Bulvár,  Celeb,  Magyar lányok

Zimány Linda vagyis dr Zimány Linda ügyvéd, nézd meg a pináját

Megbukott az államvizsgán Zimány Linda! Egy szalmaszálon múlik Zimány Linda doktori címe. Az biztos, hogy előbb vagy utóbb dr. Zimány Linda lesz!

A Bors információi szerint a modell megbukott az államvizsgán, és több tárgyból is csak egy-egy lehetősége maradt ismételni. Ha hibázik, elvesztegetett hét évet az életéből. “Tavasszal diplomavédés, államvizsgák és doktorálás.

Zimány-Linda-meztelen

Hát igen. Azt hittem, a nehezén túl vagyok, de lehet, mégsem” – hozta a világ tudomására 2013 januárjában Zimány Linda. A Bors utánanézett a Britney Spears-hasonmásból lett glammodell felsőoktatási tanulmányinak, és azt találták, hogy 2009-ben már ötödik éve küzdött Zimány az egyetemmel.

Azóta pedig eltelt négy év, vagyis már legalább három alkalommal lediplomázhatott volna, mégis idén futott csak neki először az államvizsgának. Úgy tűnik, nem sok sikerrel. Zimány Linda meztelen:

 

Néhány féléve még maradt, hogy a három fontos vizsgáját letegye, hisz eddig az öt szigorlatos tantárgyból a két legkönnyebbet sikerült csak megugrania. De a szigorú vizsgaszabályzat miatt az államvizsgákat csak egyszer lehet ismételni, azaz, ha ismét megbukik, hiába az elmúlt 8 év, kezdheti elölről az iskolát.
A napilap szerette volna megkérdezni arról a bölcs életvezetési tanácsokat osztogató Zimányt, hogyan látja az esélyeit, de a jelenleg Los Angelesben tartózkodó Sugarbird-lány végül nem reagált. Kár, pedig igazán kíváncsiak lennék, lehet-e belőle dr Szöszi. Zimány Linda 1986. március 29-én született Nagykanizsán, tizenöt évesen pedig már Britney Spears hasonmásaként emlegette a Kárpát-medence.

Ezzel párhuzamosan a V-Tech Kefírjének barátnőjeként növelte népszerűségét, mellette pedig szépségversenyeken szállt harca a királynői koronákért. A Miss Balaton cím és a számos híres udvarló, mint például Zentai Mark, SP, Kedves Ferenc, Kalló Dénes pókermilliomos, majd Dzsudzsák Balázs mellett szerepelhetett a Playboyban is, és modell barát-nőivel szövetkezve saját ruhamárkát is tervez.

A következő lépcsőfok lehet a diploma. A sztárok között is szép számmal akad, aki joggal viselheti a „Dr.” kifejezést a neve előtt, ilyen például Sütő Enikő, Somló Tamás. Az egykori villalakót, VV alias Dadi Esztert villabeli meztelenkedése miatt egy időben az a veszély is fenyegette, hogy kizárják az ügyvédi kamarából. Az RTL Klub sztárja, Lilu, Kovalcsik Ildikó is jogtudor. Mire megszerezte a végzettségét, már tudta, marad a tévézésnél – akkor már a Z+ zenei csatornán vezetett műsort.

Az igazi polihisztor azonban Csisztu Zsuzsa. Az egykori tornász három évvel ezelőtt, harmadik diplomájaként szerezte meg a jogi végzettségét az ELTE-n.

Zimány Linda szex, erotika, bulvárhírek
– Zimány Linda most kinek a babája vajon
– Zimány Linda újra szabad préda
– Zimány Linda pinás fotó
– Zimány Linda ha nem pucsít, akkor segít
– Zimány Linda nem pucérkodós munkát kapott
– Zimány Linda vaginája itt
– Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita
– Zimány és Karafiáth a Szigeten
– Zimány Linda FHM vetkőzős retró képek
– Zimány Linda alapítványnak adta a segélyt
– Zimány Linda nem szarozik felveszi a segélyt
– Zimány Linda gátlástalanul mutogatja meztelen testét
– Zimány Linda meztelen fotózás verk videó
– Zimány Linda meztelenül pucsít
– Zimány Linda meztelenül pucsít
– Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi
– Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda meztelenül
– Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót
– Zimány Linda pucérkodás után műsort vezetne
– Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi modellek
– Zimány Lindának semmi sem elég, még segélyt is kell neki
– Zimány Linda, Dukai Regina, Debreczeni Zita együtt meztelenkednek.

Zimány Linda pucérkodás verk videó – Zimány Linda órát vett Pirner Almától a rúdon – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót.