Ráthonyi-Palácsik Tímeát háromszor megdugták az arabok de nem fizettek érte

Nagyon durva részletek derültek ki a dubajozós ügyről Vajna Tímea lehallgatott telefonbeszélgetéséből. Első fokon ítéletet hozott a bíróság a dubajozós lányok ügyében. A közel 15 éve húzódó perben több híresség, köztük Kulcsár Edina, Hódi Pamela, Kovács Dóra és Vajna Tímea is érintett, akiket állítólag K. Zoltán, P. Szilvia és Sz. Vivien közvetített ki külföldön és belföldön úgynevezett hoszteszmunkákra.

A ma már Ráthonyi-Palácsik Tímea, előtte Vajna Tímea nevet használó, Damu Roland nem erőszakkal elhíresült üzletasszonyt anno kihallgatták az ügyben, akkor arról beszélt, hoszteszmunkákon ő is részt vett, így találkozott például először Andy Vajnával is, akit vacsorázni is elkísért. Elismerte, a közvetítés révén külföldön is járt, egy kazahsztáni születésnapon szórakozott a vendégekkel, amiért napi ezer euró volt a fizetése.

„A kazahsztáni buliban volt egy mongol pasi, akivel csókolóztam, jól éreztük magunkat, és ezért kaptam pluszpénzt” – idézte a Blikk a korábbi vallomását, amiben azt is leszögezte, az ő esetében a „fotózás”, amely állítólag a szexuális együttlét kódszava volt, valóban ezt is jelentette, igaz, erotikus aktokat.

Ennek ellentmond a február 17-ei tárgyaláson bemutatott egyik titkos hangfelvétel, amely az egyik vádlott és Ráthonyi-Palácsik telefonhívását rögzítette.

„Engem háromszor megdugtak, de nem fizetett senki…” – olvasta fel a bíró az Palácsik Tímea szavait.

Végül a lap szerint több vádpontban is bűnösnek találta a bíróság K. Zoltánt, akit két év – három évre felfüggesztett – szabadságvesztésre és 200 ezer forint plusz 412 ezer forintnyi bűnügyi költség megfizetésére ítéltek – írja az Index.

A bíró a rövid szóbeli indoklásában felhozta, hogy a tanúk összecsengően nyilatkoztak a korábbi utazásaikról, valamint azt, hogy a vádlott szerint korrupciós ügyekről és hatósági nyomásról is volt szó. Bár az meglátása szerint nem bírt jelentőséggel, illetve nincs olyan nyomozó, akinek az érdekében állna tömeges bűncselekményt elkövetni. Azt is kiemelte indoklásában, hogy több olyan celeb és ismert személyiség is megjelent a bíróságon, aki érthető módon szégyellte a korábbi tevékenységeit, így mostanra már inkább törölte a memóriájából, és nem akart arról a nyilvánosság, a sajtó előtt beszélni.

A döntés azonban nem vált jogerőssé, mert az ügyészség és a vádlott a védőjével együtt fellebbezést jelentett be, így az ügy várhatóan a Fővárosi Törvényszéken folytatódik tovább.

Könnyű emlékezetkiesés
Az ügyész a vádbeszéd elején kijelentette, öröm számára, hogy az ügyben végre elhangozhat a perbeszéd, ez pedig egy jel lehet a nyilvánosság számára, hogy bűncselekmény nem maradhat büntetlenül. A vádbeszéd alapján pedig reméli, hogy a vádlott elindul a beismerés útján – ezen a ponton már elmosolyodott K. Zoltán. Az ügyész magyarázata szerint a kerítési ügyben a feladatuk az volt, hogy bizonyítsák, a vádlott kiközvetített egy nőt egy szexuális szolgáltatást igénylő férfi számára. Azt viszont nem kell bizonyítani, hogy valóban történt-e szexuális aktus a felek között, vagy csak együtt aludtak.

A vádbeszéd szerint K. Zoltán feladata volt a lányok irányítása, a repülőjegyek vásárlása, a lányoknak pedig csak egyszer volt alkalmuk sima hoszteszfeladatokat ellátni. Továbbá pénzt kaptak azért, ha röplabdáztak, napoztak vagy a bulikon megjelentek. Az ügyész kiemelte, hogy a fiatal nők kiszolgáltatott helyzetben voltak, viszont könnyű pénzként tekintettek a munkákra, mert derogált nekik elmenni akár bolti eladónak, hogy fenntartsák az általuk elvárt életszínvonalat.

  • A vád szerint a vádlottak mindent megtettek azért, hogy ne derüljön ki, illegális tevékenységekről beszélgetnek. Az ügyész elmondása alapján csak egy alkalommal szólták el magukat egy telefonbeszélgetés közben, aminek segítségével ki lehetett következtetni, hogy mi is történik valójában. Csak a lehallgatott beszélgetések alapján tudták követni a cselekményeket, nem lehettek ott a hajókon vagy a szállodákban, hogy tetten érhessék a bűncselekményt. Nehezítette a bizonyítási feladatukat, hogy számos nő végül ténylegesen szexuális szolgáltatás nélkül fejezett be egy-egy munkát.

Hozzátette, hogy számos olyan tanút hallgatott meg a bíróság, aki véleménye szerint elkövette a hamis tanúzás bűntettét, miközben igazmondási kötelezettsége volt, ugyanis nem nézett szembe a prostitúciós tevékenységeivel, illetve súlyos emlékezetkiesésben szenvedett. Szerinte köztük volt például Hódi Pamela is. Emellett tagadta, hogy rendőri korrupció és az ügyészség hibás munkája miatt ülne a vádlott a bíróság előtt, K. Zoltán szerint viszont ez nem így van, felcsattanva, hogy az ügyész provokálja őt. Az ügyész indítványozta, hogy társtettesként elkövetett kerítés bűntette miatt mondja ki bűnösnek a bíróság K. Zoltánt, és ítélje felfüggesztett szabadságvesztésre.

Kulcsár Edinát többszöri felszólításra végül videóhívás segítségével hallgatták meg a tárgyalóteremben, és rögtön rávágta, hogy ismeri K. Zoltánt, aki a családján keresztül került közelebb hozzá. Szegény családból származik, így amikor K. egy emirátusi munkát ajánlott neki, azt először megvitatta a családtagjaival.

Először a nagynénémmel mentem, de ő visszamondta. Nagyjából egy hétig voltam kint, buliztunk végig. Napközben a mamámmal beszéltem Skype-on, utána kora este kezdődött a buli – emlékezett vissza a tizenöt évvel ezelőtti alkalomra.

Játékgépek és partik voltak, de elmondása szerint szexuális szolgáltatást nem nyújtott, bár hallotta a lányoktól, hogy erre esetleg van lehetőségük, ha a házigazdáknak megtetszene valaki. Hogy mennyit kapott az egy hét partizásért, arra már nem emlékszik, de állította, hogy nem kellett leadnia abból K. Zoltánnak, aki őt keresztlányának nevezte.

Jelezte, hogy ennél több alkalomra nem emlékszik, de mivel utána próbálta beindítani a modellkarrierjét, ezért könnyen lehet, hogy amiatt járt külföldön. Az ügyészség képviselője szerint a lehallgatási anyagok alapján viszont vállalt egyéb munkákat is, köztük szexuális szolgáltatást. Kulcsár Edina tagadta, hogy így lenne, mire a vádhatóság példaként hozta fel a korábbi tanúkat, akik elismerték, hogy a „fotózás” kód nem csak a szó szerinti értelmét jelenti.

Tizennégy éve vádlott
A botrány még 2011 tavaszán pattant ki. A vádirat szerint a kerítők fiatal magyar hölgyeket küldtek ki 2009-től hoszteszmunka helyett szexuális szolgáltatásokra több külföldi országba. K. Zoltán és társai a magyar luxushoszteszeket Dubajba, gazdag hercegekhez vagy más egzotikus országokba, fontos üzletembereknek közvetítették ki.

A vádiratban ismertették, hogy pontosan mikor, kit és hova utaztattak ki „hoszteszmunkára”. A felsorolt lányok közül többen nem vállalták a nevüket, csak számmal szerepeltek, ám a vádlottak vallomásában több hazai ismert név is elhangzott. A vádirattal ellentétben mindhárom vádlott tagadta, hogy bármilyen szexuális szolgáltatásra közvetítettek volna lányokat. Az elsőrendű vádlott, K. Zoltán szerint tőle a harmadrendű vádlott, Sz. Vivien kért hoszteszeket, és semmilyen szexuális munkáról nem tudott. Ő csak küldte a lányokat egy modellügynökségen keresztül.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A pénisz ha szex közben lágy lesz mit kell tennie egy férfinak?

Miért puha a pénisz, ha egy férfi nemileg izgatott? A gyenge erekció komoly problémát jelent [...]

Szexshopban mutogatta melleit VV Dya, Kovács Diána

Budapesten sok sexshop található, közülük az Intim Center a legrégebbi a Károly körúton az Astoria [...]

Nyuszi vibrátorok a legkedveltebbek a nők körében

Minden második nőnek van vibrátora. A nyuszi vibrátorok a legkedveltebbek a nők körében. Miért? Mert [...]

Szexárut Postapontokra is rendelhetsz az Intim Center szexshopból

Nincsenek korlátok, az Intim Center szexshop online webáruházunkból, nagy termékkínálatból választhatsz. A részletes leírás megkönnyíti [...]