Simogatva a vaginámat élveztem egy nagyot

Ma ugye egy szállodában töltöttem szinte az egész napot főleg a konferenciateremben, de mindenképpen állandóan emberek között, és bizony ez nagyon kevés lehetőséget adott nekem az élvezésekre. Eszembe jutott már a helyszínre menet, hogy ma bizony szoknyát kellett volna vennem, mert bizony az elmúlt napok emlékére úgy de úgy bizseregtem! De nagyon jól esett elképzelni, hogy milyen gondolatot veszek is előre a sorban…

tinicsaj-masztizik

A sok ember közt muszáj volt keresnem egy csendes zugot. És egy ilyen helyen nem sok minden marad, csak a mosdó. Olyan szűk volt és kicsi, de olyan tökéletes! Volt benne vagy 10 fülke, és amikor bementem, kettőben is voltak. Kiválasztottam a jobb hátsó fülkét és bementem. Volt egy kis perem, ide pont elfért a táskám, és persze kényelmesen feltehettem a lábam. Mert levettem a blézerem, és az ajtóra akasztottam. Aztán kigomboltam a nadrágomon a gombot, lehúztam a cipzárt is. És az egyik nadrágszáramból kibújtam. Feltettem a lábam a peremre (a másik fülkében valaki papírt tekert magának…), és lassan, lassan elkezdtem simogatni a puncimat. (Ugye rájöttél már, mit nem tettem meg? Igen… nem zártam magamra a fülkét, kívülről szabad jelzés volt az ajtón… És amúgy olyan csöndes is tudok lenni…) Kényelmesen, ráérősen simogattam, mintegy lebegve a finom, izgató, bizsergető érzésen, ami azonnal elindult, (Valaki lehúzta a vécét… Ajtócsapódás, másik vécét is lehúzták) elindult a csiklómtól és a puncimtól, végighaladt a popsimon fel a hátamon és a nyakamon, a hátam közepénél szétválva a melleim felé (Kezet mosnak, jaj lassan kimennek… mintha egy felajzott kedves keze siklana a dombjaim felé… Eszembe is jutott ahogy ültünk, ahogy a kezed olyan érzékien markolt, simogatott, gyúrt, izgatott… (Nyílt az ajtó, és belépett valaki, magas sarkú cipő kopogott végig a fülkék között… Vajon ő is a jobboldali utolsót választja?) Ahogy meghallottam, hogy nyílik az ajtó, és elindultak a léptek, eszeveszettül felizgultam, minden porcikám bizsergett. Egyre nehezebb volt nem elélvezni… Akkor kilincs surrant, zárnyelv kattant, és ő máshova ment be.
Arra gondoltam, hogy ez itt pont így jó. Összeszedve magam, elvettem a kezem a puncimtól…
Úgy döntöttem, nem érdekel, hogy nadrág van rajtam, majd megoldom én ezt. Beültem a parkolóban a kocsiba, és körülnéztem, mi az, amit használhatnék. Elsőnek a telefonom jutott eszembe, de azért nem szerettem volna tönkretenni. Aztán eszembe jutott, hogy én reggel voltam a zöldségesnél, és többek között banánt is vettem. Az pont jó, arra gondoltam, a görbesége segíteni fog, hogy könnyen becsusszanjon a lábaim közé, , ugyanakkor elég kemény is, hogy ne törjön, de elég puha, hogy fincsi legyen…
Szóval előkaptam azt a szép nagy banánt, és beindítottam a négykerekűt. A parkoló elején, a sorompónál állt egy pasi, aki akinek a parkolási díjat kellett fizetni. A banánt az ölembe tettem, egy kicsit a lábam közé szorítottam, de nem nagyon, mintha odaejtettem volna, a hegye a puncim felé mutatott… Olyan izgató érzés volt, hogy ha odapillant, vajh mi jut eszébe… És odapillantott.. egy pillanatra megállt a kezében a mappa, a mappa hátához szorított lap, és megállt maga a pasi is. (Bennem megint felerősödött a bizsergés, de még mennyire, kicsit szétnyitottam meg összezártam a lábam, és a banán finoman a csiklómhoz szorult.
Utána nagyon nagyon zavarban volt, míg rendeztük a parkolási díj kérdését. Én kihajtottam a parkolóból, és a délutáni forgalomban széles utat kerestem. Lejjebb engedtem az ülést, kigomboltam a nadrágom (Sajnos néha akadályozott, hogy muszáj volt sebességet váltanom…), és ahogy megálltunk a piros lámpánál, lentebb toltam a nadrágom. Hogy pont befért a banán. Kicsit letekertem az ablakot, benyomtam a CD-t és jól felhangosítottam, és a banánt jól benyomtam, hogy a vége pont a csiklómhoz ért. Bizsergő forróság áradt, és én azt képzeltem, repülőben ülök, amely az érzéki élvezet szárnyain száll, és én irányítom az érzéseket, kezemben a botkormánnyal…
Csak csavartam, csűrtem a botkormányt, elöntött a kéj, ahogy a dalszöveget kiabálva suhantam át a hídon, az elélvezés határán egyensúlyozva…
Éjjel van. Már több mint egy órája ülök a gép előtt. Leírom, hogy mi történt ma velem. Ahogy elkezdem végiggondolni az eseményeket, a kezem akaratlanul is a puncimhoz ért. Olyan nehéz egy kézzel gépelni, nagyon lassan megy. Néha átváltok kétkezesre, de nagyon nincs kedvem nem simogatni magam. Ahogy haladok a mai nap eseményeiben, egyre izgatottabb vagyok, egyre inkább bizsereg minden porcikám, és egyre hevesebben simogatom magam, csikló, körbe, körbe még erősebben majd punci, kívül, lassan behatol aztán gyorsabban, és egyre gyorsabban! Nagyon nagyon jót élveztem…
További történeteim. Egy tüzes nő maszturbál szinte minden éjjel. Kettő simogatva a vaginámat élveztem egy nagyot. Három puncimat és popsimat is izgattam. Négy vasárnapi önkielégítés. Öt női maszturbáció.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Tudnivalók, mielőtt vibrátort vásárolsz

Oké, szexjátékok vásárolni ciki dolog, vagyis egyáltalán nem ciki, de az biztos, hogy a legtöbbünk [...]

A LEGJOBB szexshop érdekel? Az INTIM CENTER az Astoriánál, ez a tuti!

Az Intim Center elsőként az országban 1989-ben nyitott és azóta üzemel. A további szexáru-üzletek az [...]

Szex alkalmakkor, a hálószobában is legyen ajándék az INTIM CENTER kínálatából!

Ünnepeken, névnapon, születésnapon, karácsonykor, év végén, újévben a légkör még a pszichológusok szerint is kedvez [...]

Ilyen bombázó popókra izgulsz, és van kemény merevedésed? Férfi potencia!

A szexualitás amilyen egyszerűnek tűnik, annyira bonyolult. A cél nem az, hogy legalább tízszer elélvezzen [...]