Pajzán egyetemista lány szexpartnered lenne!

diaklanyMegdöbbentő helyzetmagyar diákokról! – Anyagi kényszerből vagy luxusjavakért lesz másodállásban prostituált egyre több magyar diáklány. Pontos becslések nincsenek arról, hány egyetemista dolgozik szextündérként, de legalább egy jut minden masszázsszalonra. Sokan a diploma után sem tudnak kiszállni az ördögi körből, a lányok ugyanis a testükkel alkalmanként akár százezer forintot is megkereshetnek.
Franciaországban a kormányig is elértek annak a botránynak a hullámai, amelyet egy 19 éves diáklány könyve váltott ki: Laura D. spanyol-olasz szakon járt egyetemre, mellette másodállásban telefonos ügyfélszolgálaton dolgozott, a pénze viszont így sem volt elég az albérletre és a könyvekre. Mivel a szülők éppen a minimálbér felett kerestek, a lány szociális támogatást sem kapott, ezért gondolt egyet, és amint nagykorú lett, áruba bocsátotta a testét. Ebbéli tevékenységéről és partnereiről írt nemrégiben megjelent  Az én drága tanulmányaim című könyvében, amely hatalmas botrányt kavart Franciaországban.
Laura a könyvben többek között arról számol be, hogy ügyfelei jellemzően házas, gazdag férfiak voltak, akiktől átlagosan 400 eurót (több mint százezer forintot) is voltak hajlandóak fizetni egy-egy alkalomért. Franciaországban becslések szerint 20-40 ezer egyetemista él abból, hogy az órák után vagy mellett alkalmi prostituáltként dolgozik.
A jelenség Magyarországon sem ismeretlen, és egyáltalán nem meglepő – magyarázta a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének vezetője. A rossz anyagi életkörülmények, a szülői támogatás hiánya, az alacsony ösztöndíjak és a gyenge szociális támogatási rendszer ugyanúgy felelőssé tehetők ezért, mint a gyors pénzkereseti lehetőség csábító ígérete.
Ám mindkettő nagyon veszélyes a lányokra nézve, mivel a diploma megszerzése után könnyen beleragadhatnak ebbe – a hazai törvények miatt különböző árulkodó fedőnevekkel körülírt – munkakörbe. Vannak, akiknek sikerül mégis időben abbahagyniuk, de a prostitúció a legtöbbször nem ereszt: a bérnőstények vagy szextündérek (így nevezik őket azokon az internetes fórumokon, ahol a kuncsaftok kendőzetlenül véleményezhetik a hölgyek munkáját) az egyetem elvégzése után sokszor nehezen találnak végzettségüknek megfelelő rendes állást, ha ez mégis sikerült, azonnal jön a keserű felismerés, hogy a napi robot embertelen, a fizetés pedig kiábrándítóan kevés. Ahhoz tehát, hogy az albérlet díját és az egyre dráguló számlákat továbbra is fizetni tudják, ezek a lányok az esetek többségében inkább visszatérnek a korábbi foglalkozásukhoz.
A prostituálódó diákok másik csoportját azok a lányok alkotják, akiknek nincsenek megélhetési gondjaik, és tisztában vannak testük “piaci” értékével, amit egy magasabb életszínvonalért cserébe nem átallnak áruba bocsátani. Ezek a lányok a különböző erotikus masszázsokból és escortmunkákból befolyó nagyobb összegeket (amelyek alkalmanként tizenötezer forinttól több százezerig is terjedhetnek) éppen ezért leginkább drága ruhákra, ékszerekre, külföldi luxusutazásokra vagy menő gépkocsira költik.
Konkrét számokat és arányokat mégis nehéz volna mondani, mivel hazánkban nem készültek még felmérések ez ügyben, tette hozzá Földi Ágnes, de annyi azonban mégis biztosnak tűnik, hogy minden ilyen jellegű masszázsszalonban dolgozik legalább egy olyan lány, aki emellett főiskolán vagy egyetemen tanul, esetleg nemrég fejezte be felsőfokú tanulmányait.
A legnépszerűbb alkalmi társkereső portálokon sok olyan lány hirdet fényképpel, akik valamelyik felsőoktatási intézményben tanulnak, legalábbis erre utal, hogy bevallásuk szerint több nyelven is folyékonyan beszélnek. Szép számmal akadnak olyan hirdetések is, amely kifejezetten a diáklányokat kedvelőket célozza meg, mint az is, amely így szól: “19 éves, mosolygós, nagyon kedves, pajzán egyetemista lány lenne a szexpartnered meglepően sok mindenben.”


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szex shop ❤️ INTIM CENTER a legjobb szexbolt férfiaknak, nőknek, pároknak

Több mint 30 éve működünk együtt népszerű és megbízható gyártókkal és beszállítókkal, hogy mindig hozzánk [...]

Dildó és vibrátor – Anális és vaginális izgatás Szabó Ildikóval

A nők és lányok számára nagyon lényeges az előjáték, mivel nem jönnek olyan könnyen izgalomba [...]

A legjobb budapesti szexshop az Intim Center az Astoriánál

Az INTIM CENTER egy nagyszerű online szexbolt, és nagyon klassz. Emberi navigáció, kényelmes részek a [...]

Gond van a merevedéssel, lankad a férfiasság és pénisz? Van segítség!

Időben gondoskodnia kell egészségéről, hogy kritikus helyzet esetén ne csodálkozzon, hogyan lehet növelni a hatékonyságot. [...]