Tera Bond attól tart análszex közben, hogy beszarik

tera_bondDerzsi Anitáról sem gondolta volna annak idején szinte senki, hogy a hajdú böszörményi óvónőképző és Gór Nagy Mária színitanodája után pornózásra adja a fejét, pedig így történt. Tera Bond kisasszony ugyan már felhagyott az iparral, az erotikus szakmából nem lehet olyan könnyen kilábalni. A Juj.hu-nak elárulta a kulisszatitkokba. Megtudtuk például, hogy Bond nem erősíti azoknak a pornó színésznőknek a csapatát, akik élvezik a forgatást, viszont színészként szórakoztatónak találta.
„Másként játszottam, mikor egy megcsalt feleség vagyok, és épp a férjemmel próbálunk egy békítő szexet elkövetni, másképp, ha éppen félrelépek a filmben és a szeretőmmel szexelek, vagy kis csacska-macska titkárnő vagyok – én ezeket élveztem. Annyi mindenre figyeltem közben: magára a szerepre is, hogy a kamerának hogy mutassam, milyen legyen, hogy adjam ki a hangokat, hogy építsem föl. Most lehet, hogy hülyeséget mondok, de – persze észrevettem, hogy van bennem valami – addig már nem jutottam el, hogy ezt élvezni is tudjam. Ne felejtsük el, hogy több órás várakozás előz meg egy ilyen filmet, eléggé lehangoló a szituáció.” A leszerelt pornós szerint ezzel úgymond becsapják a pornót fogyasztó férfiakat, hiszen az egész csak egy illúzió. „Szegényeket sokszor én úgy sajnálom, amikor ők azt hiszik, hogy tényleg jó volt és tényleg élveztük, és nem tudják, hogy mi zajlik a háttérben.”
Bond anált is vállalt, nagyon keveset. „Valahogy ez nekem nem ment. Amikor volt egy pornós barátom, a magánéletben otthon gyakoroltuk, vele sikerült egyszer-kétszer. Talán még egy vagy két olyan fiú volt, akivel baráti kapcsolatban voltunk, és el tudtam engedni magam. Azt vettem észre, hogy én egy pornófilmben nem tudom azt a színvonalat hozni, ha az elejétől kezdve azon rettegek, hogy úristen, mi lesz az anál résznél, hogy ha nem tudom megcsinálni, ha nem nyílik úgy ki a fenekem és fájni fog, vagy akármi.

Állítása szerint viszont rá lehet segíteni a dolgokra. Ő például egy olyan gyógyszerkészítményt használt, amit szorulásra szoktak javasolni. Ez valamennyire megnyugtatta, ha mégis anális akcióra került sor. „A lányok nem attól rettegnek, hogy fájni fog és nem a baktériumoktól, hanem, hogy bekakil közben” – magyarázta. „Mivel benned van az a tudat, hogy nem mostad ki magad, eleve összeszorul az izomzat, és abból jöhet a fájdalom. De ez a készítmény tényleg mindent kitakarít.”

Hogy mennyire nem megy játszva ez a profiknál sem, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy négyes partinál az egyik művésznő a szeme láttára kakilta össze magát. „Egy hófehér kanapéra sikerült, hát majdnem elhánytuk magunkat. Nem akarok senkiről semmi rosszat mondani, biztosan vannak olyan lányok, akik tudják élvezni a pornót, de én nem tudom. Egyszer volt egy olyan eset, hogy egyszerre volt egy pénisz a fenekemben és egy a puncimban, de végigbőgtem az egészet. Úgy éreztem, hogy soha többé nem akarok férfit látni.”


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A vad, elsöprő szex sok nő vágya, ha nem vagy képes rá használj potencianövelőt

Vad szex! Sokan el sem tudják képzelni, hogy mit jelent a vad szex. Ilyenkor előjön [...]

Nemi gerjesztők férfiaknak és nőknek bombasztikus szexhez

A modern élet gyors üteme néha olyan helyzetekhez vezet, ahol a partnerek közötti szexuális vágy [...]

Pornó a szexshopban, Marta La Croft nem szégyenlősködik a vásárlók előtt sem

A nagy mellű pornószínésznő Marta La Croft szexshopban vásárolt, de nem bírt a vágyaival és [...]

Boom Boom potencianövelő rendelés, vagy személyes vásárlás Budapesten

Aze egyik legjobb potencianövelő szer Boom Boom potencianövelő rendelés vagy személyes vásárlás Budapesten. A Boom [...]

2 thoughts on “Tera Bond attól tart análszex közben, hogy beszarik

  1. Pingback: Cicivillantás Tera Bond (Derzsi Anita) kocsmájában | Olimpiq.com szex innováció

  2. Pingback: Idei top magyar pornószínésznők | Olimpiq.com - Innovatív pornó

Hozzászólások lezárva.