Sáfrány Emese, Aleska Diamond három fasszal is baszott, most pornós múltja miatt magyarázkodik

Pornós múltja miatt magyarázkodik Aleska Diamond, Sáfrány Emese. Meglepő bejegyzést tett közzé hivatalos közösségi oldalán Sáfrány Emese, azaz egykori művésznevén Aleska Diamond, akit sokan faggatnak arról, hogy mit mond majd kisfiának, ha rájön, anyja egykor mivel kereste a kenyerét. Az egykori pornószínésznőnél betelt a pohár és úgy döntött, kiadja magából a múlttal kapcsolatos véleményét és érzéseit, de erről többé nem szeretne beszélni.

Sáfrány Emese az egykori pornószínésznő, Aleska Diamond ma már légtornával foglalkozik, saját stúdiót vezet és magamögött hagyta régi szakmáját. Azóta családot is alapított, bár kisfiát már egy ideje egyedül neveli, ugyanis gyereke apjával végül úgy döntöttek, külön utakon folytatják. Közben volt egy afférja TNT Intivel is, akiről ugyan nem beszél az utóbbi időben, de valószínűleg már vele sem alkotnak egy párt. Sáfrány most egy hosszú bejegyzésben magyarázta el követőinek, hogy nem szeretné, ha pornós múltját tovább firtatnák, főleg nem a gyerekével összefüggésben.

  • Aleska Diamond kicsoda? Aleska Diamond egy magyar pornószínésznő, aki a német és magyar pornóiparban dolgozik. A neve mögött rejlő szakmai karrierje 2008-ban kezdődött, és az elmúlt évek során számos jelentős díjat és kitüntetést gyűjtött be. Aleska Diamond a legnépszerűbb magyar pornószínésznő, akinek szexi stílusa, kifinomult teste és érzéki játéka sokakat lenyűgözött. Polgári neve Sáfrány Emese, mostanra gyereke is született, akit egyedül nevel.

Először és utoljára szeretnék erről a témáról beszélni… Gyakran megkérdezik tőlem, hogy mit fog szólni a fiam ahhoz, hogy az anyukaja mivel is foglalkozott régen…
Először is onnan kezdeném, hogy attól, ami már megtörtént, nem tudom teljes mértékben megóvni, de attól, ami történhet mindenképpen szeretném. Itt nem az a kérdés számomra, hogy ő mit fog hozzá szólni… Sokkal inkább az, hogy miként tudom majd megtanítani neki, hogy hogyan reagáljon arra, ha bántják vele, és ha az emberek rosszindulatával találkozik. Ő pontosan tudni fogja, hiszen elmesélem majd neki, miért jutottam el oda és azt fogja látni benne, hogy hogyan álltam fel belőle és “mertem új ember lenni”. Amellett, hogy erre tudatosan készülök, szeretnék hinni abban, hogy az emberek megtanulnak saját “hibáikkal” foglalkozni, mások felé szeretettel és nem gonoszsággal fordulni” – zárta le a témát egyszer s mindenkorra Sáfrány Emese, akinek már nagyon kínos egykori pornókarrierjéről beszélni – írja az Origo.

A korábbi pornós így mesélt akkor a karrierjéről: “Furán hangozhat, de mint szinte mindenhez, kitartás és gyakorlás kell. Kitartás alatt azt értem, hogy sok film, helyzet megviseli az embert, de azt is tanulságként kell felfogni, a gyakorlást pedig úgy, hogy amikor forgatás van, nem a végét kell várni, hanem figyelni, milyen instrukciókat kapsz a fotóstól, hogy dolgozik, mit csinál a másik színész.

Rengeteget tudnék mesélni, sok vicces, merész helyzeten vagyok túl. A legutóbbi legemlékezetesebb forgatásom Roccóval volt, irtó aranyos ember, de egy vadállat. Nem mondom, élveztem a forgatást, de három helyen véreztem: letört a körmöm, elvágtam a kezem és a fenekem is. De hát túléltem és végigcsináltam” – magyarázta.

Sáfrány Emese, Aleska Diamond három fasszal is baszott, most pornós múltja miatt magyarázkodik!

Az akkor harmincéves Emese állította továbbá, hogy már nem készítene pornót: “Teljesen más ember voltam. Harmincévesen a mostani énem nemhogy nemet mondana, de be se vonzana egy ilyen ajánlatot. Akkoriban sebezhető, kiszolgáltatott voltam” – mondta.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Nyuszi vibrátorok a legkedveltebbek a nők körében

Minden második nőnek van vibrátora. A nyuszi vibrátorok a legkedveltebbek a nők körében. Miért? Mert [...]

Pénisznövelés, pénisznagyobbító eszközök és szerek természetes anyagokból

Sok férfi elégedetlen nemi szervének méretével. A pénisz hosszát és vastagságát célzó eljárások két főbb [...]

A LEGJOBB potencianövelők megrendelhetők, vagy az INTIM CENTER üzletben minden nap megvehetők

A LEGJOBB potencianövelő az INTIM CENTER szexshop potencianövelő kínálatában mindig kapható. A választék a teljes itthon [...]

Szex shop ❤️ INTIM CENTER a legjobb szexbolt férfiaknak, nőknek, pároknak

Több mint 30 éve működünk együtt népszerű és megbízható gyártókkal és beszállítókkal, hogy mindig hozzánk [...]