Urald a nőt
Internetes kurzuson arra tanítják a férfiakat, hogyan kell a nőket érzelmileg és fizikailag manipulálni ahhoz, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek velük. A weboldal iránt sokan érdeklődtek, de sajnos már nem működik.
Napvilágra került egy internetes szeminárium: Hogyan irányítsuk a nőket oktató anyaga. A kurzus egyebek mellett arra bátorítja az érdeklődőt, hogy használja a megfélemlítés, kényszerítés, kirekesztés, emocionális bántalmazás eszközeit a nőknél, illetve, hogyan kell hangsúlyoznia férfi dominanciáját. Emellett számos olyan pszichológiai praktikát említ, amivel a nőket befolyásolhatja.
Mindezt 3000 dollárért kaphatták meg az érdeklődők.
A weboldalon fel vannak sorolva az oktatók nevei, illetve még referenciákat is találhatunk, hogy miért is jó, ha őt választjuk. Léteznek videófelvételek is, amelyeken keresztül illusztrálják azt is, amiket a kurzusokon megtanítanak. Az egyik oktató például vidáman meséli el a közönségének, hogyan erőszakolt meg egy nőt.
Az áldozatot durva, vulgáris szavakkal illeti és kijelenti, hogy utálta a nőt. Részletezi, hogyan és hányszor történt meg a borzalom a szerencsétlen nővel, illetve elmondja, hogy tisztában volt azzal, hogy az áldozat nem akart vele szexuális kapcsolatot létesíteni.
Miután fény derült ezekre az anyagokra, egy aktivista nő kezdeményezett egy mozgalmat. Petíciót indított, amit 30000 ember írt alá. Ezen kívül feminista csoportok alakultak és elérték, hogy véget érjen a kurzus. Az egyik előadót, Julien Blancot kiutasították az Egyesült Királyságból is és Ausztrália területére sem léphet be. A férfi azonban tagadja, hogy előadásai előidéznék a szexuális erőszakot, szerinte csak kiragadtak néhány sort az anyagaiból. Ha nők tömegesen lázadnak, ez a vége.