A közösségi médiában osztotta meg Szorcsik Viktória a nem túl pozitív végkincsengésű történetét, ami ma esett meg vele: állítása szerint a metró aluljáróban kilökték a kezéből a telefonját, a tettes pedig letagadta ezt.
Üzenem a hölgynek, aki nekem jött hátulról a metró aluljáróban, és kilökte a telefonomat a kezemből, ami teljesen összetört, majd ezek után hajlandóságot sem mutatott, hogy rendezze a kárt, amit okozott, sőt letagadta, hogy nekem jött, szerinte ugyanis én dobtam el a saját telefonomat (mennyire hihető, nem?)… Na, neki üzenem, hogy feljelentettem a rendőrségen! Ennél többet nem árult el az incidensről.
Szorcsik Viki egyébként a Sztárbox következő évadában lesz versenyző, Gáspár Evelinnel bokszol majd a ringben.
Ez ám a felkészülés! A Sztárbox két nógrádi leányzója nem bízza a véletlenre a meccs kimenetelét. Szorcsik Viki és Gáspár Evelin is napi szinten edzenek.
Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk: két nógrádi celeb is megméretteti box-tudását a ringben. A Sztárbox mérkőzésére már gőzerővel készül Szorcsik Viki és Gáspár Evelin is. Mindketten komolyan veszik a feladatot, amelyről a közösségi média felületeken is beszámolnak.
Szorcsik Viki teljesen meztelen képei
Szorcsik Viki akár évtizedeket letagadhat a korából: továbbra is remek formában van, amit a genetika mellett a rendszeres edzésnek és speciális étrendjének köszönhet. A szőke bombázó sosem volt szégyenlős: korábban vállalt teljesen meztelen fotózást, de a saját közösségi oldalán is rendszeresen felbukkannak olyan képek, melyeken nincs rajta ruha – ezekből ide kattintva egy egész galériát talál!
Harminc ember nézte a félmeztelen Szorcsik Vikit szex közben
A szexjelenet egy kórházban kezdődik, ahol az ápolók és a betegek furcsa hangokra lesznek figyelmesek. Nem kell sokáig várni, hogy kiderüljön, honnan jön a zaj: Dusán szívét vizsgálják, míg a Szorcsik Viki által alakított Szandra bemegy hozzá látogatóba, és megtörténik az aktus.
Szorcsik Vikit jelenleg a SuperTV2-n láthatják a nézők, ő a Power of Love műsorvezetője. Korábban főként színésznőként volt képernyőn, hosszú évekig szerepelt a Jóban Rosszban című sorozatban, Judit karaktere hozta meg számára az országos ismertséget. Azóta számos televíziós produkcióban, reklámokban, sorozatokban, filmekben és a színpadon is feltűnt, a munkája mellett pedig a viharos magánélete miatt is gyakran szerepel a címlapokon. Nézze meg a teljesen meztelen Szorcsik Vikit!
A szőke szépség mindig büszke volt szexi alakjára, 2008-ban meztelen fotózást is vállalt, a Playboy sokadik megkeresésére mondott akkor igent. “Eddig nagyjából 3-4 alkalommal kértek fel kb. 1,5 év alatt, de mindig nemet mondtam, mert sosem sikerült érvényesíteni, amit szerettem volna.
Ahogyan az eredmények mutatják, a legutóbbi felkérésre igennel válaszoltam, mert valahol félúton találkoztak a nézőpontok. Szerettem volna, ha a képek mondanak is valamit, hogy akik majd nézik, ne egy üresfejű, szőke libát lássanak. Ezért lettek ilyen sejtelmesek a fotók.
A másik ok, amiért elvállaltam, hogy közeledik a 30. születésnapom, ezt pedig remek szülinapi ajándéknak gondolom” – mesélte akkor.
A 30. születésnapja környékén készültek róla a meztelen képek.Már az első alkalommal is könnyen levetkőzött a kamera előtt, jól érezte magát a fotózáson. “Szerencsére a stábot is ismertem és ez nagyon sokat segített. Mindenki kedves és együttműködő volt velem, így könnyen ment a közös munka. A fotós, Nánási Pál is nagyon örült, hogy végre kiléphet a megszokott kerékvágásból és egy kicsit mást csinálhat. Egy kis művészetet” – magyarázta, és arról is beszélt, melyik kép tetszik neki a legjobban.
Talán az egyik kedvenc fotóm az, amin fogom a cicim. Az egy nagyon jól sikerült kép, habár eredetileg azt is fekete-fehérnek szerettem volna, de amikor megláttam színesben, lenyűgözött. Így megállapodtunk, hogy a képek fele mégiscsak mehet színesben” – mesélte.
Ez az egyik kedvenc képe a sorozatból. Alapvetően meg vagyok elégedve a képekkel, de ezt nem mondhatnám el ugyanígy magamról is.
– Szeretném szálkásítani, izmosítani a testemet, de egyelőre sajnos nincs időm erre – mondta.
Gáspár Evelin heti tízszer is edz
A jelek szerint Evelin és Viki is mindent beleadnak az edzésbe, a felkészüléseket nem hanyagolják el. Gáspár Evelin videóban beszélt arról, hogy már több éve diétázik, így nem jelent számára különös problémát ez a része a felkészülésnek. Elmondása szerint akár heti tíz alkalommal is ellátogat az edzőterembe.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
19 éves vagyok, és van vibrátorom. Anyám megtalálta, szerinte perverz vagyok!
19 éves vagyok, és van vibrátorom. Anyám megtalálta, és szerinte perverz vagyok! Azzal keltett reggel, [...]
Erotikus ajándékkal is lepd meg a partnered
Hosszasabb együtt élés után, férfiaknak, nőknek, pároknak is felvetődik a kérdés, hogy szexshopban mit is vegyél [...]
Potencianövelőkről vélemények és rendelés potencia boltból
A potencia zavarok hátterében egyrészt pszichikai, másrészt főként érrendszeri problémák húzódnak. Jelentősen rontja a szexuális [...]
Szexshop XO.hu
Az XO online szexshop bolt, készletről küldi Önnek a termékeit. Magyarországon is egyre több az [...]