Rablókurva képzés

Ha pénzt, értéktárgyat szeretnél kapni, azt többek között úgy is lehet, hogy hajnalt tájt az általad kőrútnak nevezett körúton megszólítasz egy járókelőt, aki ránézésre férfi. Innentől egyszerű, de azért elmondom, pontosan, hogyan kell.
Megkérdezed tőle, hogy nincs-e kedve szexelni, de közben már lágyan megfogod a seggét, illetve hozzányomod a melleidet a testéhez. Búgó hangon kell kérdezni, és a mondat után félig nyílt ajkakkal a szemébe nézni. Bármit válaszol, símogasd, és próbáld meg kitapogatni, melyik zsebének érdemes a későbbiekben kiemelt figyelemmel adózni. Ha megállt, nyert ügyed van, már csak a kapualjba, vagy udvarba kell becsábítani. Ha nem állt meg, akkor légy egy kicsit konkrétabb, és kérd a hozzájárulását, hogy megfoghasd a farkát. Nem baj, ha nem engedi meg, azért csak nyúlj oda, és markold meg a nadrágját. Ha ügyes vagy, már duzzad is neki, azaz nyertél, irány a kapualj. Odabent úgy intézd, hogy a barátaid, akik a biztonságra ügyelnek, ne látszanak, és legyen megfelelően sötét. És ne sokat teketóriázz, kezdj egyből neki. Kicsit dörgölőzz, ha akarja, csókolózz is, és közben észrevétlenül járj a végére, hogy melyik zseb lesz a cél. Ha megvan, jöhet a főműsor.
Térdelj le, és csomagold ki. De ne csak a faszát vedd elő, teljesen told le a nadrágját. Nem fog ellenkezni, ha közben az egyik kezed folyton a farkán van, és ügyesen dolgozik.
Amint a szádba veszed, érzed, hogy robbanásig feszül nyelved első forró, nedves érintésétől, és hallod, hogy felnyög, azonnal szerezd meg a tárgyat a lábai körül gyűrődő nadrág megfelelő zsebéből, és csúsztasd a saját ruhádba. Legalkalmasabb a lábbeli környéke, csizmaszár, vagy zokni, oda úgysem téved a keze, még véletlenül sem.
Ezután gyakorlatilag kész vagy, a munka elvégeztetett, addig szopsz, amíg jól esik.
Ha úgy döntesz, hogy kielégíted, akkor hagyd, hogy a szádba élvezzen és nyeld le, mert ha az arcodra, meg a hajadra lő, vagy megpróbálod a szádban összegyűjtött gecit kiköpni, könnyen rámehet a ruhádra, és a tisztálkodás, vagy ruhacsere sok időt elvesz, ami helyett újabb kuncsaftokkal foglalkozhatnál.
Ha kész vagy, gyorsan állj föl, és köszönj el. Mialatt felöltözik, te már két utcával arrébb vagy.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Férfivadító szexi rucik hátulról, aztán elölről is

Férfivadító szexi rucik hátulról, aztán elölről is, és egyéb információk lenge ruhákról. A szexi fehérnemű [...]

Szexbolt és online szex shop kereső Budapesten és az országban

Szexboltot keresel, vagy megbízható intim szexshop webáruházat? A legjobb szexüzletek és szexwebshopok itt vannak összegyűjtve [...]

Szexjátékok vásárolni Budapesten az Intim Centerben a legjobb

Érdemes felkeresni egy intim áruházat a fővárosban? Mit adhatnak az intimitáshoz szükséges játékok a partnereknek [...]

Potencianövelő vásárlás az INTIM CENTER szexshopban, rendelés webshopból

A potenciával kapcsolatos problémák minden embert aggasztanak, különösen reproduktív korban. A probléma azonban annyira kényes, [...]