Robert De Nirónak hiába adtak potencianövelőt

Az Apádra ütök című komédia első két részében Teri Polo volt a legjobb nő, de a harmadik felöntésben megjelenik Jessica Alba, és nekivetkőzik. De ez sem segít a filmen. Mintha Teri Polo alakjának ennyire nem vált előnyére, hogy kétgyerekes anyuka lett? Vagy a sors iróniája lenne, hogy az Utódomra ütökben is kétgyerekes anyukát alakít?

„Bakker, micsoda bringa!” – gondolták tíz éve férfiak milliói az Apádra ütök medencés jeleneténél. Ugyanezek a pasik öt éve a fogukat összeszorítva sóhajtoztak, amikor a Vejedre ütök premierje után Teri Polo a nyuszis magazinban szemléltette, hogy egykor hivatásos balerina volt, és hogy a balettos csajok asszonyként sem ismerik a szemérmeskedést. Éljenek a balettos csajok!

Teri akkor 36 esztendős volt, és egy kisfiú anyukája. Időközben elvált, és összejött egy zenésszel, akinek kislányt szült. És jött az Apádra ütök harmadik része.

Miss Polo ma is bájos jelenség, de A-listás hollywoodi produkcióhoz képest gyanúsan slampos cuccokban flangál az Utódomra ütökben. Pedig hát a filmnek eléggé hangsúlyos mellékfonala, hogy még mindig gerjed rá a régi pasija, a kőgazdag Kevin (Owen Wilson). Őt annak idején azért dobta, hogy hozzámehessen a csóró kórházi ápolóhoz, Bekúrhoz (Ben Stiller).

Tegyük hozzá, hogy Kevin az egyik jelenetben egy tutajos macával hancúrozik a jachtján, tehát az ember azt gondolná, amúgy nincs baj az ízlésével. De akkor azt is tegyük hozzá, hogy Kevinnek csak az ízlésével nincs baj. A fickónak kigőzölt az agya a gondtalan világjárástól.

Teri Polo anyukás megjelenése talán azzal magyarázható, hogy az Utódomra ütökben Jessica Alba a főtutaj.

Előnyös rucikákban tekeregve próbálná rávenni a főápolóvá kinevezett Bekúrt arra, amire a neve kötelezné. A nemes cél érdekében az egyik jelenetben még a tehetségét is fehérneműre váltja, méghozzá a nyugalmazott CIA-ügynök após (Robert De Niro) szeme láttára. A nézők mégsem gondolják, hogy ettől zátonyra fut Bekúrék házassága. Úgy lengi át a filmet a következmények nélküliség igézete, mintha Magyarország politikai életéről szólna.

A női szexmérleg elbillenésén túl minden a sejthető keretek között alakul a vígjátékos limonádéban. Más folytatásokhoz hasonlóan itt is helyzetkomikumokkal toldozgatják a szakadozó vezérfonalát. Jellemző, hogy a legjobb poént egy mentőorvos pukkantja, de azt még egy pszichológus sem tudná eldönteni, hogy ez a film micsoda. Családi vígjáték övön aluli poénokkal, avagy pikáns komédia családias üzenettel? Akármi is, érthetetlen, hogy az egyik legnagyobb ziccert miért hagyták ki.

Az előzetesből is lehet tudni, hogy Bekúr egy szívbetegek számára szabadalmaztatott potencianövelő szert reklámoz, amelyet a szívbeteg apósa ki is próbál, de egyetlen filmkockát sem mutatnak az óvatos mutatványból. Pedig, az előkészület a nézőket is felcsigázza.

Látjuk, ahogy Bekúr szexuálterapeuta anyjának (Barbra Streisand) előadása után a kiéhezett anyós (Blythe Danner) kedvet kap a szerepjátékos intim tornára, és a férjét is rábeszéli a bevetésre, de a többit sajnos el kell képzelni.

Hatvanhét évesen De Niro már nem akarta mutogatni a szottyadt hátsóját? Ez érthető is lenne, de az is, hogy pont ez a kis plusz hiányzik a töltésből. Mármint az időtöltésből.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Dildó műpénisz választék ami szexshopban kapható

A szomorúság legjobb gyógymódja a szex, és ezzel nem lehet vitatkozni. Ezért, ha úgy dönt, [...]

Boom Boom potencianövelő rendelés, vagy személyes vásárlás Budapesten

Aze egyik legjobb potencianövelő szer Boom Boom potencianövelő rendelés vagy személyes vásárlás Budapesten. A Boom [...]

BDSM szex és felnőtt szexbolt kellékek Szeresdmagad szexshop

A BDSM a hatalom és az öröm művészete. Már régóta nem tekinthető perverziónak, a kapcsolatok [...]

Ázsiai lányok is szeretik a vibrátort

A japán tinilányok is szeretik a vibrit. Ázsiai lányok is szeretik a vibrátort, igaz ők [...]