Titkárnőből rabszolga 1. rész

Amikor reggel kinyitottam a szememet, pontosan tudtam, hogy bár a döntésem határozott és végleges, azért bele fog szakadni a szívem. Látszólag csupán arról volt szó, hogy felmondok a munkahelyemen – ez azonban egyben azt is jelentette, hogy véget vetek annak az őrült, és egyre kilátástalanabb kapcsolatnak, ami a főnökömhöz fűz.
Valamivel több, mint egy éve kezdtem el dolgozni mellette – ő, egy hatalmas vállalat vezérigazgatója, én pedig a személyi titkárnő. Már az első héten lenyűgözött: intelligens, jó humorú férfinek láttam, akinek érdekesen karcos a stílusa, rendkívül kiegyensúlyozott, és piszkosul odafigyel az emberekre. Rám is.
Úgy éreztem, őszintén bízik bennem, beavat a munkájába és a gondolataiba, olyan dolgokat is megbeszél velem, amelyek nem tartoznának a titkárnőre, bár a munkámat kétségkívül nagyon is segítette.
Angolul szinte anyanyelvi szinten beszélt, és az olasz nyelvvel sem volt problémája, a szintén gyakran használt francia már nem volt az erőssége – nem úgy, mint nekem, aki francia tagozatos suliba jártam, és a második évtől már a szaktárgyakat is franciául tanultuk. Ennek köszönhetően gyakran elkísértem a francia partnerekkel való tárgyalásaira, tolmácsolni, jegyzőkönyvet vezetni, vagy akár helyben megfogalmazni egy szerződés néhány lényeges pontját.
A megbeszélések után többnyire együtt ebédeltünk, ha elhúzodott, vacsora követte – egyre több időt töltöttünk együtt, és végül levett a lábamról. Külsőleg mindig is vonzott, de ennek még ellen tudtam volna állni. Az egyénisége, a stílusa azonban végleg rabul ejtett. Csodálatos partner, csodálatos szerető volt: „tanulta” a testemet, nagyon figyelt, mit, hogyan, mikor, mennyire élvezek. Adagolta és megvonta a kéjt, pont úgy és annyira, hogy minden pillanatban vágyjak rá, ha együtt vagyunk, és hogy a kielégülés mindig fergeteges, mindent elborító élmény legyen.
Nem szeretném a „love story” minden részletét elmesélni. Felesleges is. Eljött az az idő, amikor kezdett úgy tűnni: bár szexuális partnerként még mindig igényt tart rám, a lelkem, a személyiségem már korántsem érdekli annyira. Egyre többször fordult elő, hogy a „munkaebédet” nem egy jóízű beszélgetés, séta, valamilyen érdekes esti program követte, hanem egy gyors, rövid szex az autójában. Sőt, egyre sűrűbben kapott el az irodában. Ez korábban is előfordult, főleg este, a munkaidő végeztével, amikor már szinte senki nem volt az épületben. Akkor romantikusnak és izgalmasnak éreztem, különösen a hosszadalmas előjáték miatt: ahogy szép lassan levette rólam az összes ruhát, végigsimogatta a bőrömet, majd besétáltunk a titkárságról az ő irodájába (a folyosóról hozzám lehetett belépni – kívülről azonban nem lehetett kinyitni az ajtót; az ő irodájának ajtaja a titkárságról nyílott). Közben „elveszítettük” a ruhadarabjaimat, és lehetőleg nekinyomott minden útbaeső felületnek: a kellemesen meleg radiátornak, a párnázott ajtónak, a hűvös páncélszekrénynek…
Az utóbbi időben erről szó sem volt. Behívott magához, párszor megsimogatott, letolta a nadrágomat vagy felhúzta a szoknyámat, és belémhatolt. Túl jól ismerte a testemet ahhoz, hogy tudja: már attól is fel tudok izgulni, ha rámnéz, ha végighúzza az ujját a fenekem vágásán, vagy a combom belső oldalán. Így hát nem volt különösebb gondja. Azzal sem, hogy elélvezzek. Előfordult, hogy nem jött össze, amikor szinte mintha szándékosan sietett volna: talán élvezte is a nyöszörgésem, a halk, szégyenlős kéréseim, a vágyam jól látható-hallható megnyilvánulásait… De amikor elélveztem, akkor is úgy éreztem, mintha valahogy bemocskolt volna, mintha csak használta volna a testemet, érdektelenül, közönyösen.
Pár hete megkeresett egy munkaközvetítő iroda, ahova kb két éve küldtem még el az önéletrajzomat. Érdekes, izgalmas álláslehetőséget kínáltak. Úgy döntöttem, érdemes megpróbálni, hátha így rá tudom kényszeríteni magamat arra, hogy véget vessek ennek az őrületnek, így hát azt válaszoltam, örülnék, ha továbbíttanák az anyagomat a cégnek. Pár nappal később olyasmi történt, ami megerősített abban, hogy tényleg be kell fejeznem ezt a kapcsolatot.
Egyedül voltam az irodában, kora délután. Őt csak délelőtt láttam, rövid időre – aztán elment egy megbeszélésre. Hirtelen megjelent a nyitott ajtóban, belépett, és bezárta maga után. Köszönt, de egy pillantást sem vetett rám. Bement az irodájába, letette az aktatáskáját, majd visszajött a titkárságra. A sarokban van egy kis benyíló, ahol WC és egy pici mosdó, található. Kezet mosott, majd odalépett hozzám. Én éppen a páncélszekrényhez akartam menni, hog y kivegyek valamit. Nem hagyta, szó nélkül átölelt hátulról, de csak egy pillanatra. Már nyomott is le az asztalra, és húzta fel a szoknyámat. A bugyimmal nem törődött: nem vette le, csak félrehúzta, és már belém is hatolt. Én közben kérleltem: Ne, ne így… Mint aki nem is hallja, amit mondok, vagy inkább: a legkevésbé sem érdekli. A hajamba markolt, és felemelte a fejemet, amelyet a karjaim mögé rejtettem. Így, ebben a pozícióban, ráhajolva az asztalra, miközben hátulról dögönyözött, pontosan a kis fülkére, a wc-kagylóra láttam rá. Biztos voltam benne, hogy szándékosan hagyta nyitva az ajtót, szándékosan választotta ezt a pozíciót. Megalázó, szörnyű érzés fogott el. Az is fájt, hogy a testem reagált rá: talán az idegesség, a megalázottság miatt, vagy azért, mert minden ellenére szerettem, nagyon nedves voltam. Igazán semmiféle gondot nem okoztam a számára.
Mielőtt elélvezett volna, kirántotta a farkát belőlem, és hagyta, hogy beborítsa a fenekemet, bugyimat, lábamat a sperma.
Ellépett mögülem. Mozdulni sem tudtam. Semmiféle fizikai fájdalmat nem éreztem, mégis olyan volt, mintha a földbe döngölt volna. Pár perc múlva szólt: valamit le kellett gépelni. Úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Nekem viszont csorogtak a könnyeim.
Megkaptam a visszajelzést a munkaközvetítőtől, behívtak a céghez is, és engem választottak. Kisebb cégről volt szó, viszont itt szélesebb körű munkával foglalkozhatnék, így nagyon tetszett.
Reggel, amikor felkeltem, azon gondolkodtam, vajon mit fog szólni a döntésemhez. Haragudni fog? Megérti? Megsértem őt ezzel?
Nagyon meglepődtem: miután remegő hangon bejelentettem a felmondásomat, a szemembe nézett, és érezhető rosszkedvvel, de harag nélkül azt mondta: „Megértelek. Nagyon sajnálom, és szeretnék azzal hízelegni magamnak azzal, hogy talán te is bánod egy kicsit… de tényleg, őszintén megértelek. Nem könnyű belátni, de az a gyanúm, hogy én vagyok a hibás. Nem kellett volna így történnie.”
Majdnem elbőgtem magam. Odalépett hozzám, átölelt, de rögtön el is engedett, mintha nem szeretné, hogy félreértsem a mozdulatot. Keserűen elmosolyodott, és aláírta a felmondást – még abba is beleegyezett, hogy csupán egy hétig maradjak.
Azon az egy héten keveset beszélgettünk, de nagyon jó hangulatban. Gondolhattam volna, hogy ez lesz: átkoztam magamat, amiért anélkül hoztam meg a döntésemet, hogy vele beszéltem volna. Le kellett volna ülni vele, elmondani neki, mennyire fájó, megalázó, amit művel – vertem a fejemet a falba. Képtelenség, hogy ne értette volna meg. Látszik, hogy legszívesebben visszacsinálna mindent, de nem akar engem kényelmetlen helyzetbe hozni – gondoltam.
Csütörtökön… Utolsó előtti nap volt. Azt javasolta, hogy a nagy elpakolást, leszámolást ekkor ejtsük meg, hiszen a péntek úgyis sűrű lesz, a munkaügyi papírokat akkor kell rendezni, legalább a titkársággal kapcsolatos ügyeket rakjam rendbe. Nem volt még utódom, így neki mutogattam meg, milyen módon rendszereztem a levelezést, a szerződéseket, a számlákat, mit hogyan iktattam, hova fűztem le stb. A napi munka mellett ez igen sok időt elvett, így hét óra körül végeztünk csak.
Köszönöm a segítséget – szólt végül, és hozzátette: már csak ez maradt hátra. És rámutatott egy nagy borítékra. Az asztalnál ültünk, emlékszem, kedvesen mosolygott. Zavartan, értetlenül nyúltam a légbuborékos boríték után. Papírok és egy videokazetta volt benne. Mindent az asztalra borítottam. Ő felkapta a kazettát, és betette a videóba, de még nem indította el. Én ezalatt csak ültem, és kapkodtam a levegőt. A legkülönbözőbb pozíciókban, helyzetekben ábrázoló fotók borították el az asztalt. Képek, amelyek természetesen engem ábrázoltak. És – „természetesen” meztelenül, szinte mindig erotikus szituációban. A többsége valódi kép volt, de előfordult egy-két manipulált is. A képeken hanyatt vagy hason feküdtem, széttárt lábakkal, a puncim, a fenekem, a mellem kitárva a fényképezőgép lencséjének. Az egyiken egy autóra dőlök rá éppen, a puncimból egy műfarok áll ki. A manipulált képeken vele szerelmeskedem, de az ő arca nem látszik, vagy ki van cserélve valaki máséval, a bőrszínén is sötétített egy kicsit, így egyáltalán nem lehetett felismerni. Engem annál inkább.
Elindította a videót.
Tömény pornó volt az egész. Előfordult, hogy valamilyen magánlakásban szerelmeskedtünk, arra is sor került, hogy a „poén kedvéért” ő fel volt öltözve, én viszont meztelen voltam. Nos, ezek (vagy talán az összes?) titokban fel lettek véve. A film alapján úgy tűnt, hogy nem egy konkrét személy készítette a felvételt (azt nyilván észrevettem volna), hanem a helyiség több pontján is el volt helyezve néhány kamera, és az elkészült felvételeket vágták össze. Ez alapján úgy tűnt: engem végigdugott vagy öt-hat különböző férfi, a legkülönbözőbb pozitúrákban. És az arca az illetőnek valahogy sohasem látható igazán.
„A film természetesen nem csak videón van meg, hanem a számítógépemen is. Mint ahogy a fotók is digitális fényképezőgéppel készültek. Úgyhogy hétfőn a cég összes dolgozója gyönyörködhet a bájaidban” – szólalt meg végül a főnököm végtelenül nyugodt hangon, majd folytatta: – Holnap reggelre döntsd el, mit akarsz tenni. Választhatsz: vagy széttépjük a felmondást, és maradsz, vagy elmész. Ebben az esetben a fotókban fog gyönyörködni az összes munkatársad – természetesen nem csak a jelenlegiek, hanem azok is, akikkel később lesz alkalmad megismerkedni, ugyanis a fotókat, a felvételt felrakom a netre. És még mielőtt félreértenénk egymást: természetesen ha maradsz, az egyben azt is jelenti, hogy a jövőben nem csupán titkárnőként vagy romantikus barátnőként tartok rád igényt. Fogalmazzunk talán úgy, hogy „teljes körű használatra” szolgálsz… Holnapig dönthetsz. Ne foglalkozz azzal, hogy hogyan közöld a választásodat: ha az egyes számú kis kurvám akarsz lenni, valamelyik csinos miniruhádat vedd fel blézerrel. Combfix, melltartó lehet rajtad, de a bugyit hagyd otthon. Ha újságokban és az interneten szeretnéd viszontlátni a pinádat, és hétfőn az új helyen akarsz kezdeni, gyere be nadrágkosztümben.