Médiahírek

Visszatért Bécsbe a Dubajban megerőszakolt osztrák nő

megeroszakolt_noEz nem a magyar lányok dubajozása, mert ők kapnak pénzt, ez a nő meg nem kapott.
Visszatért Bécsbe Dubajból az a muzulmán vallású osztrák nő, akit állítása szerint december elején Dubajban megerőszakoltak, majd az ottani hatóságok eljárást indítottak ellene tiltott alkoholfogyasztás és házasságon kívüli szexuális kapcsolat miatt.
A 29 éves bécsi egyetemista, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, jelentette a hatóságoknak, hogy december elsején éjszaka egy dubaji luxushotel mélygarázsában egy jemeni férfi megerőszakolta.
A dubaji hatóságok azonban nem a támadót, hanem három napra őt zárták börtönbe, és útlevelét is elvették.
Az esetet négy nappal később, december 5-én jelentette az Egyesült Arab Emírségekben működő osztrák nagykövetségnek. Attól kezdve a képviselet gondját viselte. Bécsből Dubajba utazott az osztrák külügyminisztérium válságstábja, amely “legmagasabb szintű” tárgyalásokat folytatott a nő elengedése érdekében. Végül csütörtökön utazhatott el, és csak közvetlen az indulása előtt kapta vissza az útlevelét.
A Gulf News helyi lap jelentése szerint a nő ellen eljárás indult alkoholfogyasztás és beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat miatt. A jemeni férfi tagadja az erőszakot, azt állítja, hogy a nő pénz fejében beleegyezett az együttlétbe. Az iszlám törvények tiltják a házasságon kívüli nemi kapcsolatot és az alkoholfogyasztást muzulmánok számára.
Dubaji illetékeseket nem sikerült elérni, hogy szolgáljanak részletekkel a nő elengedéséről, tekintettel a pénteki muzulmán munkaszüneti napra – írta a Reuters. Michael Linhart, az osztrák külügyminisztérium főtitkára az ORF rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy kapcsolatban állnak a dubaji hatóságokkal, és jogi segítséget nyújtanak a nőnek.
Egyelőre azonban az sem világos, hogy valóban megindítják-e ellene a büntetőeljárást. A nő szabadon engedéséért online aláírásgyűjtés is indult, a kérelmet 250 ezren írták alá. Tavaly júliusban egy norvég nő kegyelem révén szabadulhatott, miután börtönbüntetésre ítélték tiltott szex miatt.
Előzőleg hivatalosan panaszt tett amiatt, hogy egy kollégája, akivel együtt utazott az emírségekbe, megerőszakolta.
Svédországban is erőszakolnak a muzumlmánok: Svéd lányok, Jenny és Linda épp egy szilveszteri bulira mentek, amikor négy szomáliai bevándorló megtámadta, megerőszakolta és félholtra verte őket.
Az Aftonbladet, Svédország legnagyobb újságja úgy írta le támadókat, hogy “két svéd, egy finn, és egy szomáliai férfi”. Ez is bizonyítja, mennyire nyomasztó az informális cenzúra Svédországban, ha bevándorlókról van szó. Meglepő gyakorisággal jelentenek hasonló incidenseket, olyan gyakran, hogy vannak olyanok, akik attól félnek, hogy Svédországban a törvény és a rend teljesen összeomlik. Azonban azokat, akik megkongatják a vészharangot, pénzbüntetésre, nem ritkán börtönre ítélik.
Svédországban a nemi erőszakkal kapcsolatos vádak alig több, mint húsz év alatt megháromszorozódtak. Manapság hatszor annyi nemi erőszakot követnek el 15 éven aluli gyermekek ellen, mint egy emberöltővel ezelőtt. Mindenféle más erőszakos bűncselekmény szintén nagyon felfutott. A rend szinte minden városi és elővárosi területen kezd összeomlani.
Itt kell megjegyezni, hogy a Bűnmegelőzési Bizottság (Crime Prevention Council) szerint négyszer akkora az esélye annak, hogy egy ismert nemi erőszakoló külföldön született, minthogy Svédországban. A nemi erőszakot elkövetők között az algériaiak, líbiaiak, marokkóiak, és a tunéziaiak viszik el a pálmát.
Köztudott dolog, hogy Norvégiában és Dániában a nem-nyugati bevándorlók, ami rendszerint mohamedánt jelent, felül vannak reprezentálva a statisztikákban. Oszlóban, Norvégia fővárosában, 2001-ben a nemi erőszakok kétharmadát bevándorlók követték el. A számok Dániában hasonlóak voltak, de Koppenhágában még rosszabb a helyzet, ahol az esetek 75 százalékát bevándorlók követik el. Svédországban nagyobb a bevándorlók (beleértve a muzulmánokat) aránya, mint bárhol máshol Észak-Európában. Pedig az országnak soha nem voltak gyarmatai, csupán a tolerancia jegyében fogadták be a tengernyi idegent, akik jelenlétükkel hamarosan a svéd jóléti állam összeroppanását idézik elő.
Feltételezhetően a svéd statisztikák is legalább olyan rosszak, mint a többi skandináv országban, de a cenzúra miatt nehezen hozzáférhetőek. Az aktuális számok valószínűleg pedig még magasabbak, mivel a hatóságok a második generációs bevándorlókat máshogy kezelik. Ann Christine Hjelm ügyvédnő, aki a Svea feljebbviteli bíróságon (Svea high court) az erőszakos bűncselekményeket vizsgálta, azt állapította meg, hogy az elítélt nemi erőszakolók 85 százaléka vagy külföldön született, vagy a szülei születtek külföldön.
Svéd tizenéves lányok egy csoportja egy olyan övet tervezett, aminek az eltávolításához két kézre van szükség, és abban reménykednek, hogy ezzel el tudják riasztani az agresszorokat. “Ez olyan, mint egy fordított erényöv”, nyilatkozta az egyik feltaláló, a 19 éves Nadja Björk az AFP-nek, ami azt jelenti, hogy a viselője diktál és nem a másik fél. Björk és egyik társa egy vállalkozást szeretnének beindítani, hogy tömegesen termeljék az öveket, és most épp egy lehetséges partnerrel tárgyalnak. “De ezt nem a pénzért csinálom” – mondta Björk. “Mindent elkövetek, hogy megállítsam a nemi erőszakokat. Borzasztó, ami itt folyik”.