Széphalmi Juliska autójára faszokat karcoltak

A gazella alkatú Széphalmi Juliska meztelen. “Az életemben nagyon sok a kötöttség, igazából bármelyik részét ha megvizsgálom, ezekbe ütközöm. De egyre inkább érzem azt a bizonyos belső szabadságot. Hosszú még az út és azt hiszem, még csak most kezdődött igazán!” – írta újabb fotójai mellé.

Széphalmi Júlia artistaként és táncművészként volt ismert, tévés valóságshow-ban is láthatták a nézők. 2020 októberében jelentette be Sánta László és Sánta-Széphalmi Juliska, hogy hat év után válságba került a kapcsolatuk: házasságukat nem tudták megmenteni, elváltak. Ekkor szerepeltek többet a médiában, de Széphalmi Júliát így is követik 44 ezren az Instagramon.

Újabb képei szerint a freedom, azaz szabadság szót tetováltatta magára, nem is kis méretben, így szeretné jelezni, hogy sikerült túllépnie a múlton. Bikiniben mutogatta magát Széphalmi Juliska, szexi fotók!

– Pihentünk és igazán feltöltődtünk, nem is jöhetett volna ez az egész jobbkor, ugyanis jövő héttől újra koptatom a Madách Színház deszkáit! Holnap még hozok képeket és elmondom miket imádtam a legjobban a wellness alatt – írta újabb fotója mellé Széphalmi Júlia, aki egy hotelben töltött pár napot. Alább a fotója.

Széphalmi Juliska autóját péniszekkel és sértő feliratokkal karcolták tele. A faszokkal karcolt járművet azóta is díszítik ezek a kulturális remekművek. Úgy tűnik, valaki rosszindulatból és sértődöttségből rongálta meg az autójukat, a pár pedig úgy döntött, hogy egyelőre lemond a javíttatásról, és inkább valami kellemesebb dologra költik a pénzt.

“Nálam aludt egy kedves barátom, aki a nálam töltött éjszaka után, amikor ment az autójához szombaton, rögtön észrevette ezeket az alkotásokat. Tehát valakinek nem tetszett, hogy itt aludt, de ez azt jelenti, hogy valaki régebb óta figyel, vagy figyelt bennünket. De egyáltalán, honnan tudja a lakcímemet? Úgy értem, ezt az itt lakókon kívül alig tudja valaki. Akkor még azt gondoltam, hogy nem én vagyok a célpont. De aztán másnap az én kocsimat is ugyanezek az ábrák „díszítették”. Ezek szerint ez a valaki rám is dühös… Remélem, hamarosan kiderül ki tette ezt, mert ez személyes bosszú két ember ellen.” – mondta a Madách Színház táncművésze, aki azóta eldöntötte, nem tünteti el a péniszeket autójáról, inkább másra költi párjával ezt a pénzt.

– Rengeteg pénzbe kerülne, amit most inkább egy szép, közös nyaralásra költünk.Az sokkal kellemesebb módja annak a pénznek az elköltésére, első nyaralásunk lesz így hármasban együtt. Főleg, hogy a nyár után kisfiam, Lacika az iskolát kezdi, ami nagy változás lesz. Nagy öröm számomra, hogy nagyon jól kijönnek a párommal, mert szinte minden estét együtt töltünk. Egyelőre még kétlaki életet élünk, mert mindkettőnknek van lakása, de Lacika ide járt oviba és iskolába is ide fog, de ettől még minden szabadidőnket együtt töltjük! – mondta a táncművész.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Új online szexshop webáruház XShop.hu

Az online szexshop bolt, készletről küldi Önnek a termékeit. Magyarországon is egyre több az online [...]

Annyi kell a nődnek, hogy merev farokkal dugd amíg el nem élvez

Ha már szexelsz, annyi jár a nődnek, hogy merev pénisszel dugd az élvezésig. Persze, lehet [...]

Jó és hatékony potencianövelő rendelés vagy személyes vásárlás

A férfiak erekciós problémái ritkán alakulnak ki önmagukban. Gyakran előfordul, hogy a merevedési zavar fiziológiai [...]

Férfiak szexshop vásárlásainak toplistája

Milyen termékeket szoktak a férfiak egy szexshopban vásárolni vagy rendelni? A pasik mindent vesznek aminek [...]