Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök

walter_mixa_pedofilXVI. Benedek pápa szombaton elfogadta Walter Mixa augsburgi püspök lemondását, miután felmerült a gyanú, hogy a német főpap szexuális visszaélést követett el gyermekekkel szemben. A Vatikán szombati szikár közleménye szerint Mixa lemondását a pápa annak az egyházjogi törvénynek az alapján fogadta el, amely lehetővé teszi egy püspök távozását, amennyiben “alkalmatlanná” válik a szolgálatra. Mixa egyben a német hadsereg, a Bundeswehr katonai püspöke is volt. Mixa immár a sokadik főpap a római katolikus egyházban, akinek az elmúlt évtizedekből származó pedofil botrányok miatt kell távoznia posztjáról. Az elmúlt hetekben egy belga és három ír püspök mondott le hasonló okok miatt. Az augsburgi egyházmegye vezetőjét április elején eredetileg azzal vádolták meg, hogy még egyszerű papként egy bentlakásos otthonban évtizedeken keresztül durván bánt a rá bízott gyermekekkel, valamint egy árvaházi alapítvány pénzéből értékes antik műtárgyakat vásárolt magának. A püspök kezdetben a fenyítés minden formáját tagadta, de később beismerte, hogy “egyszer-kétszer kiosztott néhány nyaklevest”, majd mindezért bocsánatot kért, és április 21-én felajánlotta lemondását.
Német ügyészek és egyházi tisztségviselők azonban most pénteken azt közölték, hogy világi és egyházi hatóságok olyan vádakat vizsgálnak, melyek szerint Mixa szexuális visszaélést követett el egy kisfiúval szemben. A főpap visszautasította a feltételezést. Az eset a német sajtó szerint Mixa eichstätti püspöksége (1996-2005) idején történt. Lapinformációk szerint a feljelentés nem magától a feltételezett áldozattól, hanem környezetétől származik. Az ingolstadti ügyészség megkezdte a nyomozást az ügyben. A Focus német hetilap szombati közlése szerint XVI. Benedeknek tudomása lehetett a Mixával szemben szexuális visszaélés miatt felmerült gyanúról, még mielőtt a püspök felajánlotta volna lemondását.
Egy április 29-én lezajlott vatikáni audiencián ugyanis Anton Losinger augsburgi segédpüspök már személyesen tájékoztatta a német pápát az újabb gyanúról, s a meghallgatáson jelen volt Robert Zollitsch érsek, a német katolikus püspöki konferencia elnöke és Reinhard Marx müncheni érsek is. A két érsek pedig előzőleg már bizonyosan konzultált az ügyben az érintett augsburgi püspökkel – írta a Focus.
[Bulvár]


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexjátékokkal a popsi izgatása fenomenális élmény

Az anális játékok használata. A szexuális játékokat széles körben mutatják be. Mit kell keresni a [...]

Szexuális termékek ajánlója pornósítva, Intim Shop Budapest

Szexuális termékek és segédeszközök ajánlója, Intim Center belvárosi szexshop üzlet és online webshop Budapest, Károly krt. [...]

A nő orgazmushoz vezető úton a vibrátor fontos kis segéd

Használhatja az elektromos vibrátort az orgazmus eléréséhez egyedül, valamint erotikus játékokhoz partnerrel, amely változatossá teszi [...]

Potencia gondjaid vannak? Jó tanácsok, potencianövelők erekciós gondokra

A fiatalabb férfiaknál a stressz és pszichés zavarok okoznak leginkább potencia problémákat. A potenciazavar az [...]