Szilágyi Liliána és Késely Ajna is megszólalt Turi György bántalmazásairól

Az elmúlt hetekben igencsak izzik a levegő Turi György, a Kőbánya úszóedzője körül, ugyanis korábbi tanítványai közül egyre többen lépnek ki a nyilvánosság elé olyan történetekkel, amelyekben testi fenyítéssel, lelki terrorral és szexuális zaklatással vádolják. Az úszóedző módszereiről és kettőjük kapcsolatának elfáradásáról először Késely Ajna mesélt lapunknak, majd jött Cseh László interjúja, amely hatalmas port kavart.

Szilágyi Liliána
Most Dara Eszter, Szepesi Nikolett és Egerszegi Krisztina volt edzőtársa, Kiss Noémi után Szilágyi Liliána szólalt meg az abúzussal vádolt edző ügyében.

Kis Liliána úszónő Turi a 24.hu-nak adott interjújára reagált, amelyben az edző bemutatott egy üzenetrészletet közte és tanítványa között. Szilágyi szerint Turi kiemelt, illetve összevágott részleteket, de nem cáfolta a magánjellegű beszélgetés valódiságát. A továbbiak itt olvashatók.

Késely Ajna
Úgy szeretnék a gyerekeimmel lenni, hogy nem járok közben pszichiátriára – mondja Késely Ajna. most jöttek el olyan fordulópontok az életemben, amiknek hosszú távú hatásuk is lehet. Például az edzőváltás, az egyetem elkezdése aktív félévvel, a dilemma, hogy elköltözzek-e az új lakásba, hogy legyek tudatosabb a pénzügyekkel kapcsolatban. Szóval igen, ezek egyszerre jöttek, és realizáltam, hogy muszáj lesz megtanulnom.

Felelősségteljes döntéseket kell hoznom, a családom nem dönthet helyettem. Mindig hagytak nekem teret, de nem kellett felelősséget vállalnom, aztán az ő fejük fájhatott utána. A továbbiak itt olvashatók.

  • Az első opció, hogy az eddig nyilvánosan megszólalók közül Dara Eszter, Reményi Diána és Szepesi Nikolett hazudik. Dara abban, hogy Turi a pekingi olimpia alatt a szállodaszobában puszilgatta a nyakát, emellett többször rácsapott vagy belemarkolt a lányok fenekébe az edzéseken, Szepesi esetében pedig még tovább ment, és volt, hogy az úszódresszt elhúzta a szeméremdombjáról. Reményi abban, hogy Turi az egész csoport előtt állította mérlegre a 15-16 éves lányokat, és ha húsz dekát híztak, akkor közölte, hogy menjenek haza röfögni. Szepesi pedig abban, hogy a 2013-ban megjelent könyvében arról írt, Turi egyszer odament hozzá egy korábbi úszóbajnok társaságában, lehúzta Szepesi melegítőnadrágját, félrehúzta a fürdőruháját, majd azt mondta: Nézd már, milyen szépen leborotválta a punciját…

Dara Eszter
Turi György leültetett, és elkezdte csókolgatni a nyakam. Reményi Diával, Parai Katával, Lipcsei Krisztivel, Risztov Évával, Cseh Lacival, Zubor Attilával, Szepesi Nikivel, a Batházi testvérekkel, Kovács Ágival, amikor nem volt Amerikában, sőt még Güttler Karcsi is versenyzett. Jó társaság volt. Turi csoportjában úsztam.
Az egyik feladatnál, mert szerinte nem úgy válaszoltam neki, ahogy elképzelte, és szájon vágott. Ez volt az első sokkoló élményem. Tizennégy évesen kaptam tőle egy jókora pofont.

Automatikus volt, hogy amikor Turi odament a lányokhoz, rácsapott a fenekükre, illetve a fenekünkre, sőt még bele is markolt. Fürdőruhában eléggé kiszolgáltatott helyzetben voltunk. Egyszer például Szepi (Szepesi Nikolett – a szerk.) hanyatt feküdt a gyúrópadon, és gumikötéllel, tenyérellenállással végzett egy gyakorlatot, teljesen kiszolgáltatott helyzetben. Turi odalépett hozzá, elhúzta az úszódresszét a szeméremdombjáról, odafordult hozzánk, és mondott nekünk valamit, de már nem emlékszem, hogy mit. Velem szerencsére nem csinált ilyesmit. A teljes cikk itt olvasható.

  • A második opció, hogy Turi György hazudik. Abban, hogy a 24.hu-nak adott interjújában visszautasította Dara és Szepesi vádjait, és arra a kérdésre, hogy igazak-e ezek az állítások, így fogalmazott: “Ezt komolyan gondolja, hogy egyáltalán megkérdezi? Ne vicceljen! Eszter a nevelt fiamnak volt a barátnője. Három éven keresztül ott ült a családi asztalnál, együtt nyaraltunk, jártunk kirándulni. De kérdezek valamit. Mi az oka annak, hogy miközben 2013 júniusában, Szepesi Niki könyve után az összes létező egykori és jelenlegi úszóm – igen, Cseh Laci és Kozma Dominik is – és az összes úszóedző, számos szülő aláírásával állt ki a Cár mellett, mondván nem történt ilyen, most, 2021 végén, előjönnek olyan panaszok, amelyeket korábbi versenyzőim az ezredforduló magasságában, vagy még régebben láttak, vagy látni véltek? Miért most érett meg Laciban, Dominikban, Eszterben, pláne Kiss Noémiben – aki még a nyolcvanas években Egérrel úszott – az, hogy ezeket elmondja?”

Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Ajándék ötletek a legjobb szexshopból, Intim Center Budapest

Nemcsak az örömre, hanem vevőink és megrendelőink egészségére és biztonságára is ügyelve csak biztonságos, eredeti, [...]

A LEGJOBB szexshop érdekel? Az INTIM CENTER az Astoriánál, ez a tuti!

Az Intim Center elsőként az országban 1989-ben nyitott és azóta üzemel. A további szexáru-üzletek az [...]

Sexshop ajánló szexuális segédeszközökből

Sexshop ajánló szexuális segédeszközökből. Ha szexshop erotikus kellékről bővebb információt szeretne kapni a termékről akkor [...]

Intim Webshop az Intim Center szexshop online webáruháza nonstop nyitva

Az online szexvásárlás kényelmes és házhoz, vagy szállítási címre hozzák a csomagot. Az online szexshopping [...]