Pornó a művészfilmekben: Kilenc dal

A mozifilmekben a rendezők előszeretettel használják a pornográf eszközöket. Szélesvásznú ondófröccs, autofelláció, erekció nagytotálban, fojtogatós szex – ezeket a címszavakat inkább hardcore pornóban használják. Pedig mindezek láthatóak, csakhogy a hozzájuk tartozó filmek megjárták a filmfesztiválokat, és függetlenül attól, hogy hatalmas botrány övezte őket, a jeleneteket szinte minden alkalommal vágatlanul vetítették. A leghíresebb művek, amkiben a rendezők pornográf eszközöket felhasználva mutatják be az emberi kapcsolatokat, vagy épp a nemkapcsolatokat. Művészet vagy pornó: Michael Winterbottom brit rendező művét, a Kilenc dalt legelőször a 2004-es cannesi filmfesztiválon mutatták be, és egyből botrányt okozott.
A produkcióban ugyanis a két főszereplő nem imitálja a szeretkezést, hanem valóban létrejött a kamerák előtt az aktus. A történet két fiatalról, az angol Mattről és amerikai barátnőjéről, Lisáról szól, akik közösüléseit a filmben kilenc bevágott koncertfelvétel követi, amelyekre a pár korábban ellátogatott. A fiút Kieran O’Brien alakítja, aki a Non-stop partiarcok-ban is szerepelt már, a fiatal lány (Margot Stilley) pedig egyetemista volt azokban az években. Neve saját kérésére nem szerepelt a stáblistán, hogy zavartalanul tudja folytatni a tanulmányait. Persze csak pár napig sikerült megőriznie inkognitóját. Csak a szexen keresztül mutatok be egy kapcsolatot” – idézi a DVD-borító az alkotót), hanem tartalom és tartalmasság kérdéséről – ebben pedig a film megbukik.
[Videók] További moziszex itt, és a teljes cikket itt olvashatod el.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Budapesti szexshop ajánló, Intim Center rendelés és szexbolt

A normál maszturbációs mozgások unalmasak lehetnek. Ha új fényes érzéseket akarsz, amikor kísérletezni akarsz, nem [...]

A pasimnak a potencianövelőtől végre rendes merevedése volt

A pasimnak mostanában durván kőkemény merevedése, tartós erekciója van, és én is felizgulok csak egy [...]

Szexkütyük hatalmas élvezésekhez az online szexshop és Szexbolt választékból

Több mint három évtizede fedezünk fel új örömpontokat, bemutatjuk a felnőttipar legújabb innovációit, és hangulatot [...]

Legyél szuperhős a szexben potencianövelővel! Rendelés vagy vásárlás budapesti szexboltban!

A potencianövelők hasznosak lehetnek számos okból. Először is, segíthetnek a férfiaknak abban, hogy jobban teljesítsenek [...]