Sári Évi, Splash meztelen Playboy pucér képek

Sári Évi playboy fotók! A Társulat rendkívül dekoratív műsorvezetője, Sári Évi újra megmutatta domború idomait széles-e világnak. A csinibabát a Playboy magazin kapta lencsevégre. Évi egyszer már ledobta ruhát a CKM magazinnak.

A három évvel ezelőttihez képest most egészen más fizimiskával készült a fotózáshoz. Nánási Pál fényképész többször is dolgozott már a modellel, így hamar kitalálták, mi legyen a koncepció. Éva volt az első nő a bolygón – legalábbis egy igen népszerű irat szerint.

A Playboy fotósa rögtön ráérzett a két név közti hasonlóságra. Így Sári Évából Éva lett, a Paradicsom egyetlen asszonya, a rosszra csábítás démona. Az élethű ábrázolás kedvéért a Paradicsom egy másik főszereplőjét is lerángatták az almafáról és egyenesen Évi csábító kebleire helyezték. A kígyóval való munka először furcsa volt a bombalányak, de aztán – ahogy Édenkerti elődje is – legyőzte ellenérzését és sikeresen elkészítették a közös képeket.

A munkafolyamat alatt csak egyszer volt gubancos helyzet. A neveletlen hüllő csupán néhány pillanattal később eresztette ki magából a felesleget, minthogy Éviről lecsusszant. Így szerencsére nem lett bepiszkítva a sokak által vágyott test. Ebben Both Zoltánt illeti a dicsőség, aki a kígyó gazdájaként időben felismerte az állatkészülődését az ürítésre, így hamar lekapta kedvencét a domborulatokról.

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Sári Éva Debrecenben született, és ott végezte el a Zenetagozatos Általános Iskolát, valamint a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolát. 18 évesen érettségizett (1995), majd felvételt nyert a Tanítóképző Főiskolára, de ezt nem végezte el. 18 éves korától a Debreceni Vasutas Musical Stúdió növendéke volt. Kisebb szerepekben bemutatkozott a Debreceni Csokonai Színházban valamint a Nyíri Színházban is. 2000-ben az akkor alakult Debreceni Zenetheatrum tagja lett, ahol már nagyobb szerepeket is kapott.

2001-től a népszerű magyar popegyüttes, a Splash énekesnője volt. 2003-ban hat hónapon át a TV2 Tripla vagy Semmi című műsorát vezette. 2005-2008 között a VIVA műsorvezetőjeként dolgozott. 2008-ban a Társulat című prdukció háziasszonya volt.

2009-ben megkapta a Vámpírok bálja című musicalben Magda szerepét, amely után ismét előtérbe került életében a színház. Napjainkban rengeteg előadásban láthatjuk, többek között A PS Produkció repertoárjában a Pesti Magyar Színház, a Karinthy Színház és a Madách Színház színpadán. 2019-ben a Budapest Dal pályázatra, Ez a Város című számával jelentkezett. Így készült a fotózás: Playboy videó – RTL videó

Sári Éviszínésznő vetkőzése

Sári Évit ma a Madách Színház kiváló színész-énekesnőjeként ismerik a legtöbben, pedig két évtizede még a popszakmában építgette karrierjét. 2001-től a Splash együttes tagja volt, majd 2005 és 2008 között a VIVA zenetévé műsorvezetőjeként tevékenykedett.

Talán kevesebben emlékeznek rá, hogy a most 44 éves szépség 2009-ben a Playboy férfimagazinnak is levetkőzött. Akkoriban ezt úgy hirdették, hogy először állt teljesen meztelenül a kamerák elé, pikáns képek ugyanis már máskor is készültek róla.

Évi a márciusi Playboy címlaplánya volt, akkor éppen sötétbarna hajjal, és – a bibliai Éva témájára hangolva – egy kígyóval pózolt, miközben felül semmit, alul pedig csak egy aprócska bugyit viselt.

A belső lapok tanúsága szerint ez is lekerült róla, de az Éva-téma megmaradt, hiszen folytatta a kígyóval való „enyelgést”, illetve a földre szórt almák (a tudás gyümölcsei) között is megmutatta tökéletes idomait.

A mostanában szőke színész-énekesnőnek ma sem kell szégyellnie az alakját, és szerencsére szívesen megmutatja magát követőinek az Instagram-oldalán. Januárban például eljutott a paradicsomi Zanzibárra, ahonnan bikinis képekkel kápráztatott el bennünket.

A 2009-es fotózás annyiból volt különleges, hogy Évi először szerepelt a Playboyban, bár az FHM és a CKM számára már készültek róla erotikus képek. Akkor 2006-ban vállalkozott legutóbb ilyesmire, szóval három év szünetet követően mondott igent a felkérésre.

„Amikor felkért Radnai Péter főszerkesztő erre a fotósorozatra, először még vacilláltam. Átgondoltam az előnyeit és a hátrányait, majd arra a következtetésre jutottam, hogy igazából főleg előnyöm származik belőle. Egyrészt, ahogy már mondtam, jó érzés lesz majd húsz-harminc év múlva visszanézni ezeket a szép képeket, hogy nahát, ilyen is volt az életemben. Ezen kívül most vagyok abban a korban, hogy megengedhetem ezt magamnak, tíz év múlva már nem szeretnék a Playboyban szerepelni” – nyilatkozta akkor a szépség, már-már prófétai szavakkal. A fotókat egyébként Nánási Pál készítette, a kellékként használt kígyó viszont nem mindig viselkedett illemtudóan. Egyszer éppen üríteni készült, de a gazdája gyorsan észrevette a készülődését, és gyorsan lekapta Éviről, mielőtt bepiszkította volna.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEXSHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Vélemény, hozzászólás?