha máskor is megkívánjuk egymást nem fojtjuk vissza….
[Történet]

Leave a Reply