Pirner Almát lenézik mert pornózott

– A nőknek alapvetően sokkal nehezebb boldogulniuk az üzleti szférában, mert nem vesznek komolyan minket, gyakran lenéznek, és semmibe vesznek. Ez a fizetésekből is abszolút látszik, hisz a férfiak ugyanabban a pozícióban általában sokkal többet keresnek, mint nőtársaik.

A Gyakorikérdések oldalon olvasni: Csak engem zavar Pirner Alma népszerűsége, mint anya és pornós egyszerre? Eléggé feltűnt, hogy a média mindenáron az ember “szájába” akarja tolni ezt a nőt… folyamatosan szerepel, az anyasága körül forog a világ (terhes, szül minden a kamerák előtt). Mindemellett pedig a szexiség (rúdtánc és egyebek) a másik, amit kihangsúlyoznak vele kapcsolatban.
Bennem olyan furcsa érzést kelt ez a dolog. Hogyan lehet egy ilyen mocskos múltú nőt (pornókirálynő, diszkókban maszturbáló stb.) így népszerűsíteni az anyaság terén? Számomra annyira morbid ez. Miért akarják azt mutatni, hogy ez normális? Szerintem igenis nem normális és nem lesz szent így sem.
És bár tudom, hogy hihetetlen, de egy szennyadást sem láttam, mindezeket az internetről a “hírekben” olvastam…

Én magam is megbélyegezve élek közel húsz éve. Azóta, hogy 22 évesen megalapítottam az első cégemet – kezdi a riportban a Borsnak Pirner Alma, aki sokáig a vetkőzésből élt, pornófilmekben is szerepelt, majd elsőként ismertette meg hazánkkal a rúdtáncot, mint sportot. A teljes Bors cikket itt olvashatod el.

A fenti képen egy kétvégű vibrátort szopogat. A rúdtáncos Pirner Alma pornó és szexképeken és filmekben is szerepelt, Ginger Jones néven. A régi időkben Pirner Almát kamera előtt is seggbe kúrták, és a szájába élveztek. Erről pornóvideó ezeken a helyeken található.

Majd fog eleget sírni, ha a gyerekeit csúfolják emiatt. Amúgy sem értettem sose azokat a nőket, akik a testükből élnek meg. Szerintem gáz. És ezt nem azért mondom, mert irígy vagyok, mert ha akarnék én is fel tudnék építeni egy pornókarriert, mert megtehetném, de ez ellenkezik az erkölcsi nézeteimmel. Szégyellném magam anyukaként ilyen múlttal. Meg nem azért, de ezekről mindig az jut eszembe, hogy nem rendelkezik elegendő ésszel ahhoz, hogy valami normális munkát végezzen? A média pedig minden hülyeséget be akar manapság etetni az emberekkel. Nyilván, ha elfogadják a pornóst az emberek, megnövekszik az igény (méginkább) a pornóra ami bevétel. Erre megy ki a játék…

screenshot screenshot screenshot screenshot screenshot screenshot screenshot screenshot screenshot screenshot

Attól, hogy pornós volt, miért ne változhatna anyává, vagy coach-á? Demokrácia van. Ha te egyszer kettévágtál óvodás korodban egy gilisztat, tiltsunk el a közélettől, mert hát mégiscsak egy gilisztadaraboló vagy?
Amúgy meg ha zavar, minek olvasol róla? Ez a fő probléma. Frusztrálod magad, szerintem keress más hobbit.
Engem nem zavar, nyilván megvan ennek is a közönsége, az olyan elhízott, szerencsétlen nők, akik el akarják költeni a pénzüket, hogy egy absolutely womantől tanuljanak. Én meg néha rákeresek az, xvideos-on ingyen. Mindenki ki tudja választani, mire vágyik ds az univerzum megadja.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Az Intim Centerben kapható boldogság kapszulája, a puha péniszek varázslója

Egy bomba nő, egy odaadó partner akár egy szobrot is feléleszt. Nincs olyan potenciazavar, amin [...]

Potencia nélkül nem egészséges a férfi

Az orvostudomány már régóta tudja, hogy a tesztoszteron termelés jelentős lassulása figyelhető meg a szervezetben [...]

Szex shop eszközökkel kéjelegve dugja mag Horváth Andrea

A Szexpláza online sex vibrátor shop választékából Horváth Andrea ezeket próbálgatja: vibrátor, dildó, gésagolyó, korbács. [...]

A potencia a férfi koronája, fontos a szükséges péniszhosszúság és vastagság a szexhez

A merevedési zavar minden életkorban, még fiatalon is megjelenik. Ma ez a probléma minden országban [...]